Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-228

40 228. országos ülés 1907 november 27-én, szerdán. Az is állíttatott — még pedig igen tekin­télyes oldalról — hogy a szerzetesrendű taní­tók és tanitónők egyáltalában nincsenek alá­vetve az állami felügyeletnek, hogy szabadon intézkedhetnek iskoláikban, véghez vihetnek állam- és nemzetellenes dolgokat is a nélkül, hogy az államhatalomnak módjában volna be­avatkozni. Molnár János: Sokkal inkább, mint a többiekkel szemben! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Bocsánatot kérek, az állami felügye­letet szabályozó 1876 : XXXVIII. t.-cz., a mely teljes kitérj édesében életben marad, kivévén a fegyelmi szakaszokat, a melyek módosultak, nem tesz különbséget tanitó és tanitó közt, úgy, hogy a kir. tanfelügyelőnek, a közigazgatási "bizottságoknak és általában a többi tanügyi hatóságnak teljesen ugyanaz a felügyeleti hatás­köre van a szerzetesrendi tanítók és tanítónők által ellátott iskolákban, mint minden más iskolában. (Igaz! Ugy van!) Azután, t. képviselőház, arra történik hivat­kozás, (Zaj. Elnök csenget) hogy kevesebb for­malitásba ütközik a segélyre szorultságnak a kimutatása ezekben az iskolákban, mint más felekezeti iskolákban. Különböztessünk, t. képviselőház. A hol hitközségek alkalmaznak ilyen szerzetesrendű tanítókat vagy tanítónőket és teljesen a hitköz­ségek tartják fenn az iskolát, ott ugyanazokat a vagyoni kimutatásokat kell eszközölni, mint olyan iskoláknál, melyek világi tanítókat és tanítónőket alkalmaznak. (Ugy van!) Ha egy iskola egy már létező vagyonalapitványból tar­tatik fenn, — nagyon természetesen, akár szer­zetesrendű tanitó vagy tanítónő, akár más ta­nitó vagy tanítónő legyen is ott alkalmazva — ennek kimutatása egyszerűbb, mint egy községi iskola költségkimutatása, de ezen én, t. kép­viselőház, nem segiihetek, mert csak nem te­remthetek mesterséges akadályokat ott, a hol akadályok nincsenek, csak azért, hogy egy bi­zonyos könnyebbséget, a melyet a dolgok és viszonyok természete indokol és idéz elő, elhá­rítsak. - Az is mondatik, hogy fegyelmi tekintetben részesülnek előnyben a szerzetesrendű tanítók és tanitónők, Molnár János: Sokkal szigorúbb elbírálás •alá esnek. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Fegyelmi tekintetben, a felelősségre­vonás tekinteteben, merem állítani, hogy, ha van különbség szerzetesrendü és világi tanítók között, ugy az a különbség az, hogy a felekezetiek sok­kal súlyosabb hely/etben vannak, mint a világiak, Molnár János: Ugy van, sokkal súlyosabb helyzétb n 1 Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: Mert ha áll is a szerzetesrendű taní­tókra és tanítónőkre nézve az, (Zaj. Elnök csen­get) a mit a középiskolai szerzetesrendű taná­rokra nézve már megállapított a törvényhozás, a nélkül, hogy bárki abban sérelmet látott volna, t. i. saját rendjüknek, szerzetüknek a felelős-ége alatt állanak, ugy azon állam- és nemzetellenes cselekményekkel szemben, a me­lyekre nézve egyedül állapította meg az ujabb I893-, valamint az 1907-iki törvény, az állami fegyelmi hatóságoknak kivételes illetékességét, a szerzetesrendi tanítókra és tanítónőkre nézve is fennáll ez a kivételes állami illetékesség, még pedig abban a súlyosbított alakban, hogy mig másutt csak a tanítót sújtja ez az intézkedés, ugy itt, épen a rendi szolidaritás elvé alapján a miniszter a törvény 26-ik §-ának azt a súlyos­bító eljárását alkalmazhatja, hogy külön minisz­teri biztos által megvizsgáltatja az esetet és a vizsgálat eredménye szerint az iskolát bezárat­hatja. Ha van itt különbség, — nem is beszélek arról, hogy "ezeknek a tartáskiegészitésének, mert csak tartás, fizetéskiegészitésról van szó, mondom ezeknek a tartáskiegészitésénél az a végső bene, a melyet elérhetnek, 100, illetőleg 300 koronával kevesebb, mint a világi tanítók­nak a kezdőfizetése, a mi szintén indokoltságát találja a szerzetesrendi életben, mondom, nem is tekintve ezt, de a törrénynek kivételes szi­gora folytán, a mely a miniszternek sokkal mélyebbre ható beavatkozási jogot biztosit ezek­kel szemben, mint más iskolákkal szemben, ha van valami különbség, akkor ez a különbség inkább hátrányára, mint előnyére van a szer­zetesrendi tanítók, vagy tanitónők által vezetett iskolákra nézve. (Igaz! Ugy van!) Ennyit erről a megtámadott 35. §-ról. És meg vagyok róla győződve, hogy a kik jóhisze­müleg nézik a dolgot, és a kik nem engedik magukat félrevezettetni olyanok által, a kik . . . Molnár János: A kik el sem olvasták. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: . . . vagy nem szereznek tudomást ar­ról, hogy mit tartalmaz valóban, ugy a törvény, mint a miniszteri utasítás, hanem szubjektív érzelmeknek hatása alatt szólnak . . . Szmrecsányi György: Gyűlölködnek! Magyar Szó-stílusban! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter: ...mondom, ha jóhiszemüleg nézik az ügyet, meg vagyok róla győződve, akkor e tekintetben nagyon könnyen helyre fog állani a közmegnyugvás, mert kell, hogy mindenki meg­lássa, hogy itt a jogtalan kedvezésnek, az előny­nyújtásnak még csak árnyéka sincs. (Igaz! Ugy van!) Második állítása t. képviselőtársamnak, hogy a tanári és középiskolai tanári állások betölté­sénél a római katholikus vallásuakat előnyben részesítem és ennek illusztrálására a kolozsvári

Next

/
Oldalképek
Tartalom