Képviselőházi napló, 1906. XII. kötet • 1907. julius 5–október 11.

Ülésnapok - 1906-192

18 t02. országos ülés 19( közül egy párt magával visz és azt mondja, hogy azok az ő tulajdonát képezik. (Derültség a jobboldalon.) Hiszen nem kell a mostaniakra gondolni, de tegyük fel. (Mozgás a baloldalon.) Már most azt kérdem én, hogy az ilyesmiért okvetlenül ki kell-e mondani a politikai felelősséget ? Lehet olyan álláspont és azt mondhatja az a miniszterelnök, hogy »ezeket én vásároltam, tehát ezek engem illetnek meg« ; lehet az iránt jogos nézeteltérés, hogy megillethetik-e az illető tárgyak a miniszterelnököt, igen vagy nem ? De nem gondolnám, hogy ne volna arra mód, nőkép a kincstári jogügyek igazgatósága utján magánjogi eldöntés tárgyává tétessék az a kérdés, hogy vájjon joga van-e ahhoz az állami vagyonhoz az illető miniszternek, igen vagy nem ? És még egyet ne méltóztassék elfelejteni: ha mi belenyugszunk abba, hogy a rosszalás kijelentése mellett minden további lépéstől eltekintsünk, akkor ebből az a következés származhatik, hogy mi megadjuk a felmentést ezen hiányzó 150 vagy 550.000 koronára nézve. Azt hiszem, hogy nincs a képviselő urak között senki, a ki jó lelkiismerettel arra vállalkozhatnék, hogy azon 550.000 koronának elidegenitésére nézve, a mely összeg egy részét elismerten pártczélokra fordították és az áUami czéloktól elvonták, a felmentés megadásához hozzájáruljon. Epén azért erre vonatkozólag — hozzájárulván különben a rosszalás kifejezéséhez — azt az indítványt vagyok bátor előterjeszteni, hogy a képviselőház az államvasutak pénztárából 1903-ban a miniszterelnökség rendelkezési alapjába utalt 150.000 koronára nézve a felmentést meg ne adja és utasítja a minisztériumot az összeg megtérítése iránti törvényes lépések megtételére.« (Helyeslés balfelől.) Az illető minisztériumnak lesz a feladata, hogy foglalkozzék a kérdéssel, hogy melyik az az ut, a melyen ennek az összegnek megtérítése iránt intézkedhetik. Különben az is téves, mint hogyha ez a nagy szenzácziót és feltűnést keltett 150.000 korona lenne az egyetlen tétel, egyetlen összeg, melynél ilyen sajnálatos és a visszaéléssel határos pénzkezelés tapasztalható az 1903. évi zárszámadások során. Maga az előadó ur igen érdekesen kifejtette azt az eljárást, a melyet a konverzió alkalmával követett az akkori kormány. Itt nem is 1,500.000 korona, hanem összesen 4 millió korona lett nyíltan és eltitkolva, sőt részben a képviselőház megtévesztésével magánegyéneknek juttatva. Ez ellen semmiféle mentséget nem tudok és csak időszerűség szempontjából nem teszek erre nézve indítványt, hanem kijelentem előre, hogy mikor az 1902 : V. t.-cz. 11. §-ának értelmében a kormány elő fogja ezen jelentést terjeszteni, a melynek elő nem terjesztése az összes előző kormányokra nézve igen súlyos mulasztást képez, akkor indítványt fogok tenni, hogy ez az eljárás legalább ép olyan szigorú megtorlásban részesüljön, mint annak a kisebb összegű 150.000 koronának a szabálytalan felhasználása. 7 Julius 5-én, pénteken. Felhozhatnám még a Malonyay Dezső és Fesztyféle képvásárlásokat, a melyekben ép oly önkényesen és könnyelműen járt el a kormány, mint ezen 150.000 koronával és a törvényesség szempontjából a kettő között semmi különbség nincsen. Különben meg kell vallanom, hogy én nem ezekben a rendkívüli és a bűncselekménynyel határos pénzkezelésben látom ennek a zárszámadásnak a legtipikusabb és legsúlyosabb inkonveniencziáját, mert az u. n. szabályszerű pénzkezelés magábanvéve részleteiben olyan volt, hogy az a parlamentarizmusnak teljes kijátszását foglalja magában, úgyannyira, hogy azt állithatom, hogy a parlamentnek eddig semmiféle budgetjoga nem volt; fikczió és komédia volt az, hogy itt mindig hetekig tárgyalták a költségvetéseket és az illető minisztériumok és pénzügyminiszterek ugy gondolkoztak, hogy ezzel a t. társasággal, a mely a pénzügyekhez ugy sem ért, a mely a maga véleményével ugy sem tudná helyes mederbe terelni az állami pénzkezelést, nem érdemes sokat foglalkozni, hadd fecsegjenek hetekig és mi vezetjük az ügyeket ugy, a hogy nekünk tetszik. Ezt a tényt meg lehet állapítani abból a jelenségből, hogy ebben az 1903. esztendőben pl. a túlkiadás 56 miihót tett ki, maga az előirányzatnélküli kiadás ebből az 56 millióból 37 millió volt és hogy a bevételek közel 50 millióval haladták túl az előirányzatot. A ki tudja azt, hogy pl. a külföldi államokban a budgetnek jelentékeny része az, a mely az eisener Bestandot képezi, a melynek megállapítása nem függ a parlamenttől, mert az olyan magától értetődő dolog, hogy azt akár megszavazza a parlament, akár nem, az az állami fentartáshoz okvetlenül szükséges, a milyen pl. a tisztviselők fizetése, az adósságok kamatai és tőketörlesztései, a ki erre figyelemmel van, az be fogja látni, hogy a parlament budgettirozási joga, a melynél fogva a parlament irányithatja a kormány működését és megmondhatja, hogy ezt tedd, ezt meg ne tedd, ezt kívánom, ezt meg nem engedem, csak abban a pluszban foglaltatik, a melyre nézve teljesen önkényesen járt el az előző kormány és a melyre nézve a budgetet teljesen mellőzte. (Ügy van !) Az államvagyon egészen könnyelmű kezelésének érdekes példáját mutatja az állam gazdasági czélokat szolgáló ingatlanainak és ingóságainak kezelése. Erre nézve a t. előadó ur is volt szíves egyes példákat előterjeszteni. Én pedig bátor leszek ezeknek a gazdasági vagyonrészeknek bizonyos jövedelmezőségét perczentuálisan kimutatni, a miből kitűnik az, hogy a mi gazdasági vagyona az államnak van, annak jövedelmezősége olyan minimális, hogy teljesen ráillik a példabeszéd, hogy : »quod omnes curant, nemo curat«. (Igaz! Ugy van! baljelől.) Itt van az állami erdők kérdése, a melyre a t. előadó ur részletesen kiterjeszkedett. Az államnak e czimen kezelt vagyona 215,600.000 koronával van felvéve. Ennek jövedelme 1903-ban 6,370.000 koronát tett ki. Ez az állami erdők jövedelmezőségének 3%-át teszi.