Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-208

208. országos ülés 1907 november 4-én, hétfőn. 139 hogy ez a politika odavezet, hogy a függetlenségi párt a maga teljességében elveszti programmját, hogy kénytelen lesz elveszteni jórészben a talajt is a lába alól, és az emberek ismét csak ugy fognak politikát csinálni, mint azelőtt. Csodálatosképen az én felfogásom, a melyet 1903-tól 1905-ig irtam és kifejtettem, teljesen megegyezik Wekerle Sándor felfogásával, a melyet 1892-ben elmondott. Ezt azonban csak beszédem végén fogom idézni. Most kizárólag a kiegyezéssel kapcsolatos kérdésekről beszélek és pedig azért, hogy világot vessek arra, hogy a kiegyezés a maga egész teljességében ellentétes nemcsak a függetlenségi állásponttal, nemcsak a koalicziós állásponttal, hanem a magyarság lehetséges érdekével is. Nemcsak mint függetlenségi ember, de mint magyar ember sem szavazhatom meg és nem helyeselhetem azt, a mit a kormány tett, és nem helyeslem egyetlen vonatkozásában sem. Nem fogom e czélból az egész kiegyezési komplexumot elővenni és tárgyalni, erre majd még lesz alkalmam. A vasúti és tarifális kérdéseket fogom különösen elővenni, azután a kvóta és bank-kérdést, mint olyanokat, a melyek egészen ellentétesen kezeltetnek a függetlenségi programmal és állásponttal szemben. T. képviselőház ! A függetlenségi párt a koaliczióba azzal a feltétellel ment be, hogy elveit és politikai nézeteit sértetlenül fentartja, az érvényesítés jogát is fentartja, és pusztán azt a korlátozást tették, hogy a közös hadsereg vezényleti és szolgálati nyelve tekintetében nem lehet sem kezdeményezni, sem támogatni e kérdés megoldását. Ennélfogva a múlt évi április 11-iki programm értelmében a bankkérdés, a közös vámterület, a külön vámterület, a kvóta kérdése és az összes itt felvetett kérdések mind szabadon vannak hagyva, és tudom jól, hogy e pártnak ma sincs egyetlen tagja sem, a ki nem ért egyet velem abban, hogy igenis a feltevésünk az volt, hogy ha nem megyünk előbbre egy pontban, de visszafejlődést nem fogunk megengedni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez, t. képviselőház, következik Wekerle Sándor beszédéből is. Ez a beszéd azt mondja és azt hirdette mindenütt Wekerle Sándor beszéde, hogy a vámközösség alapjáról fogunk igyekezni a vámszerződés alapjára állani, ha pedig jobb kiegyezést kötni nem tudunk, mint volt a Széll-Körberféle, akkor fentartjuk a viszonosságot az 1899. évi XXX. t.-cz. alapján. 1906 április hava óta tehát ugy állott a dolog, hogy kényszerhelyzet a függetlenségi pártra, a parlamentre, a kormányra nézve, olyan, a mely azt követeli, hogy rosszabb kiegyezést legyen kénytelen elfogadni az ország, mint a Széll-Körberféle, nem állhat fenn. Mert legrosszabb esetben a paktum szerint a statusquo marad fenn továbbra is. Hogy kényszerhelyzet ma nincs, az abból következik, hogy akkor sem volt; egyáltalában semmiféle kényszerhelyzet nem volt, mert hiszen különben akkor kellett volna azt megoldani és megmondani. Mikor tehát ma arról beszelnek, hogy vege az országnak, Mohács óta nem volt oly veszedelem, mint most, hogy tönkre megyünk, hogy elpusztul a magyarság és valóságos hazamentés, ha a kvótát emeljük, — bocsánatot kérek, én Wekerle Sándor 1906 április 11-én tartott beszédéből igazolom, hogy ez nincs igy. Azt mondja a függetlenségi pártnak kibocsátott kiáltványa és Kossuth Ferencz beszéde, hogy : elsülyedt az ország, az iszapból a búvároknak ismét fel kellett huzniok ; azután azt mondja ; a haza veszélyben volt, nagyobb veszélyben, mint Mohácsnál vagy Világosnál. Azután ezt mondja : »A kvóta, vagyis az az arány, a melylyel a közös költségekhez járul az ország, a közösügyes rendszer anyagi fentartásának alapja. A közös ügyeket a függetlenségi párt évtizedek óta eltörülni igyekszik. Ebből kifolyólag maga a kvóta mint ilyen és nem a kvótaarány, maga a kvótafizetés elve, nem jiedig mennyisége ütközik a párt alapelveibe.t (Derültség.) Kérem, ez nem viccz, ez komoly országos kiáltvány. Ebből következik, hogy mig 1901-ben perhorreskáltunk mindent, a mi a függetlenségi állásponttal ellentétben van ; mig 1906-ban rózsásak voltak a tájak és biztató a reménység : 1907-ben már nagyobb veszélyben vagyunk, mint Mohácsnál és Világos után és ma már nemcsak kvótát fizetünk és szavazunk meg, de már a nagyobb kvóta is a párt elvei szerint való, mert ebben a kiáltványban meg van mondva, hogy nem hazafi, a ki meg nem szavazza és mindenki szökevény, a ki meg nem szavazza és hogy egyedül az a függetlenségi álláspont, hogy a kvóta felemeléséhez hozzájáruljunk. A koalicziós kormányzat megalakulásának tehát az volt az eleje, a kezdete és a vége, hogy ha nem tudunk előre menni a függetlenségi politikával, nem fogjuk engedni, hogy visszafelé menjünk. T. képviselőház, az a kérdés, hogy a kvóta felemelése, a külön bank elodáztatása, a közös vámterületnek sokkal rosszabb feltételek mellett való meghosszabbítása, mint a Széli-féle egyezségben, a mit nem én mondok, hanem a függetlenségi pártnak egyik alelnöke, azután Széll Kálmán, meg a jelenlegi miniszterelnök ur. valamint Beck Vladimir együttesen mondták, vájjon ma is következik-e a függetlenségi álláspontból, hogy ez országos szükség és valósággal lélektani indokolás, mikor azt mondják, hogy leteszszük a párt elveit a haza oltárára, mert a haza megmentése mindennél előbbre való ? T. ház ! Hogy mi volt a t. függetlenségi párt álláspontja e kérdésekben, azt nem én állítom fel. Én mindig visszamegyek az én pápámhoz, Kossuth Ferenczhez. Mindig azt szokták a szememre hányni, hogy vezérem volt. Igen.ma is vezérem az a Kossuth Ferencz, a kinek Szatmári Mór irta meg a beszédeihez az előszót, azt mondván, hogy ez a 30 beszéd minden nemzedék számára valóságos kincsesbányát jelent, a melyből okulhatunk, meríthetnek. 18*