Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-248

438 2b8. országos ülés 1907 deczember í\)-én, csütörtökön. Polónyi Géza : Az osztrákok beleegyezésével \ Wekerie Sándor miniszterelnök: Dehogy az osztrákok beleegyezésével. B tekintetben hosszú vita volt a megegyezés alkalmával, a mint méltóztatik tudni, hogy t. i. úgy értelmeztetik-e ez, hogy német kifejezést használjak, hogy »für die Dauer« vagy »auf die Dauer«, ós a jegyzőkönyvekben le vannak fektetve az elvek, hogy igenis mi nem változtathatjuk a vámtarifát 1917-ig, úgy, hogy az 1917-ig bírjon érvénynyel, de semmiképen sem vagyunk megkötve abban, hogy törvényes intézkedéseket tegyünk az 1917 utáni időre nézve. Én tehát akkor, midőn ezen szabadságunk megvan, nem hagyhatom azt úgy feltüntetni, mintha ebben épen ellenkezőleg lekötöttség foglaltatnék. T. ház! A legelső ellenvetések, a melyek ezen javaslat ellen felhozattak — ós ezek ismétlődtek, mert új argumentummal alig találkoztam az egész vita folyamán, ugyanazon nyomon haladtak a t. képviselő urak mind, a kik felszólaltak, — hogy mi ezt összeköttetésbe hoztuk a gazdasági kiegyezéssel; hogy törvénytelenül jártunk el akkor, midőn arra köteleztük magunkat, hogy befolyásunkat oly irányban fogjuk érvényesíteni, hogy 2°/Vkal emeljük a kvótát, és törvénytelenül jártunk el, midőn azon esetre, hogyha a kvóta-bizottságok meg nem egyeznek, arra köteleztük magunkat, hogy egy törvényjavaslatot fogunk ezen emelés iránt a képviselőház elé terjeszteni. Az 1867 :XII. t.-czikk nemcsak biztosítja,hanem kötelességévé teszi a kormánynak azt, hogy a kvótadeputácziók a kormány befolyásával működjenek. A kormánynak egyenes kötelessége, hogy irányitó befolyást gyakoroljon erre a működésre. A ki ismeri a korábbi megegyezéseket, az tudja, hogy soha nem is volt kormány, a mely vakon ment volna neki a kvótadeputácziók tárgyalásainak és előre ne biztosította volna magát, vagy kötelezettséget ne vállalt volna arra nézve, hogy körülbelül mi lesz az a kvóta, a melyben meg fognak állapodni a bizottsági tárgyalások utján. Az az álláspontom tehát, hogy a kormány egyenesen kötelességet teljesített, midőn e tekintetben előre biztosítékokat szerzett. Másodszor azt az interpretácziót, hogy ha a két parlament meg nem egyezett volna, akkor joga lett volna a kormánynak törvényjavaslatot előterjeszteni, de a két parlament meg nem egyezésének konstatálása előtt, nem lett volna joga, ez az állítás egyszerűen tarthatatlan. Hogyan gyakoroltatik ez a jog, vagy a törvény ezen rendelkezése, ha a parlamentek meg nem egyeznek? Ez ugy gyakoroltatik, hogy ha a bizottságok meg nem egyeznek, akkor ezt a parlamenteknek bejelentik és ezek tudomásul veszik. Ha ez az eset bekövetkezett volna, ugyanakkor előterjesztettük volna a javaslatokat, tehát a törvénynek sem szószerinti szövegével, sem értelmével ellentétbe nem jöttünk volna. Az a jog, hogy mi törvónyjavaslasokat terjeszthetünk elő bármilyen ügyben, akkor a mikor jónak látjuk, oly jogunk és kormányzati kötelességünk, a mely minden egyes kéjíviselőnek is joga, hogy törvényjavaslatot terjeszszen elő. Tehát akkor, a mikor mi erre köteleztük magunkat, jogkörünket át nem lójitük. A harmadik objekezió, a melyet felhoznak, hogy mi összeköttetésbe hoztuk a kérdést a gazdasági kiegyezéssel. Igen csodálkozom azon, hogy Vázsonyi Vilmos t. képviselő ur ezt ma is emiitette, s hogy ezt méltóztatott objicziálni, mert ez a kvótajavaslat, a melyet előterjesztünk, egy szóval sem foglal e tekintetben többet magában, mint a korábbi javaslatok. Ha meg méltóztatik nézni a kvótára vonatkozó 1887 : XXII. és az 1878 : XX. t.-czikket, ennek utolsó szakaszában szószerint megtalálják ugyanazt az összeköttetést a gazdasági megegyezéssel, a mely összeköttetésbe mi hoztuk ezt az előterjesztett javaslatot. Ebben ugyanis szórólszóra ez van (Olvassa:) »Jelen törvény a meghosszabbított vám- és kereskedelmi szövetséggel egyidejűleg lép életbe, feltéve, hogy a közös ügyek költségeihez való hozzájárulás iránti jelen törvénynek megfelelő határozatok a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokban is törvényerőre emeltetnek.« Mi hozzá tettük szóról szóra: és a vámbevételek közösségét is biztosítja. Tehát azt a nagy bűnt, a melylyel vádolnak, hogy ez egy nagy közjogi lecsuszamlás, a melybe estünk, el nem ismerhetem. Az idő előrehaladottsága folytán rövidre fogom szabni beszédemet. Csak még Polónyi Géza t. képviselőtársamnak tartozom egy észrevétellel azok után is, a melyeket ma t. barátom, Széll Kálmán méltóztatott felhozni az ellene irányuló megtámadással szemben. Ez a kvótabizottság tárgyalása. Az már refutálva lett, hogy t. kéjoviselő ur hogyan szerette volna osztályozni az országos bizottságnak tagjait, hogy kik szavazták meg, vagy kik nem szavazták meg. Én csak egyet tartok e helyen konstatálhatónak, hogy t. i. egy horvát képviselő ur kivételével annak a kvótabizottságnak nem volt egyetlen egy tagja sem, a ki azt nem mondotta volna, hogy ő a kvótaemelést jiolitikai okokból meg fogja szavazni. Ott nem a felett volt differenczia a bizottsági tagok között, hogy a felemelt kvótát megszavazzuk-e vagy sem, hanem hogy helyesebb-e, hogyh bizottság ajánlja elfogadásra, vagy a bizottság tisztán a gazdasági alapra helyezkedve azt mondja, hogy gazdasági indokok nem forognak fenn, a melyek miatt azt elfogadjuk, a politikai indokok méltatását pedig a képviselőházra bizza. Polónyi Géza: Ezt nem tudtam! Wekerle Sándor miniszterelnök: És nem tudta a képviselő ur, hogy ez így volt? Polónyi Géza: Nem, komolyan mondom, hogy most hallom először. (Derültség.)