Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-184

97 június *5-én, kedden. 139 Í8b. országos ülés Í9( T. képviselőház! Azt mondtam: mivel az indivizibilis és inszeparábiüs szók az egykirályság fogalmát jelentik, Szent István koronája csak egységes áUamot jelenthet és itt semmiféle elválasztási vagy különválasztási tendencziának Horvátország részéről semmi szin alatt és semmi körülmények között helye nem lehet. (Igaz ! TJgy van !) Ennek folytán nem államszövetségről van szó, hanem miről van szó ? Arról, a mi a törvény 1. §-ában világosan meg van mondva. Ez a szakasz azt mondja : »Magyarország, Horvát- és Szlavonország egy és ugyanazon állami közösséget képeznek.* (Igaz! ügy van !) Tehát, t. képviselőház, itt nem két államról van szó, (Igaz ! Ügy van ! jobbfdől.) hanem a törvény egy és ugyanazon államközösségről szól. Szó van tehát a két társországból álló egy és ugyanazon államról. Minden ezzel ellenkező érvelést — a Plivericsiskolának ferde állitásait — nem szükséges itt nekem részletesen is czáfolnom és kimutatnom azt, hogy Horvátország csak Plató állama lehet, t. i. kétlábú tollatlan állat. T. képviselőház ! Erre vonatkozólag nem szükséges egyebet mondani, nem kell sem dogmatikus, sem történelmi magyarázatokba bocsátkozni, mert az 1868 : XXX. t.-czikk bármennyi kedvezményt biztositott is Horvátország számára, ennek a vitának zárköve, és ebben a törvényben a vitának zárköveként az volt megállapítva, hogy csak egységes, egy és ugyanazon magyar állam létezik. (Igaz ! TJgy van ! a jobb- és a bvloldalon.) Én, t. képviselőház, mivel a t. képviselő urak beszédei fonalán láttam, hogy folytonosan és folytonosan mindig ezzel a kérdéssel foglalkoznak, nyilvánvaló, hogy itt jóhiszemű tévedést (Mozgás a baloldalon.) kell konstatálni, a mit sajnálattal látok. De, t. képviselőház,az igazságnak még csak látszata sem forog fenn akkor, mikor horvát képviselőtársaink olyan jogokat akarnak maguknak vindikálni, mint a melyek csak egy államot illetnek meg. (Igaz ! Ugy van !) Én azért is hangsúlyozom ezt a körülményt, mert ezen, és egyéb felsorolt okaim, — a melyeket, ha szüksége merülne fel, bármikor is és bárhol szívesen fogok rendelkezésre bocsátani — döntőek a tekintetben, hogy a horvát államiság, mint ilyen fogalom: még csak homályos sejtelemben sem létezhetik. Ugron Gábor: Ez igaz ! Polónyi Géza: Hangsúlyozom ezt, és szükségesnek tartottam ennek megállapítását azért, mert — és ez a fontos — további tárgyalások és beszélgetések, purparlék közöttünk csak ugy és csak azon az alapon váltak lehetővé, hogy a t. képviselő urak ebben a magyarázatban megnyugodtak, vagyis akczeptálták, hogy az helyes álláspont, és ennek folytán a mi további beszélgetéseink kizárólag az egységes magyar állameszme alapján folytak. Már most következett a második feltételük : a horvát vezénynyelv. Itt talán sok vezérlő polittikusnak a véleménye nem egyezik az enyémmel, de én ragaszkodom azon felfogásomhoz, melyet akkoriban a t. képviselő urakkal mint egyéni nézetemet és álláspontomat közöltem. Nagy súlyt helyeztem és helyezek most is arra, — és politikailag talán ez a kérdés elég nagy horderejű — hogy azon időszakban, midőn mi a magyar vezényleti nyelvért harczoltunk, és a mikor t. barátainkban legjobb meggyőződésem szerint hű szövetségesre véltünk találni, akkor nekem ma is az a meggyőződésem, hogy, bár ez irányban tegnap nyilatkozat is történt, a t. képviselő urak talán meg fogják gondolni, hogy mielőtt ez a nagy harcz kivivatott, helyes volt-e a képviselő uraknak ezeket a kérdéseket ma és ilyen alakban a vita tárgyává tenni. (Igaz ! TJgy van !) De én nagy súlyt fektettem és fektetek arra, hogy abban a harczban, a melyről nem mondtunk le, a mely csak szünetel, (Igaz ! TJgy van !) és csak az átmeneti korszak idejére szünetel, mert a függetlenségi párt ugy a gazdasági önállóság kivívása, mint a magyar vezényleti nyelv tekintetében alkut nem ismerő konzekvencziával tör czéljai felé tovább, (Élénk helyeslés és taps balfelől.) ennek folytán én ma is nagy súlyt fektetnék arra, hogy ezen harczban szövetségeseinket, ha lehet, el ne veszítsük. T. képviselőház ! Soha és semmi körülmények közt nem lehet szövetségről beszélni ott, a hol a magyar egységes állameszmének tekintetében bármiféle konczesszióról bárkivel szemben szó lehet. (Igaz! TJgy van!) Daczára annak, hogy nagy súlyt fektettem és helyezek ezen szövetségre, köteles őszinteséggel megmondom a t. képviselőháznak, hogy a horvát vezényleti nyelv kérdésében horvát részről támasztott követelésekkel szemben azt az álláspontot foglaltam el, hogy a ma létező törvény, vagyis a kiegyezési törvény alapján mint jogot, mint követelést nem ismerhetem el. (Helyeslés.) Igenis szívesen hajlandó vagyok a velünk együtt vivott harczban a becsületes fegyvertársnak a kivívandó eredményből az őt megillető részt átengedni méltányossági alapon, de a mai kiegyezési törvény alapján én ezt, mint jogot és követelést el nem ismerhetem. (Helyeslés.) Nem ismertem el pedig a magam részéről azért, mert annak idején — méltóztassanak emlékezni — az akkori horvát képviselő urak velünk szemben állást foglaltak a magyar vezényleti nyelv ellen és mikor arról volt szó, hogy mi nélkülük, és ha kell, ellenük is ki fogjuk vivni, akkor azzal álltak elő : de az eredményben osztozkodjunk. (Mozgás.) Ezt a politikát én inmorálisnak tartottam, (Helyeslés.) mert, mondom, csakis a jól teljesített fegyverbarátságnak, a hűségnek és összetartozásnak jutalma gyanánt illethet meg valakit az osztozkodás, de mint követelés és jog, nem ismerhető el. Elfoglaltam ezen álláspontot egyszerűen azon az alapon, miként voltam Bátor kifejteni, mert én csak egységes magyar államot ismertem és ismerek, a hadsereg pedig, mely nem Horvátország országos területére bir rendeltetéssel, hanem az áüamnak, mint szuverenitásig*