Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-239

239. országos ülés 1907 deczember 9-én, hétfőn. 291 ur, mint szakértő, ebben a kérdésben fellépett, mert ez nekem teljes és fényes elégtétel lesz azon konkluzumom levonásában, hogy vájjon jogosult alapon állott-e érdemleges szempontból is az, a ki magának közjogi szakértelmet vindikál és a következőket követi el. Először is foglalkoznom kell azzal, hogy köztünk nagy vitakérdés az, a mit én felállítottam, hogy a gazdasági ügyekre vonatkozó külföldi kereskedelmi szerződések csak beczikkelyezés utján válhatnak Magyarországon törvényekké és hogy kölcsönösen kötelező erő, alkotmányos előfeltételek mellett létesült törvény beezikkelyezése utján szerezhető csak meg. Méltóztassanak csak meghallgatni, mi erre a szakértő urnak az állásjiontja. Azt mondja : »Maga ez a körülmény, azt hiszem, megczáfolja Polónyi Géza t. képviselő urnak azt a téves tételét, mintha a mi közjogunk a nemzetközi egyezmények beczikkelyezését követelné.« Itt tehát a kereskedelemügyi miniszter urnak megbízottja hivatalos szakértőként először is konstatálni akarja azt, hogy Magyarországon nem közjog az, hogy beczikhelyezendők az idegen államokkal kötött kereskedelmi szerződések. Ez az első álláspontja. A második álláspont az, hogy »mindössze egy törvényes gyakorlat van nálunk, egy tradiczió a beczikkelyezésre nézve«. Azt mondja továbbá : »A t. képviselő urnak az a tétele, a mely a beczikkelyezési kötelezettséget irja elő, egyáltalában nem áll meg«. Harmadszor azt mondja : »Hogy a kormány egyáltalában be sem kivánja czikkelyezni ezen szerződéseket, illetve egyezményeket, arra nézve szabad legyen a következőket mondanom. . . Méltóztatnak tehát látni, hogy teljesen légből kapott az az állítás, hogy a kormány el kívánna térni ama régi gyakorlattól, hogy nemzetközi szerződéseket forma szerint is beczikkelyezzen«. Méltóztatnak látni, t. képviselőház, az első pont az, hogy nem létezik közjogi szabály, a mely Magyarországon a beczikkelyezést követeli; a második álláspont az, hogy van egy ősi szokás, egy tradiczió, a mely a beczikkelyezést követeli ; a harmadik álláspont: de mit akar a t. képviselő ür, hisz a kormány be is akarja czikkelyezni. Hát ha ennek a szakértői okoskodásnak paralleláját le akarom vonni, rá kell mutatnom arra az izraelita polgártársra, a ki a bíróság előtt a fazék kérdésében, mikor bepereltetett egy fazéknak a visszaadására, akként védekezett: először nem igaz, hogy egy fazekat kölcsön kértem, másodszor, mikor a fazekat kölcsön kértem, akkor össze volt törve, harmadszor én egészben visszaadtam. (Derültség.) Ez a közjogi tan tétel van ebben lefektetve. Most azután ilyen alapon könnyű a vitatkozás, mert e közül a három közül valamelyik mégis igaz. Már most nem tudom, hogy a három álláspont közül melyiket kell megczáfolnom, azért én választom magamnak azt, a mely közjogi szempontból fontos, a mely döntő az ország sorsára is, és a mely az én álláspontom, hogy t. i. a beczikkelyezést nálunk törvény követeli, hogy törvényes alapon állunk, mi, a kik azt vitatjuk, hogy a külfölddel kötött kereskedelmi szerződéseket beczikkelyezés nélkül rendeleti utón sem nem lehet, sem nem szabad életbeléptetni. Ugron Gábor : Ez már furcsa ! Polónyi Géza: Mindjárt meg fogom mutatni. Én megelégedném akkor, hogyha a beczikkelyezésre vonatkozó álláspontomat védeni akarom azzal, hogy azt mondanám az államtitkár urnak, hogy nemcsak Angliában, a hol nem írott törvények uralma, hanem a szokásjog uralma van, de nálunk is a szokás — az ősi szokás és az évszázadok óta fennálló joggyakorlat pedig jogforrás ugyebár — jogforrás tehát maga a szokás is, s igy elég annak igazolására, hogy a beczikkelyezést nálunk törvény követeli, ha ez a szokás jog. De én rámutattam arra, hogy az 1608 : II., az 1647 : V. t.-cz., de minek mondjam tovább, a II. Mátyás-korabeii törvényczikk is, a melyet Ság Manó ur fedezett fel a szakértő ur számára, de az 1867 óta megkötött kereskedelmi szerződések beczikkelyezett egész légiója, kivéve az utolsó időket, mikor a rendeletekkel való kormányzás ideje következett el, mind azt bizonyítja és beczikkelyezett törvények alakjában hirdeti Magyarországnak élő közjoga azt, hogy a kereskedelmi szerződések beczikkelyezendők. De nemcsak szokásjog Magyarországon, nemcsak preczedensekkel igazolt tantétel az, hogy a kereskedelmi szerződéseket be kell czikkelyezni és csak a beczikkelyezés által válnak törvénynyé ; hanem még a formáját is élő törvény irja elő annak, hogy miként kell őket beczikkelyezni, és pedig nem szokásjog, hanem egy nem is régi élő törvény, t. uraim, a mit egy közjogi szakértőnek, a ki a miniszter megbízásából hivatalosan nyilatkozik, talán tudnia kellene. Ez a törvény pedig, a mely, mint mondtam, a formát magát is előírja, hogy miként kell a kereskedelmi szerződéseket beczikkelyezni, az 1881 : LXVI. t.-cz., a törvények kihirdetéséről szóló törvény, a melynek 2. §-a azt mondja (olvassa) : »A törvény szövegével együtt közzéteendő egyszersmind a királyi szentesítés napja, a nemzetközi szerződések beczikkelyezéséről szóló törvényeknél azonfölül — t. . a szövegen felül, méltóztatnak ezt hallani, t. uraim? — még az illető szerződésre vonatkozó megerősítési okiratok kicserélésének helye és ideje is, a mennyiben a szerződésben ezen okiratok kicserélése ki van kötve.« Később applikálni fogom a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatra ezt a törvényt; de, t. uraim, a ki közjogról vitatkozik és a ki másoktól azt kérdezi, van-e fogalma arról, hogy nemzetközi szerződések mikép köttetnek meg, annak, t. ház, legyen legalább annyi fogalma a szerénységről, hogy, ha nem tudja a törvényeket, másokat ilyen gyanú alá ne vonjon. Beszédem fonalán még analizálni fogom ezt a kérdést és applikálom arra a törvényjavaslatra, a mely most előttünk fekszik. Most azonban rátérek a_ hivatalos szakértőnek egy másik lumi37*