Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-176

345 nősültek, azt hiszik talán, hogy ezek az ő gyermekeiket horvát szellemben és nyelvben nevelték ? Ezek az emberek gyermekeiket leginkább magyar iskolákba küldték és tudom, hogy ma is létezik iskola a vasutasok gyermekei Tészére, ha nem csalódom Kaposvárt, a hová a mi horvát vasutasaink gyermekeiket küldik és ugy hiszem, évenként 70 koronát vagy 35 forintot fizetnek. Urairn, önök tudják, hogy az ilyen vasúti őrök és munkások stb. különösen arra tekintenek, hogy gyermekeiket minél jobban és könnyebben bebiztosítsák és miután itt oly csekély az összeg, mindenki ugy gondolkozik, miért ne küldené gyermekeit oda, hogy tanulmányait ily olcsón bevégezze. (Elnök csenget.) Én több ilyen gyermeket ismertem és mikor szünet volt s hazajöttek, kérdeztem tőlük : Hogy vagytok ott és hogy éltek ? Azt mondták, jól, nincs ott bajunk, csakhogy nem tanulhatunk ott anyanyelvünkön. Kérdeztem őket: Hát nem tanultok horvátul ? Hogyan ? Még beszélni sem szabad ? Vegyék azt, ha egy 6 vagy 7 éves gyermek igy végzi be iskoláját, igy fejezi be a gimnáziumot és érett ember lesz, hogy van az felnevelve ? Milyen szellemben ? Vájjon horvátban ? Vájjon tudja-e a maga anyanyelvét ? Nem, ez mind idegen neki, egyedül a szünidőben jöhet haza, hogy ne felejtse el a nyelvét. Ilyen szomorúak a viszonyok még manapság is és én óhajtanám, hogy ezek a viszonyok szűnnének meg és szűnnék meg az ilyen gonosz és rossz pobtika. Legyenek meggyőződve, uraim, hogy ha önök máskéj} cselekednének, ha máskéj) jönnének hozzánk a vasúti hivatalnokok, a kiket mi szivesen fogadunk, mert a horvátok vendégszeretők és mindenkit szivesen fogadnak és ha megszűnnék a gyermekek ilyen nevelése, hogy minden máskép menne, önök Horvátországban, Károlyvárosban, Sziszekben vagy máshol fölállíthatnának iskolákat a horvát vasutasok részére, ott tanulhatnának azok magyarul is, akkor ez a hivatalnoki kar egészen más alapra helyezkednék és egészen más volna, mint ma. Legyenek meggyőződve, hogy sok rossznak elejét lehetne igy venni, midőn a nép, midőn mi horvátok látjuk, miként cselekszenek, vájjon elgondolhatjuk-e azt, hogy ez a jó ügynek hasznára válik. Midőn Horvátországban azt látták, hogy mindaz, a mi történik, hogy haza szabadságeszméje ellen történik, hogy a horvát szellem ellen történik, midőn minden idegen volt, lehet-e, uraim, akkor csodálkozni azon, hogy azt a régi pártot magyaroknak nevezték, mert mindent az önök javára cselekedtek. Uraim, mire voltak jók azelőtt a horvátok ? Semmi egyébre, mint hogy itt az egyes javaslatokra szavazzanak, hogy azok keresztülmenjenek és akkor azután megint mehettek haza. Én jól emlékszem abból az időből, midőn képviselő voltam a horvát országgyűlésen, hogy megtörtént, hogy néhány napra szünetelt az országgyűlés, mert a korábbi képviselőknek Pestre kellett menniök, hogy a maguk szavazatával megmentsenek ' KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. X. KÖTET. valamely törvényt, hogy a javaslatból törvény váljék. Vannak emberek, a kik az ilyen munkájukat helyeselték és önök csodálkoznak rajtunk, hogy mi nem vagyunk olyanok. Az ilyen jMitikai helyzet, uraim, igen meggondolatlan és káros volt ugy önökre, mint mireánk. Elnök (csenget) : Csendet kérek. Modrusán Gusztáv: Mi nem jöttünk ide jókedvből, hogy Fejbólintó Bálintok legyünk, hanem hogy az önök és a mi szabadságáért munkálkodjunk. Mi ebbe az országgyűlésbe reménynyel telve jöttünk, midőn láttuk, hogy ezeken a helyeken más államférfiak vannak, mert tudtuk, hogy itt férfiak vannak, a kik sokat tűrtek és sokat szenvedtek, a mig elérték a szabadságot; azt hittük, hogy ők, becsülve a maguk szabadságát, meg fogják tudni becsülni a mi szabadságunkat is, hogy önök meg fogják becsülni azt, hogy mi is sokat, nagyon sokat szenvedtünk, sőt vérünket is ontottuk, hogy népünkért valamit tehessünk ; azt hittük, hogy önökkel egyetértésben, közösségben és szeretetben megvalósíthatunk mindent, a mi a magyarok és horvátok jólétéhez szükséges. Midőn először jöttünk ebbe az országgyűlésbe, azt hittük, hogy oly férfiakat fogunk itt találni, kik egészen mások lesznek, mint azok, a kik előbb voltak. Nekünk abban az időben eszünk ágában sem volt valamiféle közjogi kérdésekkel előhozakodni. Eljöttünk ide, előadtuk deklarácziónkat, hogy mi is, önök is a szabadságért dolgozzunk és csak akkor, midőn mi is, önök is biztositani fogjuk azt, a mi mindenik nemzetnek életéhez szükséges, akkor szeretetben és barátságban beszéljünk a jogról és a törvényről és védjük a mi jogainkat és törvényeinket, melyeket a király szentesitett. (Élénk helyeslés és taps a jobbközépen.) Nem szentesitette-e, uraim, ezeket a törvényeket a király ugy Horvátország, mint Magyarország részére? Vájjon nem érvényesek-e azok ép ugy önökre, mint mireánk? Vájjon nem kell-e azokat a törvényeket önöknek ép ugy megtartaniuk, mint nekünk? Akkor, uraim, ne keressenek ürügyet és kibúvót abban, hogy a vasutak állitólag nem tartoznak ezen törvények alá, hogy ez állitólag valami egészen más, valami magánvállalat. Ha magánvállalat lenne is, mondják meg, megengednék- e önök itt Magyarországon, ha épitenének vUlamos közúti vasutat, vagy más valamit, hogy az önök áüamában, az önök országában más nyelv használtassék, mint az, a melyik a forgalomra szükséges, mert, uraim, ezek a vállalatok talán csak nem szállitanak a maguk vonalán borjukat, hanem embereket, a kikkel beszélni kell, a kiket fölvilágositani, kérdezni és utasitani keUstb. (Felkiáltások a jobbközépen : Ugy van ! Nagyszerű!) Vájjon megengednék-e önök, hogy ezek az emberek talánkinai nyelven beszéljenek? Uraim! Ha ez magánvállalkozás lenne is, vájjon vonulhat-e az Horvátországon keresztül a magyar nyelv segítségével? Tessék csak magyarul kérdezni valamit a mi földművesünktől, vájjon 44