Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-244

54-4. országos ülés 1907 deczember lb-én. szombaton. 371 román képviselők ellen, hanem az összes románság ellen kirohanó támadást intézett. . . Elnök: Nekem kötelességem a képviselő urnak a házszabályok értelmében személyes megtámadtatás czimén a szót megadni. De a t. képviselő ur már bevezető szavaiban megemlitette, hogy milyen tág alapon kivan e czimen felszólalni. Ez nem áll jogában. A t. képviselő ur nem volt megnevezve. Nagy György képviselő ur beszéde kapcsán egy szélesebb román nemzetiségi vitának megtartását nem engedem meg. Ezen a czimen nem engedhetem meg a felszólalást. Lukács László: Akkor kérek én szót! (Mozgás.) Elnök : Milyen czimen ? Lukács Lászlő: Személyes megtámadtatás czimén, mert, ugy hiszem, jogos felindulásomban elfelejtettem egy tényre reflektálni, a mely személyes vonatkozásba hozatott velem, nevezetesen, hogy a belényesi választáson az én segítségemre romániai diákok, vagy Romániából jövő izgatók működtek volna közre . . . Miháli Tivadar: Hazugság! Elnök : Rendreutasítom Miháli képviselő urat. Miháli Tivadar: Ha nem beszélhetek, legalább igy mondom meg. Elnök: Közbekiáltani nem szabad! A házszabályokat nem fogja kijátszani a képviselő ur, mert a mentelmi bizottságnak önnel szemben is van joga eljárni! (Helyeslés és tetszés.) Lukács László: T. képviselőház, kijelentem, hogy semmiféle romániai diák, román izgató, vagy román ember a választás alkalmával ott nem volt, ott közre nem működött. Még újságíró sem volt ott Romániából, bár voltak ott újságírók a külföldről, Bécsből, Münchenből, Prágából, a kik mindkét részre adtak hírlapi tudósítást, de Romániából nem. Tehát ez légből kapott állítás! De ez nem is olyan közönséges állítás, a milyent az emberek tévedésből szoktak mondani; ez egy tendencziózus állítás, a mely az ember legszentebb érzelmeibe ütközik. Épen ezért azt az állítást visszautasítom és rágalmazásnak bólyegzem . . . Elnök: Ezért a kifejezésért kénytelen vagyok a képviselő urat rendreutasítani. Lukács László: . . . addig, a míg be nem bizonyítja állítását. Elnök: Ki következik? Hencz Károly jegyző : Visontai Soma! Visontai Soma: T. képviselőház! Az osztrákok nagyra vannak az ő »Volkspar]ament«-jükkel. A mióta az Isten igy felvitte a dolgukat, nem ismerik magukat. Ugy látszik, el is vesztették a józan megfontolás minden feltételét. Egymásnak hajába kapnak, egymást piszkolják, rágalmazzák és különösen nagy örömüket lelik abban, hogy Magyarországot lekicsinylik és a magyarság iránti gyűlöletüket, a hol csak lehet, vásárra vigyék. Mikor igy Magyarország elleni gyűlöletről van szó, akkor tökéletesen egyet értenek, harmóniába olvadnak fel, a mire az embernek eszébe jut a bécsi vierzeiliger, a mely igy szól: »In der Weidlingau Ist der Himmel blau, Da nickt die holdé Kuh Dem Ochs so freundlich zu.« (Derültség.) Ebben a kérdésben teljes harmónia uralkodik közöttük. Ha csak arról volna szó t. ház, hogy a Reichsrath egyes tagjai silány felfogásukkal, megszokott hazudozó természetükkel a magyar állam ellen támadnak, akkor, azt hiszem, az ilyen egyes piszkolódásokkal, rágalmakkal foglalkoznunk sem kellene, mert a magyar nemzet méltósága, hagyománya, múltja annyira felette áll mindennek. De, t. képviselőház egészen más, ha ez a rágalmazás! mánia rendszerré fajul; egészen más, ha mi az utóbbi időben azt látjuk, hogy napról-napra egyebet sem tesznek, mint csak mindig minket rágalmaznak és a magyar nemzet becsületét igyekeznek sárba tiporni. Különösen figyelemre méltó, hogy ezt akkor tesdk és olyan vitából igyekeznek anyagot meríteni támadásukra, a mely itt is, ott is minden politikus komoly megfontolását kihívja, hogy azt itt Magyarország, ott pedig Ausztria érdekében érvényesítsék és hasznosítsák. Mert az a különös dolog, és az a különös, a mi megfigyelendő, hogy épen most vagyon kitéve a legnagyobb rágalmaknak, a mikor itt is, ott is azt a kiegyezést és azt a munkálatot tárgyalják, a mely arra van hivatva, hogy hosszabb időre egy békés megélhetést teremtsen a két állam közt gazdaságilag, és hogy hosszabb időre itt is, ott is bizonyos gazdasági rendezkedési módot adjon arra, hogy a népek saját javuknak előmozdítására és gazdasági életüknek megszilárdítására kellő időt és módot nyerjenek. S ha azt látom, hogy épen a kiegyezési tárgyalások kapcsán történnek ezek a kirohanások, ez énrám azt a benj omást teszi, hogy azok, akik ott az osztrák Reichsrathban és felizgatott tömegekben a mi ellenségeink, mintha ösztönszerűleg éreznék azt, hogy ezen gazdasági rendezkedés után olyan erők fognak ismét felszabadulni Magyarországon, a melyek minket, magyar nemzetet képessé fognak tenni arra, hogy erőnkben gyarapodjunk és épen ezen munkálatok miatt elhanyagolt kulturális feladatainkat ismét kellő módon, hagyományainkhoz, czéljainkhoz és jövő igényeinkhez képest teljesíthessük és kifejleszthessük. És különösen az utóbbi napokban látjuk azt, hogy ezen kiegyezési tárgyalásokból kifolyólag egynéhány ember jogot vindikált magának, hogy ez nem tisztán csak bizonyos belső impulzusoknak eredménye, tudjuk azt arra, hogy minket becsméreljen. Tudjuk azt, hogy ezekhez a jelenségekhez nagyban hozzájárul47*