Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.
Ülésnapok - 1906-181
34 nyelvünk részére tett ilyen engedmények engem és az én társaimat és barátaimat nem nyugtathatják meg, és ezen törvényjavaslat irányában bennünk kedvező hangulatot kelteni nem képesek. Sőt mi több, mi ezen engedményben a horvát vagy szerb nyelvnek degradálását látjuk, jóllehet ennek a nyelvnek szuverén joga van a horvát és sziavon királyságok területén. Hangok : ügy van ! (Éljenzés.) Pribicsevics Szvetozár : Szterényi államtitkár ur fejtegetéseiben még tovább is ment, csodálkozásában még tovább is ment. Azon való csodálkozásának adott ugyanis kifejezést, hogy mi ezen törvényjavaslattal szemben, abból a szempontból, hogy az 1868 : L, illetve 1868 : XXX. t.-cz. megsértetett, bizonyos ellenséges hangulattal viseltetünk. Én nem tudom, hogy Szterényi ur miként jön ezen folytonos és rettentő csodálkozásához. De azt hiszem, hogy a t. ház ezen oldalán lévő igen tisztelt társaim megdönthetetlenül bebizonyították azt, hogy az állami alaptörvény meg lett sértve, Szterényi ur pedig viszonválaszánl csak azt adta elő, hogy az megsértve nem lett és hogy megsértve nem lesz azért, mert a kormány ezen t. házban Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter ur szájával kijelentette, hogy ezt a törvényt nem gondolja és nem akarja ezen javaslattal sérteni. Tehát ebből a nyilatkozatból gondolja az államtitkár ur levonhatni azt a következtetést, hogy az egyezményi törvény megsértve nem lesz. Mi több, a kormány olyan előzékeny, hogy kész magába ebbe a törvénybe is felvenni egy oly rendelkezést, melylyel kijelentése megerősitést fog nyerni. Szterényi államtitkár ur tehát azt akarja, hogy mi itt három héten át folyton bizonyítgassuk, hogy ezzel a vasúti pragmatikával a mi nyelvünk miként szenved sérelmet ós hogy azután egyszerre beismerjük, hogy azzal az 1868 : 1. t.-czikk nem sértetik meg. Nem tudom, hogy Szterényi államtitkár ur minek tart bennünket, de mindenesetre nem magasra becsült bennünket, midőn bátor volt elgondolni, hogy mi, a horvát királyság képviselői beleegyezhetnénk ilyen megaláztatásokba. Szterényi államtitkár urnak meg fogom engedni, a mi még semmi beismerést sem foglal magában, hogy a horvát királyság területén használandó nyelv tekintetében az egyik és a másik fél az egyezmény értelmezésének különböző álláspontjából indul ki, és hogy az egyezmény értelmezését illetőleg, Szterényi államtitkár s köztem és társaim között eltérés mutatkozik. De az államtitkár ur azt akarná, hogy a maga értelmezésével oldja meg ezt a kérdést, hogy a közös országgyűlés értelmezze az egyezményt és hogy értelmezése alapján az egyezményt megváltoztassa. Mi pedig azon az állásponton állunk, hogy a közös kormánynak nincs joga értelmezni az egyezményt, sem azt változtatni, mert az egyezmény nemcsak törvény, hanem szerződés is. Hangok: ügy van! Pribicsevics Szvetozár: Mi a törvény? Törvény az állami akaratnak egyoldalú kijelentése, minélfogva az egyoldalulag is megváltoztatható. Szerződés pedig . . . (Zaj. Elnök csenget.) több állami akaratnak az egyesülése és a szerződés, mint többrendbeli egyéni akarat egyesülése, csak olyan módon változtatható meg, a mint létesült, azaz az összes tényezők közbenjárása mellett, melyek azt megkötötték. Vájjon nem változtatásról van-e szó, ha különböző értelmezésekre kerül a dolog, s mikor ezt elintézni kell? Ha Horvátország képviselői, mint az egyik fél viselői és Magyarország képviselői, mint a másik fél viselői között különböző törvénymagyarázatok folytán vitára kerül a dolog, csak egy mód van arra, melyen megoldható a kérdés, vájjon a törvénynek melyik értelmezése a helyes, és ez a regnikoláris deputácziók utján azon »modus procedendk mellett, mely az egyezménynek 70. §-ában van előrelátva. Azt hiszem, hogy ez Szterényi államtitkár ur előtt is ismeretes, és ha ő ismerte az egyezménynek ezen kikötéseit, akkor őneki, ha mint államtitkárnak, ki közös államtitkár is, a mit nem szabad elfelejtenie, kedve lett volna Horvátország képviselőivel szemben előzékenységgel viseltetnie, — azt kellett volna mondania : a pragmatikáról szóló ez a törvényjavaslat a horvát királyság és a magyar királyság között vitára adott alkalmat, az egyik és a másik királyság képviselői különféleképen értelmezik az egyezmény 9., 56., 57. és 46. §-ait. Miután mi a közös országgyűlésen nem helyezkedhetünk az államcsíny álláspontjára és nem változtathatjuk meg az egyezményt, tehát a vasúti pragmatikából felmerült nyelvi kérdést itt nem oldhatjuk meg, ennélfogva a kormány azzal a javaslattal járul, hogy az előterjesztett törvényjavaslat a napirendről levétessék és hogy a fenti kérdések megoldása az egyezmény 70. §-ában előrelátott illetékes tényezők elé utaltassék. Ekképen kellett volna Szterényi államtitkár urnak és a közös kormánynak eljárnia, ha kedvük volna és bennük megvolna a hangulat arra, hogy az állami alaptörvény teljes tisztaságában fentartassék. Az az eljárás követtetnék, a mint ezt Wekerle miniszterelnök ur ezen parlamentben a maga megnyitó beszédében kiemelte. Csakhogy Szterényi államtitkár ur sem akarja, hogy ez az eljárás követtessék, ő egészen más utón szeretné ezt a kérdést megoldani; ő a törvénytelen útra szeretne térni, mely utón mi meg is hoznók a prejudicziumot viszonyaink végleges szabályozására, azaz az egyezmény sérelmeiből folyó »gravámen«jeinknek végleges megoldására. Mi ehhez nem járulhatunk hozzá. Mi a horvát királyság képviselői vagyunk, kik működésünk alapjául az állami alaptörvényt vettük, miután ez a mi legerősebb támpontunk, s nem térhetünk le erről az álláspontról, ha mindjárt rendszabályokkal is fenyegetőznek ellenünk, mint ezt beszédében a miniszterelnök ur tette meg. A harczban a legerősebb álláspont az, mely magának a törvénynek tiszteletén és imádásán
