Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-180
Í80. országos ülés 1907 jf, untus 20-án, csütörtökön. 499 bő] közvetlenül állami beruházás 273,757.123 korona. Viczinális vasutaknak engedélyezett segély pedig 13,531.360 korona. Ez a két tétel együttesen 297,288.483 koronát tesz ki, mig HorvátSzlavonországok maguk, a mint ezt az egyik képviselő ur szemünkre is lobbantotta, egy fillérnyi állami segélyt sem kaptak. Bizonyos vasutakba azonban a határőrvidéki alapból, a mely HorvátSzlavonországok kormányának kezelése alatt áll, mindössze 39,069.363 korona 79 fillér fektettetett be. így áü tehát az arány a befektetések szempontjából. A hiányzó összeg, a mi t. i. a 297 millió és a 39 millió között van, azon magántőke, a melyet a viezinális vasúttársaságok szereztek be. Ha most a magyar szent korona országai összes vasutaitlveszszük abban a vonatkozásban, hogy azok miként oszlanak meg Horvát-Szlavonországok és az anyaország között, akkor a következő eredményre jutunk. (Halljuk ! Halljuk !) A magyar birodalom vasutainak hossza — és itt nemcsak az államvasutakról, hanem az összes vasutakról van szó — 18.123-7 km. Ebből Magyarországra esik 16.1964 km., a mi 89-36%-nak felel meg ; Horvátországra esik pedig 1927-3 km., vagyis 10-63%. Ha pedig az összes vasutakba befektetett tőkét tekintem, akkor látom, hogy be van fektetve 3540,549.959 korona, a miből Horvátországra esik 398,898.323 korona, a mi egyenlő 11-265%-kal. Ha már most ezt összehasonlítjuk két reláczióban, egyrészt Horvátországnak a közös költségekhez való hozzájárulásával, másrészt pedig a népesség arányával, — ha tehát a legmesszebbmenő összehasonlítást ejtjük meg — akkor arra az eredményre jutunk, hogy mig a közös költségekhez való hozzájárulása a társországoknak 8-127%, a népesedés szerint pedig 12-5%, addig a vasutakba fektetett tőkénél Horvátország 11-267%-ot, kilométerhosszban pedig 10-637%-ot kap. Azt hiszem tehát, hogy egy egész és néhány tized százalék kivételével vagy leszámitásával még a népesség arányában is megfelelt Magyarország a vasutak tekintetében Horvátország összes méltányos kívánságainak. (Felkiáltások a jobbközépen : Takoje ! Takoje ! Zaj.) Egy további panasza volt a horvátországi képviselő uraknak, hogy a személyzet Horvátországban nem tud horvátul. A kereskedelemügyi miniszter ur előbb emiitett beszédében igen érdekes számadatokat produkált e tekintetben a t. háznak. Méltóztassék megengedni, hogy habár — ismétlésbe esem is — ezeket a számokat újból a horvátországi képviselő urak emlékezetébe idézzem. (Halljuk ! Halljuk!) A magyar államvasút állandóan alkalmazott személyzete Horvát-Szlavonország területén 7088. Ebből horvát illetőségű 3434, magyar illetőségű 3654. A 3654 magyar alkalmazott közül horvátul beszél 1962, horvátul nem beszél 1692. És ha az összes áüandó alkalmazottak számát veszszük, horvátul tudás tekintetében, akkor látjuk, hogy a 7088 alkalmazott között 5390 van olyan, a ki beszél horvátul. (Mozgás balfelől.) Nagy panaszra tehát nem igen lehet ok. Igaz, hogy túlnyomókig az alsórendű személyzet az, a mely horvát illetőségű és igy a horvát nyelvet beszéli; de ismétlem, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur módot kivan ezeknek nyújtani arra, hogy fiaik, megtanulva a magyar nyelvet is, vezető állomásokban is elfoglalhassák a HorvátSzlavonországokat méltán és jogosan megillető számarányt az államvasuti személyzet körében. Itt méltóztassék megengedni, hogy kitérjek arra, hogy e számadatok kapcsán, a melyeket a t. kereskedelemügyi miniszter ur idézett, Surrnin György t. képviselő ur oly váddal illette az államvasutak vezetőségét, a melyeket megjegyzés nélkül hagynom nem szabad. Azt mondja a t. képviselő ur : »Hol vannak ezek az emberek alkalmazva*, t. i. a horvátok. »Ott, a hol a pufferek dolgoznak, a hol a legtöbb baleset fordul elő.« Ha ez azt jelenti, hogy az államvasutak igazgatása a horvát-szlavonországi illetőségű személyzet alkalmazásában tendencziózus és azt odahelyezi, a hol a legnagyobb személyi veszedelem forog fenn, akkor ezt tisztelettel bár, de a leghatározottabban vissza kell utasitanom, mert ilyen váddal az államvasutak intézősége nem illethető. (Helyeslés.) A személyzet elhelyezése, a mint általában az alkalmazás tekintetében különbség nem tehető, és a mely perczben ily konkrét panaszszal tudnak előállni a horvát, képviselő irrak, tudni fogja a kereskedelemügyi miniszter ur azt, hogy az igazság szolgáltatása tekintetében mit kell tennie. (Igaz ! Ügy van !) Ennek kapcsán, — és itt az adatokkal végzek — Grahovac Mirkó t. képviselő ur egy esetet hozott fel, és ilyen egyes esetekből konstruálták az urak a sérelmek egész sorozatát, hogy ugyanis egy magyar nyelvű pénztáros egy horvát nővel szemben illetlenséget követett el, a mikor az jegyet váltott és a pénztáros nem adott vissza aprópénzt, illetőleg a midőn az kijelentette, hogy nem tud magyarul. (Mozgás.) Az eset, t. ház, joggal bántó a horvát közvéleményre, mert ez durva tapintatlanság attól a tisztviselőtől, ha elkövette ; de épen azért, hogy ilyen esetek ne ismétlődhessenek, épen azért, hogy Horvát-Szlavonország közönségének az a természetszerű joga, de a vasútnak is természetszerű érdeke, hogy azt a nyelvet használja a forgalomban és a közönséggel való érintkezésben, a mely azon a területen divik, Horvátországban jiláne hivatalos nyelv, gondoskodni akar a törvény arról, hogy a közönséggel, sőt tovább megyek, a hatósággal való érintkezésben is a személyzet köteleztessék a horvát nyelv tudására. Sümegi Vilmos : Igen, a magyar kalauz tanuljon meg horvátul, de a horvát képviselők nem tanulnak meg magyarul! Ez az igazság ? (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! 63*
