Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-207

126 207. országos ülés 1907 október 31-én, csütörtökön. eszme, azon nemzeti politika hirdetése, a mely a mi kiirtásunkra tör (Zaj és ellenmondás.), a mely a mi nemzetiségi individualitásunk, nemzetiségi nyelvünk, kultúránk megakadályozására, korlátozására akar törni, az nem Magyarország politikája és nem hazafias politika. (Helyeslések.) Ha nem az, akkor egyetértünk, de nem azt hangoztatta a visszatérő gonosz lélek a boldog feltámadás reményében. (Derültség.) Halottak estéjén vagyunk, t. ház, visszatért a gonosz lélek és fenyegeti ismét ezt a házat. Ö fenyegeti, de nem mi, kik a legtisztább testvéries érzéssel jöttünk ide. Az Magyarország sirásó politikája, a mit Bánffy Dezső hirdet. A mit én hirdetek és a mit láttam én pl. gróf Tisza István ő exczellencziájának politikai programmbeszédében, a midőn bemutatkozott a t. ház előtt, — azt is szeretném felolvasni, de nem volt időm kikeresni, az az, hogy a mi nemzetiségi individualitásunk, a mi nemzetiségi kultúránk és nyelvünk fen tartása, fejlesztése, istápolása képezi a megértés, a közeledés közös alapját. Ezt akarjuk mi, többet nem akarunk, csak legyen ez tényekben is megtartva. Ezekben voltam bátor báró Bánffy Dezső képviselő ur megtámadására felelni. Kérem, kegyeskedjenek ezt tudomásul venni. Elnök : Báró Bánffy Dezső a házszabályok 215. §-a értelmében személyes megtámadtatás ezimén kér szót. Öt illeti a szó. B. Bánffy Dezső: T. képviselőház! Nagyon rövid leszek, mert a hallottak után nem tudom magamnak megengedni, hogy vitába ereszkedjem az igen t. képviselő úrral, aki az egész kérdést nem komolyan tárgyalta, főképen azért, mert én őt meg sem támadtam. A miket állitottam, azokat fentartom és az én erős szélső soviniszta politikám további hangoztatásánál maradok. (Élénk éljenzés.) Nem fogom magamat sem megijesztetni, sem elcsábíttatni, a mint már mondottam, mézesmázos szavakkal, vagy egy elvi párbajra sem. Egyre azonban — és ez személyes vonatkozású kérdés — kell nyilatkoznom. Ez az igen t. kéjoviselő urnak és memorandista barátainak, ügyfeleinek megkegyelmezési kérdése. (Halljuk! Halljuk !) Az bizonyos, hogy kegyelmezési joga a királynak van, de az is bizonyos, hogy a királynak ezen joga csak miniszteri ellenjegyzés mellett érvényesülhet (Ugy van! ügy van!) és ha a felséges ur, a mint ilyent természetesen nem tesz, miniszteri ellenjegyzést nem kap a kormánytól ehhez a megkegyelmezéshez, akkor a kegyelmezés az 1848 : III. t.-cz. értelmében nem érvényes és az igen t. urak végig ott ülik az elitéltetés idejét. Vagy kormánybuktatás lesz a dolog vége. De mert a magyar kormány beható tárgyalás és megfontolás után arra az álláspontra helyezkedett, a mely az enyém is volt, hogy igenis a példa statuáltatott és nem az dönt, hogy öt esztendeig, vagy rövidebb ideig ül-e a képviselő ur, hanem az, hogy ül és a kérdés mint res judicata elintéztetett, abban a nézetben voltunk, hogy igenis a Felségnek a megkegyelmezést javasoljuk, és ez természetesen történt Erdély igazságügyminiszter ellenjegyzése mellett, a kinek ez hatáskörébe tartozott. Ez közjogi álláspont, ez törvényes dolog. Igenis tartozik a felséges urnak a képviselő ur köszönettel, mert a felséges ur adta a kegyelmet, de el kell, hogy ismerje, hogy ez a magyar kormány hozzájárulásával és ellenjegyzésével történt, mert ellenesetben a képviselő ur az öt esztendőt kiülte volna. Ezt láttam szükségesnek elmondani, konstatálásával annak, hogy általában a felséges urnak a vitába való bevonása nem czélszerű és nem tapintatos. (Helyeslés.) Elnök : Következik ? Hammersberg László jegyző: Bozóky Árpád ! (Hosszantartó zaj.) Bozóky Árpád: T. képviselőház! B. Bánffy Dezső soviniszta magyar érzésével mindenben egyetértek. De tudhatja Lukács László t. képviselőtársam, hogy ezzel a politikával Bánffy Dezső nem egyedül áll ebben a parlamentben és Bánffy Dezsővel együtt ez a politika nem bukott el, mert a soviniszta magyar belügyi politika a függetlenségi pártnak régi programmja és azt hiszem, hogyha a függetlenségi párt felszabadul majd a koalicziónak a béklyója alól, majd meg fogja valósítani ezen soviniszta programmpontját. Ebben a tekintetben Bánffy Dezső t. képviselőtársammal egyetértek. De már a mit az indemnitási politika természetéről mondott, abban nem vagyok vele egy véleményen. (Halljuk ! Halljuk !) A magyar alkotmány szerint minden jog a nemzettől ered, tehát a népnek van joga határozni a felett, hogy a kormányhatalmat ki gyakorolja és kinek adassék meg a mód arra, hogy a köz jövedelmeket beszedhesse és felhasználhassa. Tehát az az aktus, a melylyel a képviselőház megadja a kormánynak a jogot arra, hogy kormányozhasson, evídenter bizalmi kérdés. Hogyha máskép volna, akkor nem tudnám megmagyarázni magamnak br. Bánffy Dezső t. képviselőtársam 1905. Julius 21-én elfoglalt álláspontját, a mikor a darabont-kormánynak épen ő tagadta meg azt, hogy a közjövedelmeket beszedhesse és felhasználhassa. Akkor nem azt mondta, hogy az állam érdeke ez, hanem azt mondotta, hogy a kormány iránt bizalommal nem viseltetik, tehát nem adja meg neki az alkalmas módot arra, hogy kormányozhasson. A függetlenségi pártnak régi tradicziója, hogy az indemnitást bizalmi kérdésnek tekintse. Én ragaszkodom ehhez a tradiczióhoz, én bizalomnak tekintem ezt az indemnitást, és mivel nem vagyok bizalommal a kormánynak politikája iránt, nem szavazom meg az indemnitást. (Helyeslés a középen.) Köteles őszinteséggel kijelentem azonban t. képviselőház, hogy nem azért nem szavazom meg az indemnitást, mert a kormány megkötötte a kereskedelmi szerződést. Más okokból teszem azt, a mit mindjárt ki fogok fejteni. Nem azért nem