Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-191

191. országos ülés 1907 Julius 4-én, csütörtökön. 443 bizottságok között megegyezés a kvótára vonatkozólag létre nem jött. Azok a változások és esélyek, a melyek a kvóta megállapítása körül mutatkoznak, tulaj donképen annyiban mutatnak variácziót, a mennyiben látjuk, hogy vagy az országos bizottságok egyeztek meg, de a törvényhozó testületek nem tudtak megegyezni, vagy pedig az országos bizottságok nem tudtak megegyezni és az országgyűlések jutottak elhatározásra, rendesen a status quo íentartását mondva ki. Most már egy harmadik stádiumban van ez a dolog, a mennyiben valószínűleg sem a bizottságok, sem a törvényhozó testületek a kvótára nézve nem tudnak megegyezésre jutni. Már most, ha vizsgáljuk e jelenségek okát, elsősorban azt mindenesetre abban kell találnunk, hogy a kiindulási pont, a mely 1867-ben a kvótára vonatkozólag megáUapittatott, szigorúan meg nem tartatott. Talán megengedi a t. ház, hogy ennek az elég fontos ügynek rövid történetét előadhassam, (Halljuk/ Halljuk!) a mely már azért is igen fontos, mert látjuk, hogy az osztrák bizottságok is kezdetben egészen helyes álláspontra helyezkedtek. Itt van az eredeti első jelentése az osztrák országos bizottságnak — 1867-ből — a melyet Rauscher bibornok mint elnök irt alá. Ebben azt mondja a kulcs megállapítására vonatkozólag, hogy csak a két ország teherviselési képessége szerint lehet azt megállapítani. A mint az eredeti jelentés mondja, »einzig und alléin die Leistungsfähigkeit«. Már most nézzük, hogyan alkalmazták ezt 1867-ben. 1867-ben még a két országban egyforma adórendszer állván fenn, a számvevőszék utasítást kapott a két állam adóbevételeinek összehasonlítására. Ennek az összehasonlításnak az volt az eredménye, hogy Magyarországra vonatkozólag a kvóta 25 százalékban lett megállapítva — pontosan 25052 — de ezzel az osztrák bizottság nem volt megelégedve, hanem bizonyos bevételeket a maga bevételeiből kihagyván, ugy áUapittatott meg a kvóta, hogy 27-064-nek feleljen meg. Mellékesen megjegyzem azt, hogy azon bevételek is, a melyek a magyar állam bevételeiként szerepelnek, mindenesetre az ország erejének óriási megfeszítésével állíttattak elő, sőt mondjuk: egyenesen kierőszakolták azokat, a mennyiben például, hogy csak egy számot említsek, a 60-as években körülbelül 120.000 katona alkalmaztatott az adóbehajtás czéljából Magyarországon. így áll elő az az arány, a mely, mondom, 25 százalékban fejezte ki Magyarország bevételeit, összehasonlítva Ausztria bevételével. Daczára annak azonban, hogy az osztrák bizottság sem tudott magasabb kvótát kiszámítani, mint 27 százalék, ők mégis olyan kvótát követeltek, a mely 31 '04-nek felelt meg. Már most mi volt az eredmény ? Az, hogy már akkor sem tudott a két bizottság megegyezni és a kormány közbelépett. A kormány közbelépésével azután a két törvényhozás megállapította az arányt, a mely egy ideig fennállott: 30-70, de azzal a határozott kijelentéssel, hogy az ország ezt a kvótát csak ugy tudja elfogadni, mert reméli, hogy az alkotmány visszaállítása és ennek következtében a gazdasági élet fellendülése az országot e kvóta elviselésére képessé fogja tenni; de tulaj donképen nem ez volna az a kvóta, a melyet az ország elviselhet. Már most ez a kvóta néhány évig állott fenn, illetve állott alkalmazásban. Bekövetkezett 1872ben a határőrvidék polgárosításával a kvótának ujabb felemelése. Nem akarom fárasztani a t. házat a számitások részleteivel; (Halljuk! Halljuk I) az eredmény az volt, hogy akkor ismét a bevételek alapján a határőrvidék után fizetendő praecipuumnak 0'68 százaléknak kellett volna lennie, de a mint tudjuk, e helyett 2 százalékban lett megáüapitva. (Mozgás.) így emelkedett azután a kvóta 31-4 százalékra. Most bekövetkezett az első tiz év lejárata után az uj tárgyalás. 1877-ben a tárgyalásoknak már kezdetén nagy nehézségekbe ütköztek, a mennyiben a mi kvótánk, ismét az állami bevételek alapján megállapítva, 29 százalék lett volna. De a magyar bizottság hajlandó volt a régi kvótát fentartani, ha azok a visszaélések és azok a megrövidítések, a melyeket a magyar kincstár szenved az adóvisszatéritések utján, orvosoltatnak. Már most mi volt természetesen az osztrák bizottság álláspontja ? Épen az ellenkező, ök igenis fentartják a régi kvótát, ha mi nem követeljük az adóvisszatéritések ügyének rendezését. A tárgyalásoknak további fonalán végre, a bizottságok nem tudván megegyezni, a két törvényhozás a status-quonak íentartását kívánta. Nem tartom azonban mellékesnek annak felemlitését, hogy már akkor, tehát a mikor a kvóta tulaj donképen az állami bevételek szerint 29 százalék lett volna, mondom, akkor Kerkápolyi Károly és társai indítványt tettek, a melyben igen részletesen fejtik ki, hogy Magyarország közgazdasági viszonyai semmiképen sem engedik meg a kvóta felemelését ; de különösen érdekes, hogy már akkor is figyelmeztetnek arra, hogy a kvótának labilis megállapítása — soha sem foglalkoztak azzal, hogy mi alapon kellene a két állam teherviselési képességét kiszámítani, — mondom, hogy ez a labilis megállapítás igen sok bajt fog okozni, minthogy nehezen megoldható kérdés és a jövőben is a két állam között sok viszályt, egyenetlenséget fog előidézni. Többé-kevésbbé ugyanazon pesszimisztikus álláspont fejeződik ki a pénzügyi bizottság jelentésében, a mely szintén azt mondja, hogy fogadják el az adó visszatérítés valamely igazságos és méltányos megoldási módját a monarchia másik felében, s ennek ellenében hajlandó a kvótát, a. melynek tulaj donképen 29 százalékban kellene lennie, 31.4 százalékban elfogadni. Most következik a harmadik évtized. 1887-ben, a mikor a tárgyalások ujabban megindultak, s a mikor 30 százalékos kvóta hozatik javaslatba, a magyar bizottság részéről, daczára annak, hogy az a pontos számítás szerint megint 56*