Képviselőházi napló, 1906. XIII. kötet • 1907. október 12–november 26.

Ülésnapok - 1906-207

207. országos ülés 1907 október 31-én, csütörtökön. 117 Sümegi Vilmos : Senki nem érti. Azt mondja, tanuljunk horvátul. (Zaj.) Elnök : Felkérem Supilo képviselő urat, hogy csendben legyen. Nem hallhatjuk a szónokot. Surmin György (tovább beszél horvátul. Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Surmin György (tovább beszél horvátul. Felkiáltások balfelöl: Hangosakban! Nem lehet hallani ! Később felkiáltások balfelől : Olvas! Utóbb zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Surmin György (tovább beszél horvátul). Elnök : Kérem a képviselő urat, méltóztassék hangosabban beszélni. (Zaj a horvátok •padjain.) Bocsánatot kérek, a képviselő urnak kötelessége olyan hangosan beszélni, hogy azt meghalljuk, itt legalább az elnöki székben. Surmin György (horvátul szól. Felkiáltások balfelől : Akkor üljön le !) Elnök : Ha a képviselő ur olyan hangon fog beszélni, hogy nem hallható, akkor kénytelen leszek más szónokot felszólitani. Surmin György (tovább beszél horvátul). Elnök : Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Rakovszky István alelnök foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Gr. Thorotzkai Miklós jegyző: Báró Bánffy Dezső ! (Halljuk ! Halljuk !) B. Bánffy Dezső: T. ház! (Halljuk!) Tegnap Lukács László képviselő ur beszédjében érintett; nem mondom, hogy megsértett, sőt talán az én szempontomból kedvezően nyilatkozott rólam. (Ugy van! balfelől.) Mégis, ha beszéde nem nyúlik olyan hosszura és az ülés vége előtt még az interpellácziókra is nem kellett volna áttérni : egyszerűen csak személyes megtámadtatás czimén kértem volna szót és egy j}ár megjegyzést tettem volna beszéde egyes részeire. Miután azonban ez tegnap nem volt lehetséges, méltóztassék nekem megengedni, t. ház, hogy itt, a négy havi indemnitásra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásánál szóljak egynéhány szót (Halljuk! jobbfelől.) és mindenekelőtt kijelentsem, hogy magát az indemnitást, illetőleg az előttünk fekvő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Nem abból az indokból fogadom el, a melyből elfogadta Thaly Kálmán t. képviselő ur, és nem abból az indokból nem fogadnám el, a mely bői nem fogadta el Lukács László képviselő ur, mert én abban a nézetben vagyok, hogy az indemnitás el- vagy el nem fogadásának kérdése bizalmi kérdés nem lehet. Az indemnitás megszavazása : állami szükség, és én nem vagyok abban a nézetben, hogy — a mint a múltban ismételten történt — az indemnitás tárgyalásánál messzemenően a bizalmi kérdés vitattassék. Miniszterelnök koromban sem voltam ebben a nézetben és nem vagyok ma sem. Azt tartom, hogy az állam gépezetének megállitása nem helyes, nem indokolt, s az utolsó évek tapasztalatai bizonyitják, hogy a kormánynak ex-lexbe hajtása nem a kormánynak csinál nehézségeket, hanem beláthatatlan szomorú következményekkel jár magára az államra nézve, a mire pedig nekünk szükségünk nincsen. (Mozgás.) Nem a bizalom indít tehát engem arra, hogy elfogadjam az előttünk fekvő tárgyalás alatti törvényjavaslatot, hanem az állami érdek. Mert hiszen bizalommal — egészen őszintén mondom — én a kormány

r iránt nem viseltetem. (Mozgás.) Sok olyan kifogásom van, a melyek engem arra indíthatnának — ha bizalomról lenne szó — hogy

r ezen javaslat ellen szavazzak. Zakariás János : Kölcsönös a bizalmatlanság. B. Bánffy Dezső: Maga a kiegyezés kérdése sem elégít ki engemet és egy egész hosszú sora részben az alkotásoknak, részben a majdnem kétéves kormányzat ideje alatt történteknek indit arra, hogy- aggályaim legyenek és indit engem arra, hogy bizalommal ne viseltessem. Daczára ennek, a mint mondtam, elfogadom a szőnj^egen levő javaslatot, elfogadom mint állami szükségletet, mint olyant, a melynek létrejöttét megakadályoztatni nem szabad. Sokkal fontosabb kérdések megoldása áll előttünk, semhogy ennek a törvényjavaslatnak hosszabb tárgyalásával nehézségeket akarhassunk okozni. (Helyeslés.) Nem is akartam ezeket elmondani, mert ha alkalmam lett volna tegnap, hogy személyes megtámadtatás czimén szóljak, erről nem is beszéltem volna. De hát azt hiszem, jogommal élek, ha a vita rendjén ellenem felhozottakkal foglalkozva, Lukács László t. képviselő úrral szemben egynéhány megjegyzést hozok elő. (Halljuk!) Beszéde egydk részében valahol azt mondja, hogy én kimúltam, illetőleg belefulladtam saját politikámba és meghaltam, ugy, mint a politikám is, hála istennek. Fejfámra, az én politikai fej fámra csak azt lehetne írni, hogy ; A. B. F. R. A. Lukács László: Sajtóhiba. (Derültség.) B. Bánffy Dezső: Ez volna felírható az én fejfámra. Tudom, hogy sajtóhiba, mert tudom. hogy

r nem ugy gondolta a t. képviselő ur, hanem ugy, talán ugy is mondta, hogy e betűket a fejfámra nem lehet irni. Kérem, ha nem lehet írni, lehet, hogy nem a boldog feltámadás reményében nyugszom mint politikai, halott és tudom, hogy a boldog feltámadást a t. képviselő ur nem akarja. Lukács László : A haza érdekében. B. Bánffy Dezső: Tudom, hogy mások sem hívei, sem barátai az én politikai boldog feltámadásomnak, (Mozgás.) de mégis egy válaszszal tartozom a t. képviselő urnak, (Mozgás. Elnök csenget.) mert a mire e házban ez idő szerint számítani nem szoktam, szavaira éljenzéssel feleltek sokan. (Igaz ! Ugy van!) Ez az éljenzés, ha nem is teszi azt, hogy politikai boldog feltámadásomat sokan óhajtják, de teszi azt, hogy a nemzetiségi kérdésben