Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-190

420 dás érni. Midőn beléptem ebbe a t. házba, azt gondoltam, hogy benne a szabadság szellemét fogom találni, hogy benne oly küzdőket fogok látni, a kik készek harczolni és elesni a szabadságért és a kik éppen ugy tisztelni fogják mások szabadságát is. Novoszeló Mátyás: Csalódtál! Budiszavljevics Bude: Ma egy évvel utána mondhatjuk, hogy egy tapasztalattal gazdagabbak vagyunk és egy csalódással szegényebbek. T. ház! A kereskedelmügyi miniszter ur ő nagyméltósága ma egy indítványt terjesztett elő, hogy az első szakaszhoz egy toldalék adassék és hogy úgyszólván az egész 5. §. teljesen beiktattassék az 1. §-ba. T. ház! Az egész egyhavi küzdelmünk azt bizonyitja, hogy mi mint egy ember azon az állásponton állunk, hogy ez a törvényjavaslat csorbítja azon alapjogunkat, a melyet az 1868: L, illetve ,XXX. t.-cz., az állami alaptörvény tartalmaz. Önök a mi fejtegetéseinkből láthatták, hogy ezen törvényjavaslat sérti egy nemzetnek legszentebb jogait, egy nyelvhez való jogát, ezért volt a mi küzdelmünk ily kétségbeesett, de teljesen jogosult. Mindazt, a mit mi itt előterjesztettünk, nem bírva a magyar nyelvvel, mindazok az áldozatok, mindazok a bajok, mindazok a terhek, mindazok a bosszantások, a melyek a mi fejünk felett elvonultak ebben a t. házban, a legjobban bizonyítják, mily jogosult az, a ^ miért mi küzdünk. (Helyeslés a jobbközepén-) Én csodálkozom, t. ház, hogy az emberek akkor, midőn ezt a törvényjavaslatot előterjesztették, nem gondolták ezt meg jobban, nem tekintettek bele a törvénybe, mert akkor látták volna, hogy ezen törvényjavaslat sérti az állami alaptörvények 2., 4., 56., 57.. 58., 59. és 60. §§-ait. Ezen szakaszok garantálják Horvát- és Szlavonország területén a horvát nyelv kizárólagos jogát. Uraim! Én beszédemben hivatkoztam az önök első férfiúira, az önök hazafiaira, a kik kifogás / nélkül elismerték Horvátországnak ezen jogát. Én appelláltam önökre, hogy ne felejtsék el az önök elődei szavát, mert az önök nemzete kicsiny nemzet, kicsiny nemzet pedig ne vegye igénybe az erőszakot, mert a hatalom csak egy ideig tart, a baj pedig elérhet mindenkit. T. ház! Ezt nemcsak az önök első emberei, mint Deák, Eötvös és Kossuth Lajos ismerték el, ezt elismerte Széll volt miniszterelnök is 1903 január 27-én a főrendiházban, a midőn kijelentette, hogy Horvátország területén kizárólagosan használandó a horvát nyelv. Azt tehát, a mit az önök legérdemesebb férfiai elismertek, azt ma lábbal tapossak azok, a kiktől ezt legkevésbbé várhattuk. (Élénk helyeslés és taps jóbbfelÖl.) T. ház! Megemlítettem beszédemben már korábban, hogy ezen törvényjavaslat ugy, a mint az elő van terjesztve, sérti az emberi méltóságot ós hogy nem volt figyelemmel a modern szocziális törvényhozásra. Ennél az állitásnál megmaradok ma is. Ezen egész javaslat az emberi szabadság, a vasúti alkalmazottak szabadsága ellen volt irányítva, a kiknek — természetesen csak a magasabbaknak — egyik kézzel ad valamit, a másik kézzel pedig elveszi tőlük a személyes mozgás szabadságát és az embert lealacsonyítja egy rab helyzetére. Uraim! Az idő várakat emel és az idő a várakat le is rombolja. Az, a mit önök most az emberi méltóság ellenére törvénybe akarnak iktatni, ez^meg fogja magát bosszulni azokon, a kiknek kezében ma a hatalom van, mert azok a megsértettek és elnyomottak fel fogják emelni szavukat és meg fogják kérdezni: vájjon igy kell bánni az emberrel ? (Helyeslés a jobbközépen.) Egyedül arra kérhetném még Kossuth miniszter ur ő nagymóltóságát, hogy midőn rendeleti utón fogja ezt a törvényjavaslatot életbeléptetni, fontolja meg jól, nézze át jól ezeket a szakaszokat, a melyek itt fel vannak sorolva és ne vegye át őket a rendeletbe, hogy kikerülje azt a rosszat, a melyet itt kodifikálni akartak; emelje fel az embert arra a helyre, a mely őt megilleti és ne eagedje meg azt, hogy az ő saját emberei rabok legyenek. Egyébiránt akár megteszi ő ezt, akár nem, a korszellem kopog már ezen országgyűlés ajtaján és ő igazolni fog bennünket, a kik itt az emberi méltóságért küzdünk. A korszellem és a mi jogunk, ós én mintha már látnám azokat a más arczokat, a melyek megjelennek ezen országgyűlésen. Én különben visszatérek a nyelv kérdésére és azt mondom, hogy nekem ugy tűnik fel, hogy önök azt a régi elméletet követik, hogy a politikában csak a ravaszság és a hatalom ér valamit. De a modern szellem megkívánja azt mindenütt és igy a törvényhozásban is, hogy az igazság és az erkölcs szavára hallgassanak. Azt, a mit önök ma a nyelv kérdésében tesznek az nem felel meg sem a jognak, sem az erkölcsnek, azért nem is maradhat életben. A hatalmaskodók eltűnnek, de a nemzetek megmaradnak. (Elénk helyeslés és taps a jobbközépen.) T. ház! Hozhatnak önök törvényes rendelkezéseket, a milyeneket akarnak, de egy élő nemzet sohasem fogja magát élve eltemetni. Őszintén mondom önöknek, hogy az, a mit önök törvénybe akarnak iktatni, az csak a papíron fog maradni, de a mi nemzetünk sohasem fog lemondani az ő legszentebb jogáról, sohasem fog ráköpni a saját nyelvére, mert ez által önmagára köpne és lemondana saját életének és saját jövőjének jogáról. Én meg vagyok győződve, hogy egy oly

i kicsiny nemzetnek, mint a milyen a magyar, tudnia kellene, hogy azon nemzeteknek is, a melyekre támaszkodik és a melyek szintén kicsinyek, legerősebb támasza a törvény és a jog. Önök is ebben keresték a támaszt, a midőn küzdöttek az önök jogaiért. Uraim, önök ezeket a