Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-185

205 hogy rájuk & kereskedelmi törvények bírnak hatálylyal. Én azt tartom, hogy ez szofizma, S csakugyan, uraim, ha a tisztviselők, a kik a vasútnál szolgálnak, állami hivatalnokok, akkor az egész intézmény is állami intézmény. Már az előző szónok, Magdics Péter ur említette itt a m. kir. Curia egy plenáris határozatát, mely­lyel a vasúti hivatalnokok állami köztisztvise­lőknek nyilváníttattak ki. Igaz ugyan, Nagy tanár ur a nagyméltó­ságú magyar Curiának ezt a határozatát akké­pen akarta magyarázni, hogy ezen határozat alapján az állami vasutaknál alkalmazott hiva­talnokok a büntetőtörvény védelme alá helyez­tettek . . . (Zaj. Elnök csenget.) a szolgálat teljesítése tekintetében és hogy a szolgálat tel­jesítése iránti felelősségük ezen törvény meg­ítélése alá esik. Ám legyen ugy, de Nagy tanár és képviselő ur, ki barátunknak adja ki magát, elfelejtette, hogy a nagyméltóságú m. kir. bel­ügyminisztériumnak 1897 november 19-én 110.863. sz. a. kelt határozata áll fenn, mely­lyel eldöntve lett, hogy a vasúti tisztviselők állami hivatalnokok, minélfogva őket a cselekvő és szenvedő választói jog illeti meg tekintet nélkül arra, hogy korábban hová tartoztak. Nagy tanár ur még valamiről megfeledkezett, hogy a m. kir. közigazgatási bíróság 1898. évi 249. sz. a. határozatot hozott, melyben ugyan­csak igy döntött, hogy t. i. a vasúti hivatalno­kok állami tisztviselők, s mint ilyeneket a cse­lekvő és szenvedő választói jog megilleti. Most azt kérdem, miként lehetnek a vas­utak az állam magánvállalata, ha hivatalno­kaik állami tisztviselők .jellegével birnak? Ez olyan abszurdum, mely semmikép sem magya­rázható meg. Ha a vasutak mégis az állam magánvállalatának tekintetnek, a kereskedelmi ügyletek egy nemét képezik, akkor a kereske­delmi törvény itt is alkalmazandó, mely a maga szakaszaiban azt mondja, hogy egy közkereseti társaság összes ügyeiben az igazgatás és hatá­rozathozatal ugyanazt a közkereseti társaságot illeti meg és hogy az illető társaságnak egy cselekedete sem bír érvénynyel, ha a hatá­rozatot csak egy tagja is kifogásolja. Most kérdem én, vájjon Horvátország, mely bizo­nyára és kell is, hogy legyen tagja a magyar állam ezen magánvállalatának, mert tőkéjének jelentékeny részét költötte és ruházta be a vasutakba, vájjon Horvátország valaha is kór­deztetett-e, hogy ezen vasutak üzleti nyelvéül melyik nyelv használandó, nemcsak Horvátor­szágban, hanem Magyarországon is, mert ha ezek a vasutak közös magánvállalatot képeznek, akkor Horvátország, mint ezen vállalat tagja, vétó­jogával élhet az ellen, hogy a vasutakon Horvát­országban magyarul történik az üzem. En tehát azt tartom, hogy a tanár ur e szerint tévedésben van, és hogy a vasúti hiva­talnokok állami tisztviselőknek tekintendők, a vasutak pedig közös állami ügyeknek, melyekre Horvátországban az egyezmény 56. és 57. §-ai alkalmazandók, melyekhez képest Horvátország­ban kizárólag a horvát nyelv lehet a hivatalos nyelv. T. ház! Én emlékszem azokra a szavakra, melyeket Justh elnök ur ő nagyméltósága a képviselőház üléseinek egyikén ejtett ki, mikor részünkről egy képviselőtársunk horvátul kez­dett beszélni, a túlsó oldalról pedig ez ellen kifogás emeltetett és az követeltetett, hogy képviselőnk magyarul beszéljen. Justh elnök ur ő nagyméltósága akkor nagy komolysággal és határozottsággal körülbelül a következőket mondta: »Én nem vagyok az oka annak, hogy az egyezmény ugy szól, én nem járultam volna hozzá ehhez a határozmányhoz, hogy tudniillik a horvát képviselők a magyar országgyűlésen horvátul beszélhetnek, de a törvény itt van, s nekem a t. házban is kell tiszteletben tartanom a törvényt, én mindenkivel szemben fogok a törvény tiszteletének érvényt szerezni. így a kereskedelemügyi miniszter ur ő nagy­méltóságának és az államtitkár urnak is, mikor ezt a törvényjavaslatot készítették, emlékezetükbe kellett volna hogy jussanak az elnök ur ő nagy­méltóságának ezek a szép szavai, s mielőtt ezen törvényjavaslatba az 5. §-t felvették, melylyel minden vasnti hivatalnoktól, ha mindjárt a horvát területen is volna alkalmazva, a magyar nyelv ismerete parancsolólag követeltetik. emlé­kezetükbe kellett volna, hogy jussanak ezek a szép szavak s azt mondani: igen, mi is szeret­nők, ha egész közösségünkben, Magyarországon és Horvátországon a vasutakon a magyar nyelv volna a hivatalos nyelv, de mit tegyünk, a tör­vény itt van, a mely Horvátországban a horvát nyelvet irja elő hivatalos nyelvül s mi nekünk a törvényt tiszteletben kell tartanunk és ennek a törvénynek tiszteletet kell szereznünk. (Ugy van.) Akkor nem kerülne ezekre a szerencsét­len összetűzésekre a sor, akkor nem veszteget­nénk el annyi időt és nem támadnának tudja Isten milyen káros következmények a két nem­zetre nézve. (Több hang: Halljuk ! Halljuk !) Modrusán Gusztáv: Nem akarják ők, hogy hallják. Szokoly Tamás: Nagyon szép volt! Barcsics Erazmus: T. ház! Dr. Wekerle miniszterelnök ur ő nagyméltósága kilátásba helyezni méltóztatott, hogy a horvátok ellen valami kényszereszközöket fog alkalmazni, de Wekerle miniszterelnök ur tudja meg, mikor egy nemzet becsületéről van szó, hogy ezen nemzet képviselője a félelem érzését nem ismeri. (Ugy van!) Mi viselkedésünk következményei elől nem térünk ki. Mi ettől nem félünk s nem­zetünkért sem rettegünk. Nemzetünk már több­ször volt könnyelmű kísérleteknek kitéve, ezúttal is, ha Isten akarja, fog győzedelmesen kikerülni, daczára azoknak a rendszabályoknak, melyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom