Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-181

57 tént, Wekerle ur tudni fogja, milyen módok állanak rendelkezésére a végett, hogy ezen nézeteltérés kiegyenlittessék és a törvényes állapot helyreállittassék. Kovács képviselő ur továbbá azt mondotta, hogy a honosok alkalmazásának kérdésében a kiegyezés intézkedése világos. Igen, a kiegyezés intézkedése e tekintetben világos, de nem magyarázható ugy, a mint azt Kovács képviselő ur teszi. De nem is szól ugy az egyezmény, a mint ő mondotta. Nem azt mondja az egyezmény, hogy csak a lehetőség szerint kell alkalmazni Horvát-Szlavonország honosait a közös hivatalokba, hanem azt mondja : a mennyire csak lehet, annyi alkalmazandó, a mennyi műszakilag képzett egyén van. (Ugy van !) A midőn ezt a kérdést ebben az irányban érintettem, ki kell, hogy jelentsem, hogy az, a mit Szterényi államtitkár ur szives volt nekünk, mint valamely adományt a mi nemzetünk részére megigérni, hogy t. i. uj vasúti tanfolyamot fog nekünk adni, hol meg lehet majd tanulni a magyar nyelvet, mi ezen konczesziót el nem fogadhatjuk mert ezzel feladnók legszilárdabb támaszunkat, a törvényes alapot, a melyet nem szabad és nem is lehet elhagynunk semmi esetre. Még azt is mondotta Szterényi államtitkár ur, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur készségesen tette meg a szükséges lépéseket arra, hogy lehetővé tétessék nekünk a magyar nyelv elsajátítása és a vasúti szolgálatba való belépés ; e mellett pedig telj esitette a mi kívánságunkat abban az irányban, hogy Horvát-Szlavonországban az alkalmazottak tartoznak tudni horvátul vagy szerbül és a közönséggel való érintkezésben azt a nyelvet használni, a melyik ott a hivatalos. így a t. államtitkár ur nekünk horvát-szlavón képviselőknek engedményeket biztositott, a melyeket a mi országainknak vihetünk. Erre azt a választ kell adnom, hogy a mi íöldieink nincsenek Magyarországgal szemben semmiféle gyarmati viszonyban, hogy megelégedhetnének ilyen engedménynyel, hanem a mi hazánk helyzete Magyarországgal szemben közjogi, szerződéses és szövetséges. (Helyeslés és taps a jobbközépen.) Épen ezért viszályok és összeütközések eseteiben, az állami alaptörvénynek eltérő magyarázata esetében mi nem fogjuk a kérdést ilyen engedmények árán megoldani, hanem azon a törvényes utón, melyet az egyezmény 70. §-a rendel. Ámbár ez már régebben történt, mégis észrevételt keü tennem ez alkalommal Nagy, igen t. tanár ur beszédére, ki az egész ház tapsai között beszélt a horvát kérdésről és a vasúti pragmatikáról szóló javaslatról. Nagy tanár ur, a ki, a mint mondják és elismerik magyar részről, tekintély a magyar jogászok között, a ki államtitkár is volt, a mi álláspontunk megdöntésére nem talált jobb érveket, hanem hivatkozott az u. n. czélszerűségi, igazgatási és sztratégiai indokokra. Én azt hiszem, és ezt Nagy tanár ur is elismerné nekem, hogy az adminisztratív tekintetek ebben a kérdésben nem lehetnek döntő jelentőségűek. A mennyiben talán jobb lenne, ha az összes szolgálati ágakban egy nyelv használtatnék és igy a vasúti szolgálatban is, elfogadná ezt a többi művelt világ is, és nem törekednék mindegyik arra, hogy a maga nyelvének minél több terjedelmet és minél több jogot szerezzen. Épen ebben a tekintetben nem játszanak semmiféle szerepet az adminisztratív tekintetek, ellenkezőleg ezen kérdés a horvát kívánalmak előnyére válik. De ha Nagy képviselő urnak ezen álláspontja helyes lenne, akkor ezt a kérdést sokkal szélesebb területen kellene igy rendezni, nem pedig csak Horvátország és Magyarország területén; akkor legjobb lenne, ha mindegyik kontinensen egy lenne a szolgálati nyelv, valamennyi vasút ezt a nyelvet használná, akkor legkevesebb összeütközés, karambol és vasúti szerencsétlenség lenne. A míg ez a kérdés ilyen módon meg nem oldatik, nem tudom, miért akarná épen Magyarország és Horvátország elkülöníteni magát a kontinens többi részétől, nem tudom, hogy miért lennének épen nálunk irányadók az adminisztratív tekintetek abban, milyen nyelv használtassák a vasutaknál. Kossuth miniszter ur megemlítette egy alkalommal és én azt tartom, hogy ő ezt jól tudja, mert Olaszországban volt, hogy Olaszországban az olasz nyelven kívül más kvalifikáczió is megkívántatik a vasúti szolgálathoz. Mi azt, hogy a vasúti szolgálati kvalifikácziónak még egy feltétele állíttassák fel, hogy még valamely nyelv ismerete megkivántassék, a mennyiben ez a forgalom érdekében fekszik, nem ellenezzük. Legyen meg az is. (Mozgás. Elnök csenget.) Mi az ellen vagyunk, hogy a vasutas kvalifikácziójának alapfeltétele olyan legyen, mely a magyar hivatalos nyelv jelentőségét birja, hogy ezen feltétel más legyen és ne a horvát vagy a szerb nyelv. Ez az, a mi ellen mi küzdünk. Szíveskedjenek a törvény álláspontjára helyezkedni és iktassák törvénybe mint minősítési feltételt á vasutasok részére a mi nyelvünk bírását, akkor aztán megállapíthatnak olyan másodrendű feltételeket, a milyeneket csak akarnak. Minekünk nem lesz az ellen semmi kifogásunk, mert ha az értékkel fog birni ránk, értékkel fog birni önökre is. De ha önöknek az a czéljuk, hogy a mi területünkről kiszorítsák a mi nyelvünket és reánk tukmálják a maguk nyelvét, akkor hiába beszélnek arról, hogy önöknek nem czéljuk minket magyarosítani, akkor hiába beszélnek az önök barátságáról, akkor hiába akarnak bennünket elámítani azzal, hogy kigondolnak szófizmákat, mi akkor tudjuk azt, hogy kivel van dolgunk és tudjuk azt, hogyan fogunk önökkel leszámolni. (Ugy van!) T. ház ! Még egy kifogást hozott fel Nagy igen t. tanár ur és én nem csodálkozom azon, hogy azt felhozta. Ezen kifogása a sztratégiai indokokra vonatkozik. Ismétlem, hogy nem csodálkozom azon, hogy Nagy képviselő ur ezt a kifogást felhozta, mert ő tagja volt a régi magyar szabadelvűpártnak, a melyiknek igen jó érzéke volt az ilyen hadügyminiszteri érvelésekhez. De ha nem is csodálkozom azon, hogy ezt az érvet a monarchia fejlődése érdekében Nagy képviselő ur