Képviselőházi napló, 1906. XI. kötet • 1907. junius 21–julius 4.

Ülésnapok - 1906-183

121 1. Az indok az volt, hogy 800 éven át állhatott fenn a Magyarországgal való szövetség. 2. Ezen szövetségnek miféle fázisai vannak és 3. milyennek kell lennie ezen szövetségnek a jövőben. Én azt hittem t. Ház, hogy szabad lesz előadnom mindazokat az indokokat, a melyek lehetővé tették Magyarország és Horvátország közt a nyolczszáz évi szövetségnek a fennállását. Meg akartam világitani a köztünk fennállott viszonyokat s ki akartam mutatni, miképp kell közös utón együtt haladnunk, mert én ezt a vasúti pragmatikát, mely a t. Ház asztalán fekszik, politikai kérdésként fogtam fel s ilyennek kellett is felfognom. Nekem különösen azon beszéd után, a mely a t. Ház túloldaláról elhangzott, többet kellett tennem. Ki kellett jelentenem, teljes határozottsággal, hogy ez a kérdés már nem egyszerű kérdés, mely a vasúti szolgálat és hivataloskodásra vonatkozik, hanem oly kérdés, mely egészen politikai természetű. Csakhogy erről tovább nem beszélhetek. Ezért egy pár órával rövidebb is lesz a beszédem s csak arra terjeszkedem ki, a mit itt Kovács képviselő ur mondott, mikor azt az álláspontot kezdte védeni, a melyet a t. Ház uj túloldala elfoglalt s mikor czáfolni kezdte azt, a mit mi bizonyitunk és védünk. Kovács képviselő ur több helyen emiitette, hogy ezzel a törvényjavaslattal nem czéloztatik a horvátmagyar egyezmény 56. és 57. §§-okban foglalt intézkedések sértése, mégis kell azonban hangsúlyoznom, hogy az ő érvelése nem áll és hogy Kovács képviselő ur egészen helytelenül és ellenkezően magyarázta az egyezmény 56. és 57. §-ait, melyeknek ebben a vasúti pragmatikában mindenesetre kifejezésre kellene jutniok. Ő azt mondotta, hogy Horvátország sehol sem lehet egyenjogú tévéző Magyarországgal és hogy semmiesetre sem lehet önálló állam. S itt hivatkozott Kovács ur az egyezmény 69. §-ára, a mely azt mondja (olvassa) : »Ellenkezőleg, a jövőben is közöseknek tekintendők Magyarország jogai és alaptörvényei, mindazon törvényes jogok és mindazon alaptörvények, a melyeknek élvezete és védelme a múltban is hasonló módon ki volt terjesztve ugy Magyarországra, mint Horvát- és Szlavonországra is, s a melyek a jelen egyezménynyel nem ellenkeznek.« Ezen szakasz alapján akarta bizonyítani Kovács ur, hogy Horvátország nem önálló állam. 0 azt akarta bizonyitani, hogy itt államegységről van szó, mert azt mondotta, hogy a múltban is az volt. Ámde az egész múlt, ha visszamegyünk a Kálmán-féle szövetségig és egészen 1868-ig, épen annak az ellenkezőjét bizonyitaná, a mit Kovács ur mondani akart. Az egész múlt mutatja és bizonyitja, hogy Horvátország mindig önálló államnak tekintetett és hogy még 1868 óta is még mindig mint olyan áll fenn, hogy saját egyénisége van és hogy ugyanezen egyezmény szerint állami jelleggel is bir. T. ház ! Sokan csodálkoznak a felett, hogy mi annyiszor hivatkozunk az 1868. évi alaptörKÉPVH. NAPLÓ. 1906 — 1911. XI. KÖTET. vényre. Mi ezt azért teszszük, mert ebből a törvényből merítjük a leghatalmasabb védelmi álláspontunkat, találjuk benne voltaképen azt, a miben a horvátországi összes pártok egyetértenek, és találjuk benne a garantált egyéniséget és szabadságot. Ennek bizonyításául hivatkozhatnék ezen egyezmény számos szakaszaira, a melyek ezt bizonyítják, s azzal megdönthetném Kovács képviselő urnak az összes érveit, ö ugyan megkisérlette ezen szakaszokat a saját javára másképen magyarázni. De a mint látni fogják, ebben a tekintetben sem érte el a legkisebb eredményt sem. Mindjárt az egyezmény negyedik szakaszánál kitűnik Horvátországnak területi különállása. A 4. §-ban az mondatik, hogy a Magyarország és Ausztria közötti egyezmény csak azon kifejezett fentartással ismertetik el, »hogy jövőben hasonló törvények csakis Dalmát-, Horvát- és Szlavónország törvényes részvétele mellett hozhatók«. A mikor ez hangsulyoztatik, hangsulyoztatik egyben Horvátországnak mint államnak külön jellege is. Kovács urnak meg kellett volna ezt fontolnia és e szakaszt helyesen értelmeznie s akkor látta volna, hogy azzal voltaképen Horvátországnak külön közjogi egyénisége tüntettetik ki. Ugyanezt látjuk a horvát-magyar egyezménynek 34. §-ában is, a mely egészen vüágosan azt mondja . . . Elnök : A t. képviselő urat ismételten, most már másodszor vagyok kénytelen figyelmeztetni, hogy most nem az 1868. évi törvényczikkről van szó. (Helyeslés.) Horvátországnak autonóm különállását itt senki sem tagadja (Ugy van! balról) és e tekintetben Kovács képviselő ur fejtegetései teljesen irrelevánsak. Ez nem a mi felfogásunk. Most a vasúti pragmatikáról van szó. (Helyeslés.) Hogy a vasúti pragmatika egyes pontjaival kapcsolatban a horvát kiegyezési törvény vitattassék, ki keh jelentenem, hogy ezt nem engedhetem meg, s ezért másodszor figyelmeztetem a képviselő urat, méltóztassék magát a tárgyhozTtartani. (Élénk helyeslés.) Éber Antal: Már eleget zokogott nekünk. Zagorac István: T. ház ! Nagyon nehéz itt bizonyos momentumokról beszélni, és még nehezebb a tárgyat magát kimeriteni, mikor nincsen megengedve az itt hangoztatott állitásokra reflektálni. Elnök: Én megengedem a t. képviselő urnak, hogy igen nehéz dolog egy teljesen kimerített kérdéshez két és fél óráig beszélni, de legyen róla meggyőződve, hogy még nehezebb hallgatni. (Élénk helyeslés.) Zagorac István: Igen tisztelt elnök ur! Engedje meg, hogy legalább arról beszéljek . . . Elnök (csenget) : T. ház ! A képviselő ur a házszabályok 207. §-a alapján felkért, hogy kérdést intézzek a házhoz, vájjon megengedi-e neki a t. ház, hogy a tárgytól eltérhessen. (Élénk felkiáltások a ház jobb- és baloldalán : Nem! Felkiáltások a jobbközépen : Igen!). Kérem a képviselő urakat, a kik Zagorac képviselő ur kéréséKi