Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-177

177. országos ülés 1907 június 17-én, hétfőn. 367 zakón, koji imade de normira, da ravna nase uzajainne odnosaje! Kad samo to trazimo, onda mislim, da i Madzari moraju u dobro shvacenom svom interesu objerucke prikvatiti moj predlog, da izmedju nas nestane onoga spora, koji se u tako ostroj slici javio u orom saboru. Samo tako, braco madzarska, poradit ceté za trajni sporazum nase zajednice. Za to stavljam ovaj predlog (olvassa): »Inditvány. Indítványozom, hogy mind a két törvényjavaslat adassék vissza a közös kormánynak oly határozattal, hogy az a horvát kormánynyal egyetértó'leg akként változtassa meg azokat, hogy azokból az 1868-iki alaptörvényeket sértő rendelkezések kihagyassanak. Az ily módon kijavított törvényjavaslatok pedig ismét a t. ház elé terjesztessenek.« (Helyesléseié a jobblcözépeyi. Elnök: Ki következik? Raisz Aladár jegyző: Pop Cs. István! Pop Cs. István : T. ház ! (Halljuk !) A magy. kir. államvasutak évi fizetéssel biró alkalmazottai fizetésének rendezéséről, nemkülönben a vasúti rendtartásról beterjesztett javaslatokat általánosságban sem fogadhatom el. Mielőtt indokolnám, hogy miért rossz az egyik és miért rossz a másik törvényjavaslat, (Zaj. Elnök csenget.) legyen szabad kijelentenem, hogy semmiképen sem tudom felfogni, hogy minő alapon mondatott ki a két javaslat között a junktim. Államtudományi, politikai, közjogi vagy parlamenti szempontból junktimok akkor mondatnak Iá, hogy ha valamely jogintézmény, valamely törvény feltétlenül megköveteli egy másik törvény létrejöttét és pedig nem azon az alapon, hogy az egyiknek segítségével a másikat előretoljuk és kierőszakoljuk, hanem azért, mert szervi összefüggésben vannak egymással. Méltóztassék figyelmesen elolvasni mind a két törvényjavaslatot és akkor meg fognak győződni arról, hogy a szerves összefüggésnek vajmi csekély és alig figyelembevehető elemei vannak itt jelen, míg ellenben számtalan olyan ok van, a mely azt követeli, hogy ez a két javaslat egymástól elválasztassék. A szervi összefüggésnek halvány jelensége mutatkoznék abban, hogy a m. kir. államvasutak évi fizetéssel biró alkalmazottainak a fizetésrendezéséről van szó és a rendtartás magában foglalja a m. kir. államvasutak állandó alkalmazottait is. Ennyi az egész. Őriási űr van azonban a kettő között minden más tekintetben. A rendtartás értelmében annak intézkedései nemcsak a m. kir. államvasutak alkalmazottaira terjednek ki, hanem minden géperőre berendezett közforgalmi vasútra, a melyet akár egyesek, akár társulatok létesítettek. Mi a politikai indoka annak, hogy nem engedhetjük meg, hogy junktimot állapítsanak meg a két javaslat között ? Nem hunyhatunk szemet az elmúlt események előtt és bármennyire hivatkozzék is a kereskedelmi kormány atyai szeretetre és gondoskodásra, nem tagadható, hogy ezt a javaslatot, t. i. a fizetésrendezést hatalmas presszió nyomása alatt alkotta meg a kormány. A múlt szomorú tapasztalatai indították erre. Előttünk áll a nagy sztrájk, a mikor egytől-egyik sztrájkba állottak az alkalmazottak és követelték sorsuk javítását. Most azután jön a mélyen t. kereskedelmi kormány és azt mondja, hogy ha már belekényszeritettek a fizetésjavitásba, szolgálatot tesz a magántársulatoknak, a részvénytársaságoknak, szolgálatot tesz mindenkinek és megtöri 40—50.000 munkásnak ellenállását. Azoknak, a kik sztrájkoltok, megadja ugyan a fizetésj a vitást, de egy tollvonással lehetetlenné teszi, hogy körülbelül 160.000 munkásalkalmazott sorsán javítson. Szterényi József államtitkár: Honnan vette ezt a számot ? Pop Cs. István : Én is értek valamit. Az öszszes magánvállalatok alkalmazottainak lehetetlenné teszik az általam sem kívánt, de kipróbált hatalmas fegyver használatát, a sztrájkot. Mi jogon lehet tíz és tiz ezer embert megfosztani attól a jogtól, hogy sorsán javíthasson, hogy ezek is igénybe vegyék azt az u. n. sztrájkot, melyet a világ minden elnyomott munkása igénybe vett és a mely sztrájk diadalát üli ma abban a tényben, hogy a munkást felemelte és a nemzet produktív ereje alkotó részének elismerte. Ez a javaslat nemcsak a sztrájkot teszi lehetetlenné, de azt is, hogy a gyülekezési és egyesülési jogot gyakorolhassák helyzetük javítása czéljából. Ettől egyszer s mindenkorra el vannak tiltva, a kik a magyar kir. államvasutak állandó alkalmazottai. Nagyon meg kellene fontolnunk, hogy szabad-e nekünk lekötni azt a hatalmas erőt, nem csak az állam, de a magánvállalatok és a magán egyének érdekében. Mert hiszen ha legalább azt mondaná ez a törvényjavaslat, hogy kiterjeszti intézkedéseit mindenkire, bármely vasútnál alkalmazott véglegesített vagy nem véglegesített egyénre, azonban csak akkor, a midőn a fizetésrendezés tekintetében elfogadtátok az én intézkedéseimet, te is védve vagy magánegyén, nálad sem fognak sztrájkolhatni, azonban megelőzőleg add meg azt a fizetést, a melyet én már biztosítottam az alkalmazottaimnak, ebben volna ráczió, ezt meg tudnám magamnak magyarázni. Ezért tartom én felette óriási nagy akadálynak, hogy mi kimondjuk a junktimot a két egymással abszolúte semmiféle összefüggésben nem áüó törvényjavaslat között. A mi magát a fizetésrendezési javaslatot illeti, nem fogadhatom el azt azért, mert a mélyen t. kormány megfeledkezett azokról, a kiket helyes szocziálpolitika követése mellett a legelsősorban lett volna köteles védelembe venni. A magyar államvasuti alkalmazottakból 40.000 munkás hiába kopogtat a minisztériumnál és a t. képviselőháznál, mert bebocsáttatást nem nyer és ezekre nem is lehet applikálni Bismarck híres szavait: Gute Kinder weinen nicht, gute Kinder Kriegen nicht. Ez eszembe juttatja azon emlékiratot, a melyben szomorú adatokban mutatják be az államvasuti munkások helyzetüket. Olyan szépen van ez az