Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-233

233. országos ülés 1907 deczember 3-án, kedden. 187 balfelöl.) Ezért van, hogy nincsen kikötve, hogy azonnal rendeztessék, hanem az van kikötve feltételül, »a mikor lehet«. (Zaj és ellenmondás balról.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Goldis László: Kérem, az indokolásban határozottan azt mondja az igen t. pénzügyminiszter ur, hogy a kibocsátandó járadéknak Ausztriában kell piaczot teremtenünk, és ezt csak akkor érhetjük el, és csakis akkor bocsáthatjuk ki az illető járadékokat, hogy ha az osztrák kormáig megint elég jónak fogja tekinteni a pénzpiaczot arra, hogy az 1400 milliót kitevő adósságot konvertálja. Egy hang (balfelöl): Nem áll! Nem érti a dolgot! Elnök: Én kénytelen leszek a képviselő urakat névszerint megszólítani, ha zavarják a szónokot! Goldis László : Az indokolás azt mondja, hogyha az első tiz esztendőben esetleg fizetnénk, akkor ennyit meg ennyit fizetünk; ha azután a 11-ik évtől kezdve fizetünk, akkor pedig ennyit és ennyit kell fizetnünk. Ez tehát elasztikus. Megtörténhetik, — szeretném tudni, be tudja-e valaki az ellenkezőjét bizonyítani, — hogy az a konverzió a 22 év alatt sem fog bekövetkezni. Tehát oly dologról, a mely esetleg ezen idő alatt be sem következik, azt mondani, hogy ez már most az 1908-ik évtől kezdödőleg teherkisebbedést és pedig két és fél millió koronát kitevő teherkisebbedést jelent, azt hiszem, nem reális dolog. (Zaj.) Rámutattak, t. ház, a dominiális kölcsönre is, a melyre nem is akartam kitérni . . . Éber Antal: Domaniális! Goldis László: Hát kérem, az egyik ember azt mondja, hogy domaniális, a másik azt mondja, hogy dominiális. Én, latin tudomásom szerint így mondom. Elnök (csenget) •. Éber Antal képviselő urat figyelmeztetem, hogy ne zavarja a szónokot. Goldis László: Mondom, erre is rátértek és kimutatták, hogy tényleg semmiféle anyagi előny nem származik ebből az országra, mert ez önmagától is rendeződik és ez 1912-ben magától is bekövetkezik. (Zaj.) T. ház! A kiegyezésnek harmadik előnyeként tüntetik fel a kassa-oderbergi vonatok közlekedésének szaporítását, azt, hogy körülbelül 60 vonattal több fog járni. Azonban ez is csak időleges előny és mindenekelőtt csak tiz évre szól. Tiz éven túl — csakis a szerződés tartamára van ez az összeköttetés megengedve — az osztrák kormány fentartotta magának a jogot arra, hogy a saját belátása szerint intézkedhessek. Ez a dolog nekünk körülbelül 150 millióba fog kerülni — többe-e, kevesebbe-e, nem tudom biztosan, az államtitkár ur bizonyára jobban tudja a számokat, mindenesetre ilyen összeg körül fog ez járni — és mi fizetjük ezt az összeget egy olyan dologért, a mely végleges előnyt nyújt Ausztriának és csak időleges hasznot és nem is olyan nagy előnyt biztosit nekünk. És, t. ház, ha iparkodni is fogna valaki kimutatni, hogy az előttünk fekvő kiegyezési javaslatok nem rosszabbak mint a statuskvo. Azt hogy Jobbak, nem hiszem, hogy ki lehesseu mutatni. És ha nem rosszabbak, ugy még ebben az esetben is fenmarad a kérdés, vájjon helyes dolog volt-e ilyen szerződéses alapon lekötni az állam kezét, és hogy nem lett volna-e jobb fentartani a statusquót, a mely alatt az évek során — esetleg már 1917 előtt is — fellehetett volna állítani a közbeneső sorompókat, a mi tudvalevőleg a statuskvo alapján lehetséges is lett volna. Ezzel szemben az urak azt mondják, hogy a szabad forgalomnak a hivei, ellentétben a védó'vámos politikával. Erre vonatkozólag Pető Sándor t. képviselőtársam, a ki e kérdésre is kiterjeszkedett, kimutatta, — elég meggyőzően, reám legalább ilyen hatással volt — hogy a védvámos rendszer tényleg okvetlenül szükséges arra, hogy valamely országban az ipar megerősödhessék. Hiszen tudvalevő, t. ház, hogy Angliában, a mely országot a szabad-forgalommal kapcsolatban mindig példánykép gyanánt emiitik, egészen a hatvanas évekig erős védvámos politika volt és hogy csak akkor tért át Anglia a szabad-forgalom politikájára, a mikor már hatalmas és olyan erős volt ipara, hogy azzal senki sem tudott többé vetélkedni. És ma már — ezt is kimutatta Pető t. képviselőtársam — ott is a védvámos politikai irányzat kezd mindinkább lábrakapni, és az előkelő államférfiak erre a politikára kezdenek áttérni. Különben, mondom, a mint beszédem e részében előre bocsátottam, a kormány maga sem dicsekszik azzal, hogy e szerződéses javaslatokkal az országnak valami nagy anyagi előnyöket biztosítottak volna. Annál nagyobb súlyt fektetnek azonban a másik körülményre, hogy eltakarították az útból mindazokat az akadályokat, a melyek arra szolgáltak, hogy megakadályozzák az országot abban, hogy 1917-ben áttérhessen az önálló vámterületre. Hát, t. ház, először is ebben az ügyben roppant csodálatosnak tartom, hogy a függetlenségi párt erre a szempontra rámegy, hogy ugyanis előkészítse az átmenetelt a külön vámterületre és ezt az ország anyagi megerősödésétől teszi függővé. Ezt a t. államtitkár ur igen szépen fejtette ki és erős aplombbal mondta ki, hogy igenis Isten és ember előtt ő is vallja, hogy Magyarország csak akkor térhet át az önálló vámterületre, ha gazdaságilag megerősödik. De, t. képviselőház, miért akarta a függetlenségi párt 1867 óta az önálló vámterületet? (Mozgás.) Azért, mert arról volt meggyőződve, hogy csakis 24*