Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.
Ülésnapok - 1906-248
2í8. országos ülés Í907 deczember 19-én, csütörtökön. 431 én tettem, az semmi egyébből nem állott, mint abból, Hogy a házszabályokra és tényekre való hivatkozással jogosult kételyt támasztottam és felvilágosításokat kértem az előadó úrtól abban a tekintetben, hogy miként keletkezett tulajdonképen ez a határozat? Hogy erre a felvilágosításra mennyi jogom volt és mennyire volt szükség, azt, ugy hiszem, semmi sem igazolhatja fényesebben, mint az a vallomás, a melyet az előadó úrtól hallottunk, a ki hivatalosan konstatálta, hogy ez a jegyzőköny sajnálatára hibás, sajtóhibákkal van tele és a ki pótolta is jelentését az erre vonatkozó adatokkal. Mindezek után bátran kérhetem a t. képviselőházat és a t. képviselő urat is arra, hogy dispenzáljanak engem egy olyan súlyos vád alól, mintha én bárkinek is egyéni becsületét szándékosan és jogtalanul érintettem volna, mert nekem ez a legtávolabbról sem volt szándékom. A mit pedig mondottam, azt nemcsak egész terjedelmében fentartom, hanem az előadottakkal bizonyitottam is. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani. (Helyeslés balfelöl.) Elnök : Ki következik ? Hammersberg László jegyző: Vázsonyi Vilmos! Vázsonyi Vilmos: T. képviselőház! (Halljuk!) Nem szándékozom a t. ház türelmét hoszszabb ideig igénybe venni; nem is azért szólaltam fel, hogy a vita befejezését hátráltassam, (Helyeslés a baloldalon.) de azt hiszem, hogy a t, ház természetesnek fogja találni, ha legalább egy képviselő közülünk álláspontját jelezni kivánja. A kiegyezésről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával is csupán csak egy képviselő szólalt fel közülünk. Ezt a magatartást pedig azért választottuk, mert mi ragaszkodunk azon állásponthoz, hogy ez a ház átmeneti feladatok teljesítésére vállalkozott; ragaszkodunk azon álláspontunkhoz, hogy ezen ház legfőbb feladata az általános választói jognak megvalósítása és ezzel a biztos jövendő alapjainak lerakása, minden vitát tehát, a mely mesterségesen elnyujtatik, olyannak tekintünk, a mely ennek a nagy czélnak megvalósítását is hátráltatja. Minden perezet, a mely fölöslegesen telik el a ház idejéből, a magunk szennpontjából elveszettnek tekintünk és épen azért mi csak álláspontunk jelzésére szorítkozunk és a viták lefolyását mesterségesen hátráltatni nem kívánjuk, mert minél előbb kívánjuk annak az időnek elérkezését, midőn ez a ház legnagyobb feladatának megvalósításához foghat. Midőn a kvótáról szóló törvényjavaslathoz hozzászólok, visszaemlékezéseknek hatása alatt állok. Visszaemlékezem báró Bánffy Dezső uralmának korszakára, a midőn mint kezdő politikus, a függetlenségi pártnak számos jelesével, a kiket a ház ma is tagjai közé sorol, az úgynevezett kvótaellenes mozgalomban vettem részt. Ez a kvótaellenes mozgalom 1897-ben kezdődött; itt Budapesten az ú. n. kvőtavacsoráknak sajátszerű formájában folyt le és egy népgyűléssel fejeződött be. Kvótát vacsoráltunk a főváros összes kerületi köreiben és vendéglőiben, a »Noe bárkájához« czimzett budai vendéglőtől egészen a Terézváros köréig és én, t. ház — ne méltóztassék ezen csodálkozni — még most is érzem ezeknek a kvótavacsoráknak izét. Visszaemlékezve a kvótavacsorák nemes izére, ma sem vagyok még abban a hangulatban, hogy felemelt kvótát vacsoráljak vagy ebédeljek, mert nem szoktam még hozzá azokhoz a legújabb kerületi összejövetelekhez, a melyeken nem a kvótát akarják niegvacsorálni, hanem felemelt kvóta mellett vacsorálnak. (Derültség.) Ezek a kvótavacsorák minden kerületben megtartattak és egy ilyen kvőtavacsora alkalmával épen az én kerületemben a függetlenségi pártnak azóta elhunyt nagyrabecsült kiváló tagja egy igen erőteljes beszédet tartott a kvótaemelés ellen, a melyben azt jövendölte meg, hogy az a politika, a mely kvótát emel, a lámpavashoz vezet. Ennél a profécziánál is kiderült, hogy nagyon hálátlan dolog a jóslás mestersége, mert én ugy látom, hogy a kvótaemelés a miniszteri székhez vezet és nem a lámpavashoz. E kvótavacsorák után a Vigadó nagytermében tartottunk népgyűlést, a melyben határozatot fogadtunk ei a kvótaemelés ellen, — a mi megjegyzendő 1897-ben és 1898-ban el is maradt — tehát vacsoráink nem voltak hatástalanok. Ezen az ülésen vezérlő szónokaink voltak Holló Lajos és Ugron Gábor t. képviselőtársaink. Ugron Gábor t. képviselőtársam beszédében azt mondotta abban az időben, hogy ő azt a szerepet akarja játszani, a mit ama kis madarak játszanak Afrikában, a melyek vijogásukkal figyelmeztetik a dolgos népet, hogy egy nagy ragadozó állat közeledik. Ezt a szerepet a t. képviselőtársam akkor be is töltötte, sőt én azt hiszem, hogy túlságos szerénységgel jelölte meg a maga szerepét, a mikor magát csak ezen kis madarakhoz hasonlította. A nagy fenevad elriasztása sikerült, mert 1897 és 1898-ban a királyi döntés csupán az eddigi kvótaarányt állapította meg, a kvótaemelés nem jött. Holló Lajos t. képviselőtársam pedig ezen a gyűlésen mélyen elitélőleg nyilatkozott a szabadelvű pártról, a mely, a kvótaemelő hangulat előidézésére még egy A.rpád-kori királyunk hamvainak a hazaszállítását is kihasználni akarta. Nem hiszem, hogy ma valaki ilyen nyugodtan tarthatná ilyen tartalmú beszédjét, mert mondhatom, hogy mi abban az időben mindannyian oly erősen — hogy más szót ne használjak — nyilatkoztunk a kormánynak azon szándékáról, hogy fel akarja emelni a kvótát, hogy ma, ha ilyen hangot használnánk, az első öt perezben mind a mentelmi bizottsághoz ke-