Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-232

162 232. országos ülés 19ü7 1915-ig kötöttük volna meg, akkor nem állt volna elő az osztrák és magyar kormánynak az a kölcsönös lekötöttsége, hogy egyik kormány sem fog szerződést felmondani, köthetni; szerződhettünk volna ugy, hogy ne a vámkülföld, hanem mi mondjuk fel a külföldi szerződéseket 1915 végére. Ez megtörténhetett volna minden előre való lekötöttségre hivatkozó kényszerhelyzet daczára. De nem tettük meg, hanem megkötjük ezt az egyezséget Ausztriával 1917-ig. Már most előre megállapitható, hogy mi lesz majd az a bizonyos nemzetközi becsület; mit ér majd az nekünk, ha Németország, vagy bármely más ország — hisz az osztrák kéz messze nyúlik el — 1915. végére, a mihez joguk van, felbontják ä szerződést. Természetesen azt mondják erre a mi közgazdászaink, a kik innen nézik a világot: nem baj, majd prolongáljuk két évre ; vagy recziproczitás lesz, vagy valami lesz. De méltóztassanak elképzelni, hogy annak a német birodalomnak is van egy kis gazdasági és politikai ereje, meg Svájcznak és Olaszországnak is. Hogy és ki garantálhatja nekünk azt, hogy a mi szép szemeinkért, arra a szokatlan útra lépjen pl. a német biro dalom, hogy köt velünk egy kétéves, 1915-től 1917-ig terjedő szerződést, vagy prolongácziót, vagy recziproczitást, státuszkvót, vagy nem tudom, miféle rendezést, tisztán a mi kedvünkért ? Ki az a hatalmas államférfiú, a ki még Bismarcknál is erősebb és hatalmasabb és a minőt én egész Európában elképzelni nem tudok, a ki ezt keresztül tudná vinni ? Egy hang (a baloldalon) : Sándor Pál! Pető Sándor: Tessék elhinni t. képviselő urak, hogy ez komoly kérdés és én nem azért vetem ezt fel, hogy viczczeket mondjanak. Egy hang (a baloldalon) : Ezt már Lengyel is elmondta ! (Zaj !) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Pető Sándor: Én nem tudok elképzelni olyan államférfiúi erőt, ha csak az illető kűlállamoknak gazdasági érdeke ezt szintén nem kívánja, a ki minden országot és államot ebben a kérdésben a mi gusztusunk szerint dirigálni képes lenne. Tehát nemcsak elképzelhető, de egyenesen meg is állapitható, hogy 1915-ben — amennyiben 1915 év végén a külállamok a felmondás jogával élni fognak — megint oly komplikáczió előtt fogunk állani, a hol nem használhatjuk a törvényt, a mint nem használhattuk az 1899-ikit sem, nem fog használni a nemzetközi becsület védelme sem, hanem ezen külső államok, még a jóhiszemű Ausztria és egy jóhiszemű magyar kormánynyal szemben is, gazdasági erejüknek egész súlyával, ha gazdasági érdekeik azt ugy kívánják, azon lesznek, hogy ne két évre, hanem egy hosszabb időre terjedő szerződésre kényszerítsék ezt az országot 1915. évben, a melyet az akkori parlament kénytelen lesz elfogadni ezen ma talán még csak képzelt, deczember 2-án, hétfőn. de akkor a valóságban fenforgó kényszerhelyzet folytan. Mert én el tudok képzelni olyan gazdasági relácziókat, hogy minden közjogi vívmány és minden törvény által biztosított jog daczára, a megélhetés és az ország létezésének kérdése szempontjából reá kényszeritik erre az országra, hogy 1915-ben ismét hosszabb lejáratú szerződéseket fogadjon el. Sokkal helyesebb és kevésbbé veszélyes, a jövőre nézve kevesebb veszélyt magában foglaló egyesség lett volna tehát, ha csak 1915. év végéig kötöttük volna meg ezt a szerződést. Megjegyzem, t. ház, hogy ez nem az én találmányom. A mikor még nem feküdt előttünk ez a .javaslat, a mikor még nagyon messze volt a kiegyezés eredménye, a mikor tehát a képzelet szárnyain szabadabban mozoghattak mindannyian, a kik a koaliczióban benne vannak, már akkor Éber Antal t. képviselőtársam egy igen érdekes, az ő gazdasági tudását igazoló beszédet mondott el a felirati vita alkalmával. Méltóztatnak talán emlékezni reá mindannyian. Hogy akkor még nem volt ÍZ IX'l: álláspontja a t. képviselő urnak, a mely most jelentkezik nála élénk ós heves közbeszólások alakjában: arra nézve bátor vagyok a következőket elmondani. Ne vegye tőlem rossz néven a képviselő ur, ha én őt emlékeztetem erre a múlt álláspontjára, a melyből kifolyólag, természetesen a függetlenségi párt élénk tapsai között, kijelentette 1906 Julius havi beszédében első sorban azt, hogy neki más kiegyezés nem kell, mint a mely 1915-ig szól. És kijelentett még egyebet is, a mi nekem alkalmat ad arra, hogy okoskodásom fonalát tovább fűzzem. Kijelentette, hogy szép szóból, ígéretekből nem lehet megélni, nekünk ne hozzanak ilyen 1899: XXX. törvényczikk-féle törvényeket, hogy nyomtatásban adják lehetőségét annak, hogy máskor és a jövőben, majd ha akarjuk, megcsinálhatjuk az önálló vámterületet; én, azt mondta, intézményes biztosítékokat kívánok, nem arra, hogy meglehet 1917-ben az önálló vámterület, hanem, hogy okvetlenül meglesz, s előre megijesztette a kormányt azzal, hogy más módon pedig ő kiegyezési javaslatot elfogadni és megszavazni nem fog. Ez volt élénk helyesléssel kísért beszéde Éber Antalnak 1906. Julius 4-én, lényegében, nem szórói-szóra, azt hiszem, a képviselő ur is igazat fog nekem adni abban, hogy jól reprodukáltam és jóhiszeműséggel adtam elő beszédének lényegét. Hát kérdem én, hol van az intézményes biztosítók arra nézve, hogy már most ezen egyszakaszos — vagy álljon akár száz szakaszból is, az teljesen mindegy — törvény alapján nem meglehet 1917-ben az önálló vámterület, mert hiszen arra mindig volt nekünk garancziánk, hogy minden lehet, hanem hogy 1917-ben meglesz, okvetlenül meglesz, hogy nem lehet máskép? Mert őszintén szólva én azon nézeten