Képviselőházi napló, 1906. XIV. kötet • 1907. november 27–deczember 23.

Ülésnapok - 1906-232

142 232. országos ülés 1907 deczember 2-án, hétfőn. e miatt le kellett mondania, mert a többi miniszterek ezt a szerződési formulát akkor még nem ismerték el. Szterényi József államtitkár ur próbálkozott akkor a saját szakállára előkelő politikai egyéniségeknél, hogy ezen az alapon vihesse keresztül a kiegyezést és a békét az országban. Ez azonban Szterényi államtitkár urnak nem sikerült. Ha ez tagadásba vétetnék, nagyon szívesen arra az álláspontra helyezkedem, hogy azt, a mit mondtam, be is bizonyitsam. Különben egészen eltekintve ennek a formulának a históriájától, a mely csak éles világítást vet az egész függetlenségi párt mostani politikájára, a mely a darabont-kormánytól levetett paragrafussal akarja megoldani a kiegyezésnek igen nehéz kérdését, legyen szabad nekem azt mondanom, . . .« ez azután már nem tartozik a tárgyra és itt áttér más témára. A felolvasott passzusokban kétirányú támadás foglaltatik, a mely kettő személyemmel állván kapcsolatban, méltóztassék megengedni, hogy szigorú tárgyilagossággal, minden agresszivitás nélkül — mint a hogy személyes kérdésekben, nézetem szerint, kell is — a tényállást felderitsem és a t. háznak tulaj donképen históriát adjak elő. (Halljuk! Halljuk !) Sándor Pál t. képviselő ur állításainak egyike, személyemmel kapcsolatban bár, a t. függetlenségi párt ellen irányul, azt állítván, hogy a függetlenségi párt — bocsánat a triviális kifejezésért — uraságoktól levetett ruhákkal gavalléroskodik. A szerződéses forma eredete, t. ház, 1905 február havára nyúlik vissza, még arra az időre, a midőn gróf Tisza István volt kormányon, a január 26-iki választás utáni időre, a mikor az akkori kormány és párt tudvalevőleg kisebbségben maradt. Abban az időben volt szerencsém, mint magánembernek — ezt különösen kívánom hangsúlyozni — a jelenlegi miniszterelnök és kereskedelemügyi miniszter urakkal együtt ismételten beszélgetést folytatni az Ausztriával való gazdasági viszony miképeni rendezéséről. Egy hang (balfelől) : Ebben semmi nincs ! Szterényi József államtitkár: Nemcsak hogy semmi sincs, de rá fogok mutatni, hogy szükséges volt; abból a beszélgetésből indult ki a szerződés formája. Ezen beszélgetésünkben merült fel az az eszme, hogy Ausztriával csak szerződés alapján, az önálló vámterület alapján köthető meg a gazdasági jövő rendezése. Ekkor a gr. Tisza István kormányát követő kormánynak még csak híre sem volt és semmikép sem volt tudva az ország előtt, hogy mi következik tulaj donképen az akkori kormány után. Ezen beszélgetéseink alapján Kossuth Ferencz t. kereskedelemügyi miniszter ur, mint a koaliczió akkori elnöke, minthogy differencziák voltak a felfogásokban a tekintetben, hogy vájjon nem lehetne-e mégis Ausztriával szemben a vámsorompót felállítani, a Gyáriparosok Országos Szövetségéhez fordult azzal a kéréssel, hogy ez a szövetség, mint leghatalmasabb magyar gyáripari érdekeltségi tényező, ankétet tartson ebben a kérdésben, hogy minő vámtételekre volna szüksége a magyar iparnak az osztrák iparral szemben való megvédésére. És ez a szövetség, miután engem és boldog emlékezetű Enyedi Lukácsot kérte fel, hogy e tárgyban előzetes tanácskozásban vegyünk részt, ezen tanácskozások eredményeként 1905 márczius 15-én, tehát még mindig a Tiszakormány idejében, egy köriratot bocsátott ki tagjaihoz, a melyben felszólítja őket, hogy tanulmányozzák a kérdést. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter: Én kértem fel őket. Szterényi József államtitkár: Igen, Kossuth Ferencz ő exczellencziája kérte fel őket. Ezen márczius 15-iki köriratban azt mondja a szövetség: . . .hogyha Ausztriával az önálló vámterület alapján mi szerződésre lépnénk stb., — kezeim között van az a felhívás, t. ház. Méltóztatik tehát látni, hogy már akkor a szövetség felszólítja tagjait, hogy a szerződés alapján nyilatkozzanak, hogy miként állna a helyzet akkor. De tovább megyek, t. ház. 1905-ben húsvét előtt, az úgynevezett nagyhétben, egy hivatalos ügyből kifolyólag három tisztviselőtársammal, névszerint Csóka József osztálytanácsossal, Gerster Miklós ipari főfelügyelővel és Lessner Richárd miniszteri fogalmazóval, mint titkárommal, Berlinbe kellett mennem egy munkásvédelmi ügyben tanácskozni, és ugyanezen alkalommal az osztrák kormány több kiküldöttjével együtt szerencsém volt a német birodalmi kormány egy vezető tagjával is érintkezhetni. Nem hivatalos formában, hanem magánbeszélgetésben. Rendkiviili érdekkel birt természetszerűleg reám nézve egyénileg is, de birt azon beszélgetések folytán is, a melyet a két mostam miniszter úrral azelőtt folytattunk, hogy vájjon mi a felfogása ennek a német vezető kormányférfiunak az Ausztriával való gazdasági viszonyunk rendezése tekintetében, és azt a kérdést intéztem az illető kormányférfiuhoz, hogy vájjon a legnagyobb kedvezmény szempontjából, — mert hiszen ez volt a leglényegesebb kérdés — Németország észrevételt tehetne-e a közöttünk szerződés alapján való viszony rendezésére nézve, illetőleg pretendálná-e a legnagyobb kedvezmény jogát e czimen ? Ekkor az a vezető államférfiú kijelentette, hogy, ha szerződés alapján, szabad forgalommal rendezzük az egymás közötti gazdasági viszonyt, ez az ugyanazon vámhatár szempontjából nem változtat azon a helyzeten, a melyben Németországgal Ausztria és Magyarország a vámszerződést megkötötte, t. i. a mindkét állam területére való forgalommal; ennélfogva ők ez ellen észrevételt nem tehetnének. Észrevételt csak akkor tehetne Németország, ha a két áüam között vámsorompó állittatnék fel. Itt dőlt el tehát, t. ház, a vámsorompó kérdése is. Nem lehetett tehát a két állam között semmi körülmények között a vámsorompót fel-