Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

150 184. országos ülés 1907 június 25-én, kedden. tisztelt képviselőtársam azon szemrehányásával, hogy miért nem hozzuk fel a kiegyezési törvény más megsértését is, kétségen kivül igen dicsé­retre méltó dolgot mutatott ki, t. i. azt hogy autonóm törvényeink kitűnő ismerője, azonban azt semmiesetre sem mutatta meg, hogy el­találta volna, miért nem hozzuk fel azonnal a többi sértést is. Azonban Vázsonyi tisztelt képviselőtársam talán abban a meggyőződésben beszélt igy, hogy mi mindent, a mi csak lehet­séges volt, felhoztunk e tisztelt ház elé s már semmi sem következhetik többé. El kell ismernie, hogy nagyon tévedett e tekintetben. Mielőtt áttérnek a nyelvre vonatkozó ren­delkezésre, végezni fogok tehát a többi sérel­mekkel. Bátor vagyok e tekintetben a tisztelt ház tagjait, különösen a törvényjavaslat 2. §-ára figyelmeztetni. Az abban foglalt rendelkezés értelmében a vasúti alkalmazottak mint köz­hivatalnokok a büntetőtörvény rendelkezéseinek vannak alávetve, mihez képest a mi büntető­jogunknak a hivatali sikkasztásról szóló szigorú rendelkezései elsősorban rájuk alkalmazandók. Azonban a közös országgyűlésnek nem áll jogá­ban a mi büntetőjogunk alkalmazását szélesebb körre kiterjeszteni, mint a milyenre az ott meg­szabva van. Kétségkívül ugyanez áll az egye­sületek alakításának engedélyezésére és az egye­sületi tagságra nézve is, a mely tekintetben a törvényjavaslat rendelkezései ellenkeznek a Horvát-szlavón királyságok autonóm politikai törvényeivel. Nem lesz máskép ez a hivatalnokoknak tanukul való felesketésénél s a fegyelmi vizsgá­latoknál sem, a hol a mi törvényeink csakis a bíróság előtt tett és a bíró által vett esküt isme­rik és pedig jogosan. Azonban messzire vezetne, ha ezzel tovább is foglalkoznám. Legyen szabad áttérnem a kardinális sére­lemre, a mely nemcsak egy autonóm törvény megsértése, hanem megsértése az 1868: XXX. t.-czikknek, a kiegyezési törvénynek is és ezzel megsértése az egész közjogi viszonynak és ha törvényerőre emelkedik, az alkotmány megsérté­sét jelenti. Ez a törvényjavaslat 5. §-ának a) pontja, a mely a magyar nyelv tudásáról rendelkezik. Azt tartom, t. ház, nemsokára t. magyar képviselőtársaink is be fogják látni, milyen hibás volt az a módszer, a melylyel irányunkban el­jártak és hogy sokkal jobb lett volna, ha az ügy elintéztetik, mintsem hogy passziv rezisz­tencziára adták magukat. (Az elnöki széket Rakovszky István foglalja el) Harmadik szónokunknál azt tartották, hogy ez obstrukezió és valamennyien elnémultak. Azonban csak az igaz, hogy a tárgyalást elhúz­tuk, nem banábs okokból, hanem hazafias aggo­dalomból. Hát talán csoda, hogy teljes erőnkből feltartóztatni akartuk azt a szakítást, a mely köztünk e törvényjavaslat 5. §-ának elfogadá­sával okvetlenül beáll? (Sálijuk! Halljuk!) Mindent elkövettünk, hogy képviselőtársainknak megmagyarázzuk, miről van szó. Mindent meg­tettünk, a mit csak tehettünk, hogy a konfliktus komolyságát megmagyarázzuk. Teljesen helytelen az a vélemény, hogj részünkről valami ellensé­geskedésről volna szó s hogy ez okból lett az akczió megindítva. Nem, mi nem tartozunk azokhoz az emberekhez, a kik elfelejtették, hogy mit mondottak egy év előtt. Azt a segítséget, a melyet a magyar nemzetnek felajánlottunk, nem jogaink feladásának árán véltük tenni, a magyarokat szabadságuk és függetlenségük ki­vívásában nem saját szabadságunk árán véltük támogatni. Épen az ellenkező igaz. Azon támo­gatásnak, a melyet nyújtottunk és nyújtani akartunk, az az előfeltétele volt, hogy irányunk­ban törvénytisztelet tanusittassék. Mást mi nem követeltünk, ezt azonban sohasem fogjuk fel­adni. Milyen támogatást várhatnak olyan em­berektől, a kik tűrik, hogy hazai törvényeik és jogaik tiportassanak? (Elénkellenmondás.)'Hogy védhetik az önök jogait oly emberek, a kik sa­ját jogaikat feladják? Azonban engedjék meg, hogy egész röviden jelezzem, miért látnók mi sérelmét alkotmányunk­nak és a közös kiegyezési törvénynek abban, ha e javaslat 5. §-ának a) pontja törvénybe iktattatnék. Az 1868. évi kiegyezési törvény a követ­kezőkép intézkedik (olvassa): Js-Horvát-Szlavon­ország egész területére nézve a hivatalos nyelv a horvát.« Ezt az elnevezést azért használom, mivel anyanyelvemet a törvény igy nevezi. A midőn ezt teszem, természetes, hogy szerb voltomat nem tagadom meg. Azonban nemcsak az 56. §-ban foglaltatik benn a nyelvre vonat­kozó általános klauzula; ugyanígy van ez az 57. §-ban, a mely a közös kormányközegekre vonatkozik. Tehát mi következik a kiegyezésből ? Követ­kezik az, hogy a horvát és sziavon királyság egész területére nézve állami törvénynyel kizá­rólag a horvát lett hivatalos nyelvként törvénybe iktatva. E rendelkezés tehát alaptörvény, a mely a kiegyezés 70. §-a megkerülésével nem változ­tatható meg. Az ott előirt ut és mód az egye­düli, a melyen a kiegyezés megváltoztatható és ennek már nem a közös országgyűlés a fóruma, hanem a Magyar- és a Horvátország közötti megállapodás. Ugyanez érvényes minden újításra nézve is, a mely a kiegyezéssel elintézett kér­désekre nézve történik. Ez pedig elsősorban a nyelvi kérdés. Hogy áll ehhez képest az 5. §. a) pontja? Tegyük fel, hogy a vasúti gyakorlatban a hor­vát nyelv vezettetett be hivatalos nyelvül. Azt állítják, hogy a magyarnyelvű kvalifikáczió nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom