Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. deczember 28–1908 február 20.
Ülésnapok - 1906-259
55í). országos ülés 1908 január 18-án, szombaton. 103 kuli, teliát törvénytelen költségekre és kiadásokra is szóljon. (Mozgás és zaj.) Ez benne van ebben a czikkben, leszek bátor bebizonyítani. (Halljuk !) Pietreicb táborszernagynak első ténymegállapítása az, hogy 1887 — 1907-ig, teliát 20 esztendő alatt, a hadügyi költségek körülbelül 100 millióval emelkedtek. 196 millióról 292 millióra. 0 maga elismeri, hogy ez horribilis emelkedés. Hát kérem, ha a hadügyminiszter ezt elismeri, méltóztassék elképzelni, miképen gondolkozik arról az évi százmilliós többletről, a mely 2000 milliót jelent húsz esztendő alatt, hogy hogyan gondolkozik erről az az ország, a mely kénytelen volt e terheket magára venni. Már most a volt hadügyminiszter ur megállapította, hogy ezen húsz esztendő alatt nem kevesebbet, mint 81 milliót költött el.a hadügyi kormány felhatalmazás nélkül. Összesen 81 millió az az összeg, a melyre sem költségvetési, sem delegáczionális megállapítás, sem törvényhozási felhatalmazás nem volt. Megállajhtotta továbbá azt, hogy azok az előirányzat nélküli túlkiadások, a melyekkel a zárszámadások évenkint eltérnek az előirányzattól, 200.000 korona és 12 millió korona között váltakoznak, tehát átlagban 4,600.000 koronát tesznek ki. mig csak az utolsó öt esztendőben pedig 9,300.000 korona átlaggal lépte túl a hadügyi kormányzat évenkint a megállajutott és megszavazott költségeket. Barta Ödön: Ez a bevallott összeg! De a be nem vallott összeg is kitett legalább ennyit! Farkasházy Zsigmond: Ezt nagy szégyennel és fájdalommal állapítja meg a volt hadügyminiszter ur, a miért tisztelettel kalajjot kell emelnem előtte, mert ilyen alkotmányos érzéssel a mostani többség nem bír. Vagyok bátor emlékeztetni a t, házat arra, hogy a mit a volt hadügyminiszter ur szégyenkezéssel és sajnálkozással emlit: azt itt e házban én felhoztam akkor, a mikor egyszer ilyen előirányzat nélküli kiadásról, összesen 8,633.000 koronáról volt szó. Azt proponáltam először a zárszámadást vizsgáló bizottságban, azután a házban, hogy a törvényhozás fejezze ki azt a nézetét, hogy ilyen rendkívüli előirányzat nélküli költségeket törvényhozási felhatalmazás nélkül igénybe venni és felhasználni nem törvényes dolog, s nem felel meg a szabályoknak, a törvényeknek és az alkotmányosságnak. Magában a zárszámadási bizottságban annyira könnyen vették ezt a dolgot, hogy engem leszavaztak, a mi miatt le is mondottam az előadói tisztségről és mint különvéleményt terjesztettem a ház elé ezt a nézetemet. És bár elismerem, hogy a többség részéről többen voltak, a kik korrekt, kifogástalan, helyes parlamenti érzékkel Ítélték meg a kérdést és támogatták azt a nézetemet, hogy ezt kifogásolni kell, mégis a t, ház eltért az elvben való helytelenítéstől, tehát kevesebb alkotmányosságot árult el, mint maga a közös hadügyminiszter. De azt mondhatná valaki, hogy azon sajnálatos tények előtt, hogy a hadsereg néha többet költ, mint a mennyit részére megszavaznak, meg lehet hajolni, hogy ez olyan esetlegesség, a mely az állami budgetekben is előfordul ós a melylyel minden törvényhozásnak számolnia kell. Ha így állana a dolog, nem kerítenék annak nagyobb feneket. De a volt hadügyminiszter ur tovább megy. Egy igen elmésen tartott, nagyon érdekes fejtegetésben előadja, hogy a közös költségvetést hogyan szokták készíteni. Előadja ezt azért, hogy beigazolja, hogy a túlkiadások már előre elhatároztatnak, hogy ezt a törvényszegést már előre elhatározzák és szankczionálják. Elmeséli a közös hadügyminiszter ur, hogy a közös költségeket először is ő szokta a referensekkel megállapítani. Mikor ez megvan, mikor már az egyes referensek kívánságainak java része benne foglaltatik, akkor megküldi a közös hadügyi költségvetést a pénzügyminisztereknek, akkor azután a íinanczminiszter urak természetesen, — mert már ez a természetük, — lealkusznak a javaslataikból egyes részeket, azután összeül a közös miniszteri tanácskozás. Megjegyzem, hogy ez már magába véve is törvénysértés, mert közös miniszteri tanácsot nem ismer és el nem fogadott a magyar alkotmány. Ennek daczára a 48-as miniszter urak a közös miniszteri tanácskozásokon mégis részt szoktak venni. Mondom, a közös miniszteri tanácskozáson azután valóságos versengés következik, hasonlatosan a két alkusznak a szerej>éhez, a kik közül az egyik, midőn a ló árára elkezd alkudni, így gondolkozik : »Ha száz forintot kér, akkor 80-at akárha 60 forintot igérek, akkor ő 70 forintot gondol és 75 frton meg fogunk egyezni.« Ez az alku történik — így meséli el a volt hadügyminiszter ur — a közös minisztori tanácsban és a dolog vége az, hogy bár a közös külügyminiszter ur és a közös jiénzügyminiszter ur mindig a hadügyminiszter állásjiontját szokta végeredményben elfoglalni, a mikor már felmentek arra a legmagasabb árra, a melyet a ímanczininiszterek magukban titokban kigondoltak, mint a melyhez eljutni hajlandók volnának, az megállapíttatik és akkor kiderül, hogy fizikai lehetetlenség — már. t. i. a hadügyminiszter nézete szerint — abból a megállajhtott közös hadügyi költségvetésből a hadsereget egy esztendőben fentartani. És mi következik ebből, t. ház? Vájjon azokat a kiadásokat mellőzik-e, a melyekhez a pénzügyminiszterek és miniszterelnökök nem járultak hozzá? Szó sincs róla. Előadja a t. volt közös, hadügyminiszter ur, hogy ezeket a kiadá c okat igenis teljesitik, hanem ott eszközölnek megtakarításokat, a hol azt gondolják, hogy majd a költségek természetes
