Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-214

21í. országos ülés 1907 november ll-én

s hétfőn. 251 Gr. Batthyány Tivadar: Különösen a mi azon nagy támadást illeti, a mely a függetlenségi párt és annak szeretve tisztelt vezére Kossuth Ferencz (Éljenzés.) ellen irányul, ezen támadásokkal szemben én egész röviden egy tényt konstatálok. Ez a tény pedig az, hogy daczára annak, hogy olyan kiváló sajtótermékek, mint a minő pl. a Nap, a Hir, a Népszava (Élénk derültség.) nap-nap után elhirdetik rólunk, hogy igy meg ügy elárultuk a hazát, hogy igy meg ugy megszegtük programmunkat, a legigazabb függetlenségi párti vidékek és kerületek, belátva a helyzet kényszerűségét, mérlegelve a helyzetnek esélyeit, igenis nekünk adnak igazat. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) Mert azzal az izgatással, a melyet Budapestről megpróbálnak ellenünk, hogyha a nép nem érezné át a mi helyzetünk kellemetlen, szomorú, de a kényszer által előidézett és igazolt voltát, akkor t. uraim egészen más hangok hallatszanának, mint a minőket igy hallunk. A részletekre nézve, mondhatom, igen érdekes lenne igen t. képviselőtársamnak beszédét pontról pontra czáfolni, de hát csak egy-két momentumra legyen szabad kiterjeszkednem. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik, a mire csak a legnagyobb óvatossággal, per tangentem akarok utalni, a norvég példának felidézése. Távol áll tőlem, hogy itt valami lojalitási nyilatkozatba menjek bele, csak egy tényt legyen szabad konstatálnom. Európaszerte hónapok és hónapok óta egy konczentrikus támadás intéztetik Magyarország és elsősorban Magyarország függetlenségi többségének függetlenségi törekvései ellen. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Az egész vonalon azzal gyanusitanak, hogy midőn mi a jiersonal uniót tűztük ki programmul és többségre jutván, fokról-fokra, a legnagyobb óvatossággal, a megrázkódtatásoknak lehető kikerülésével törekszünk ezen programmunk megvalósítása felé, akkor mi sprengolni akarjuk a monarchiát, hogy nem tudom, micsoda teljes felfordulást akarunk Európának ezen közepén csinálni. Szász József: Miért nem felel rá a sajtóiroda? (Zaj.) Gr. Batthyány Tivadar: Hát ilyen viszonyok között, bocsánatot kérek, de azt hiszem, jobb lesz ezeket a slágerokat ki nem ütni, mert alighanem az igen t. képviselő ur, bármily jóhiszemmel teszi is, az országnak, a függetlenségi politikának sokkal többet árt, mint a mit használ. (Helyeslés balról.) En megvallom, csodálom, hogy az igen t. képviselő ur, a ki olyan erősen támad bennünket uton-utfólen, a midőn az annabergi csatlakozás kérdését is felhozta, megint méltóztatott megfeledkezni egy kis mellékkörülményről, a mely azonban az egész helyzetnek nagy fordulatot ad. Majd a kiegyezés tárgyalása során lehet az annabergi kérdésről részletesen beszélni; én itt csak egyet konstatálok. Ha támadja a képviselő ur a kormányt, mert az annabergi csatlakozás nem ebben, hanem amabban a formában oldatott meg, — mert hiszen lényegében meg van oldva az annabergi csatlakozás kérdése, — csodálom, hogy a képviselő ur nem méltóztatott azoknak a milliónyi részvényeknek sorsáról egy kis leleplezéssel szolgálni, a mely előidézte azt a tényt, hogy mi arra ébredtünk, hogy azok a részvények, a melyek pár év előtt még Magyarországon voltak, Lukács László pénzügyminiszter idejében egyszerre átkerültek osztrák pénztárakba. Nem akarom ezt itt bővebben magyarázni, csak konstatálni kivánom, hogy ha a kéjjviselo ur nincsen megelégedve az annabergi megoldással és kifogásai vannak, akkor méltóztassék a tárgyilagosság nevében visszanyúlni oda is és mérlegelni azt, hogy Lukács László minő fegyvert adott ki az ország kezéből. A mi pedig a dalmát vasutak kérdését illeti, ne méltóztassék azt folyton-folyvást mint valami Ausztriának tett kedvezményt odaállitani. A tény az, hogy már régtől fogva, én a magam részéről évek óta, azt az álláspontot foglaltam el, hogy gazdasági téren a magyar szent korona országai, a magyar birodalom területén minden polgár gazdasági exisztencziájának előfeltételeit az állam köteles, hogy megalkossa. (Helyeslés.) Tény és konstatálom azt, hogy körülbelül öthatszázezer polgára a magyar hazának Lika vidékén nem bir vasúttal akkor, a mikor az ország többi részein többé-kevésbé megvannak a vasúti összeköttetések. Én tehát és mi mindnyájan, a kik e kérdésekkel foglalkoztunk, kezdettől fogva azt mondottuk, hogy méltányos Horvátország ezen részére nézve és szükséges az ottani nép javára, hogy a vasutat megcsináljuk, ezért kívánjuk a kormánytól, hogy azt tényleg valósitsa is meg. Az a tény, hogy akkor Supilóval és társaival érintkeztünk politikailag, hogy akkor még az igen t. urak bizonyos Bécs elleni nyilatkozataiban biztunk (Zaj.) és ma talán kevésbbé lelkesedünk értük, én reám abszolúte irreleváns akkor, a midőn odakünn 600.000 horvátajku magyar honpolgár javáról van sző. (Helyeslés a baloldalon.) Én tehát a dalmát vasutak kérdését soha sem tekintettem osztrák kivánság teljesitésének, hanem kívántam a magam esze, a magam szive szerint, mert magyar honpolgárokon segíteni akartam. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! T. képviselőtársam kegyes volt kifogásolni azt is, hogy ez a törvényjavaslat, a melyet tárgyalunk, egyszerűen az autonóm vámtarifáról szól. Én kérdem a képviselő urat, ha ő névjegyet csináltat, odairja-e, hogy: »Lengyel Zoltán, magyar országgyűlési képviselő?* Nem, hanem odaírja, hogy országgyűlési képviselő, mert mindenki tudja, hogy ő magyar és 32*