Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.

Ülésnapok - 1906-260

130 260. országos ülés 1908 január 20-án, hétfőn. Nagy György: Még megérjük, hogy az oszttrák hadsereg is csak mesebeszéd ! Benedek János; Nem azt mondom én, hogy magyar tisztek nincsenek alkalmazva a közös hadseregben, nem is állithatnék ilyent, hanem nincsenek abban az arányban, olyan mértékben alkalmazva, amint az annak idején kilátásba helyeztetett. Ezt semmi esetre sem fogja a t. honvédelmi miniszter ur sem kétségbe vonni, mert valahányszor ezt a kérdést felvetettük, ugy a véderő-bizottság előadója, mint a honvédelmi miniszter ezt a tényállást mindig beismerte és beismerés után meg is indokolta, hogy miért történik ez ; megindokolta azzal, hogy a magyar tisztképző intézetekbe nem mennek kellő számmal és hogy a magyar elem önmaga nem igyekszik elfoglalni a helyét. Nagy György: Kicsapják ; Tury Sándort is kicsapták! Elnök: Nagy György képviselő urat kérem, hogy folytonos közbeszólásaival ne zavarja a tanácskozás menetét. Farkasházy Zsigmond: Érdeklődik e fontos tárgy iránt! Elnök: Érdeklődésének házszabályellenesen nem adhat kifejezést. (Ugy van! halj elől. Zaj.) Farkasházy Zsigmond (közbeszól). Elnök : A képviselő urat rendreutasítom, A házszabályok világosan tiltják, hogy a tanácskozást zavarni nem szabad. Ha a képviselő ur nem tudja, tessék kikeresni a házszabályokban az ez iránti rendelkezést. Benedek János : Nem érzem magamat megzavarva a legkevésbbé sem. Elnök .* Az nem kérdés, hogy a képviselő ur érzi-e magát megzavarva vagy sem, hanem a kérdés az, hogy a házszabályok megengedik-e, hogy folytonos közbeszólásokkal zavarják a tanácskozás menetét. Ez tiltva van, és nekem kötelességem erre ügyelni. (Helyeslés.) Ha tovább méltóztatnak közbeszólásokkal zavarni a szónokot, a házszabályokat a legszigorúbban fogom alkalmazni az illetőkkel szemben. (Helyeslés.) Benedek János: Tisztelettel bátorkodom megjegyezni, hogy iménti megjegyzésemet nem az elnöki figyelmeztetésre tettem, hanem Okolicsányi László t. barátom volt szives közbeszólani és az ő közbeszólására válaszoltam azt, hogy nem érzem magam megzavarva, nem pedig az elnöki figyelmeztetésre, a melyhez semmi hozzászólásom sem lehet és a melyet teljes tisztelettel fogadok. Ki akartam azonban keresni, hogy szó szerint olvassam fel épen ö felségének ide vonatkozó 1867. augusztus hó 6-án kibocsátott legfelsőbb rendeletét, a melyet a hadügyminiszterhez intézett és a mely a következőleg szól (olvassa.) : »Már ezúttal tudatom önnel abbeli akaratomat, hogy az életbeléptetendő uj védero-rendszernek és az ország ismételten nyilvánult kivánságának megfelelően, egyszersmind pedig a hadsereg czélszerű szervezésének érdekében is a magyar korona országaiból kiegészitett ezredekhez és csapatokhoz, a mennyire lehetséges, egyedül az ezen országokban született tisztek soroztassanak be.« T. képviselőház ! Ez a kijelentés, ez az uralkodói, ez a legfőbb haduri akarat sincs teljesen végrehajtva. Tudom, hogy mit fog mondani reá a t. honvédelmi miniszter : hogy a mint állitják mindig, ez nem lehetséges, mivel a magyar tisztképző intézetek nem szolgáltatnak e tekintetben kellő anyagot. Azonban ha egyszer ez törvényben gyökerező jogunk, ha egyszer ez magának a legfőbb hadúrnak nemcsak kifejezett óhajtása, hanem határozott, nyilt rendelete, a mely rendelethez neki a hadsereg kérdésében fentartott uralkodói jogai alapján teljesen joga van: akkor ennek érvényt szerezni eminens kötelességünk. Ennélfogva ez is egyike azon kötelességmulasztásoknak, a melyeket nem győzünk eléggé ismételni, a melyeket fel kell hoznunk mindannyiszor, valahányszor ujabb vér- és pénzáldozatot követel a hadvezetőség vagy a kormány a hadsereg részére, még pedig azért, mert élni kivánunk törvényben gyökerező azon jogunkkal, hogy az ujonczmegajánláshoz feltételeket fűzünk és azon feltételek teljesítését követeljük is. T. képviselőház ! Mi a mi jogainkról, a magyar hadseregről egyáltalában le nem mondunk. Még az 1867 : XII. t.-cz. is föntartja a magyar hadsereg önállóságát és még akkor is ugy okoskodtak, sőt magának Deák Eerencznek is az volt a gondolata, hogy ebből a véderőből, abból a védrendszerből, a melyet akkor megalkottak, egy későbbi korban a teljesen önálló magyar hadsereg szervezete, a magyar hadsereg megalkotása fog bekövetkezni. E tekintetben Deák Ferenczre hivatkozhatom, a ki azt mondja (olvassa) : »Miként alakulnak egykor Európa helyzetei és az országok viszonyai 1 az a jövő titkai közé tartozik, de nekünk a jelen helyzetet kell figyelembe vennünk. Lehet, hogy a mostani védrendszer hiányosnak fog egykor tartatni s tetemes változásokon menend keresztül. Az idő fogja kimutatni czélszerűségét vagy hiányos voltát. Ha czélszerűtlennek bizonyítaná be azt a tapasztalás, lehet idővel azon változtatni és az akkori viszonyokhoz alkalmazni.« Tehát látnivaló, t. képviselőház, hogy Deák Ferencznek is az volt a gondolata, hogy a hadseregben, mint az ország egyik fontos intézményében, sőt talán mint legfontosabb intézményében, a nemzetnek a szelleme kell hogy megnyilatkozzék, ennek a hadseregnek teljesen oda kell simulnia a magyar nemzet lelkületéhez és a magyar nemzet gondolkozásához. (Igaz ! Ugy van !) Ha tehát ez volt eleinknek a gondolata, akkor mi sem zárkózhatunk el sohasem az elől, hogy azokat a követelményeket teljesítsük, a melyeknek teljesítése nélkül a hadsereg csak a régi slendrián állapotban marad és nem fog megfelelni azon követelményeknek, a melyeket akár nemzeti, akár demokratikus szempontból ahhoz fűznünk kell. Hogy különben nemcsak Deák Ferencz, hanem más 67-es gondolkozású politikusok is igy fogták