Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-169

50 169. országos ülés 1907 június 6-án, csütörtökön. ben, — mert lia egyik tagja véletlenül van, az még nem a bizottság — bogy a napló hitelességét megállapíthassa. Mindezek a kérdések arra látszanak utalni, hogy ha meg is kell adni, sajnos, az 1868 : XXX. t.-cz. értelmében a horvát képviselőknek azt a jogot, hogy itt a saját nyelvükön felszólalhassanak, de semmiféle törvényes és házszabályszerű intézkedés árra nézve nincs, hogy idegen nyelvű felszólalások a naplóba kerüljenek. Minthogy pedig hitelesen ezek szövegét megállapítani amúgy sem lehet, én azt gondolom, hogy a tegnapi határozatot revízió tárgyává kellene tenni. Elnök: A képviselőház tegnap elhatározta azt, hogy felveendő a horvát nyelvű beszéd a naplóba és hogy annak fordítása a naplóhoz csatoltassék. Ezúttal a napló elkészült ugyan, a fordítás azonban nem készült el és nem volt mellékelhető, de még a mai ülés folyamán vagy legkésőbb holnap reggel ez a fordítás a képviselő urak között szét fog osztatni. Az elnöknek kötelessége volt a szerint eljárni, a mint a képviselőház határozott, és semmi körülmények között sem volna házszabályszerű, ha most méltóztatnának a hozott határozat megváltoztatására törekedni. Somogyi Aladár: Nem is lehet megváltoztatni ! Éber Antal: Hogyne lehetne! (Mozgás balfelöl.) Elnök: Bocsánatot kérek, méltóztassék a házszabályokat tamilmányozni és rá fog jönni a képviselő ur, hogy ebben az ülésszakban a ház határozatát megváltoztatni nem lehet. (Helyeslés balfelbí.) A napirend szerint következik a magyar kir. államvasutak évi fizetéssel bíró alkalmazottai illetményeinek rendezéséről (írom. 485, 521) és a vasúti szolgálati rendtartásról (írom. 486, 530) szóló törvényjavaslatok együttes általános tárgyalása. Ki következik szólásra? Raisz Aladár jegyző: Nagy Emil! Nagy Emil: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A függetlenségi és 48-as párt megbízásából őszinte örömmel jelentem ki, (HalljuJc!) hogy a kereskedelemügyi miniszter ur kétrendbeli javaslatához a legnagyobb készséggel hozzájárulunk. De nemcsakpiozzájárulunk ahhoz, hanem egyúttal a legnagyobb megelégedéssel látjuk azt, hogy az a nemzeti kormány, a mely ezelőtt mintegy egy esztendővel úgyszólván anarchikus állapotban találta az országot, mindent megtesz a tekintetben, hogy ennek az országnak termelése, hogy ennek a hazának egész jogrendje konszolidálódjék. (Helyeslés.) Olyanmérvű anarchiában találta a kormány ezt a nemzetet, a minőre a világtörténelemben még alig volt példa, a mikor megtörtént az, hogy a miniszteri székből bujtották fel a felelősségnélküli tömegeket az ország jogrendje ellen. (Ugy van? balfelöl.) Ebből az anarchikus állapotból csak olyan kormány vezetheti ki a nemzetet, a mely teljességgel birja annak bizalmát. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Azt pedig nem szükséges hosszas szavakkal bizonyítanom, hogy ez a kormány a nemzet bizalmát teljes mértékben birja (Elénk helyeslés.) és hogy a legnagyobb bizalommal tekintünk azon működés elé, a melylyel ez a kormány erős kézzel és egyúttal emberszerető szívvel a magyar nemzeti termelés zavartalanságát, ennek a hazának boldogulását minden erejével elő fogja mozdítani. (Helyeslés a baloldalon.) Mert hiábavalók a legszebb tantételek; hiába vannak bent a kódexben a legnagyobb garancziák : mert minden törvénynél hatalmasabb garanczia a hazának boldogulására a biztos jogrend és a magyar nemzeti termelésnek minden vonalon való biztosítása. (Ugy van!) T. képviselőház! Az idők változnak és ezzel változnak az erkölcsök is és változnak különösen a társadalom különböző tényezőiről alkotott felfogásaink. Régente, a rég lefolyt évszázadokban, tulajdonképen csak a klasszikus műveltséget, csak a diplomákat tartották annak a tényezőnek, a melyet a társadalomnak meg kell becsülnie. Ma azonban a technikának hatalmas előhaladásával ós a villamosságnak és a gőznek minden irányban kifejlődésével már ugy áll a kérdés, hogy a legtöbb esetben azok, a kik sem valami nagy diplomás készültséggel nem birnak, sem pedig a klasszikus iskoláknak egész tömkelegét nem járták keresztül, mégis az ország és a czivilizáczió szempontjából nagy értékkel birnak és munkakörük a kultúra szempontjából igen nagy mértékben fontos. Az az egyszerű vasúti munkás, a ki indulás előtt megkopogtatja a vasút kerekeit és tengelyeit, hogy nem törtek-e el, az nem végez olyan funkcziót, a melyet a klasszikus iskolákban kellett megtanulnia és mégis nem vonhatja senki kétségbe, hogy az az ember igen fontos munkát végez, a melyet az államnak meg kell fizetnie, mert csak megelégedett, jól, tisztességesen, emberi méltóságához képest élő alkalmazottaktól lehet várni azt a hűséget, a mely nélkül .'semmiféle munkálkodás ezen a világon nem sikerülhet. (Helyeslés.) Azért ez a törvényjavaslat, a mely a vasúti alkalmazottaknak úgyszólván kiváltságos helyzetet biztosított az egész nemzeti termelés terén és az állami alkalmazottak körében, nagyon helyesen fogta fel a kor szellemének szavát, és nagyon helyesen belátta azt, hogy ezek az emberek oly óriási jelentőségű és fontos munkát végeznek, a melyet semmiféle más hivatalhoz az államban hasonlítani nem lehet. S ebben rejlik ennek a törvényjavaslatnak azon gyönyörű momentuma, a mely a demokratikus munka kidomboritásában, a demokratikus munkának megbecsülésében áll. Mert nem az a demokráczia,