Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-175

308 Uraim, ezekből láttatják önök Kossuth Lajosnak, a nemzet halhatatlan nagy vezérének erre vonatkozó felfogását; láthatják, hogyan gondolkozott önöknek Horvátországhoz való viszonyáról és micsoda elvek vezérelték őt ebben a kérdésben. Vajha ilyen gondolkodás uralkodott volna már 1848. év elején, azt hiszem, hogy akkor a magyar szabadságharez is más véget ért volna. (Helyeslés.) Uraim, sajnálom, hogy erre nem került a sor, minthogy akkor a balsors ugy akarta, hogy más vélemények emelkedjenek túlsúlyra és hogy csak későbben próbálták magyar részről, hogy a kibékülés létrejöjjön, de akkor már késő volt, minthogy a szenvedélyek akkor már lángoltak, ellenségünk pedig törekedett elérni azt, a mire vágyakoztak. Uraim, ha mi, miként önök is, 1848-ban hibát követtünk is el, a mely rajtunk és önökön is megbosszulta magát, ez a hiba kellene hogy megtanitotta légyen önöket, hogy ezt a hibát a jelenben és jövőben ne kövessük el. Mert ha nem vagyunk képesek a történelemből valami hasznot meriteni, akkor nem vagyunk hivatva arra sem, hogy politikát csináljunk, hogy akármely politikának irányt szabhassunk. Sajnálom, hogy Kossuthnak ezen kiváló gondolatait nem respektálják eléggé és hogy éppen azok ellen dolgoznak. Bátor leszek idézni, hogy mikor irt Kossuth Lajos az 1862. év május 1-én Milánóban megjelenő »Allianza«-ban »A dunai confederaczió« czim alatt. Ebből kitűnik, hogy mennyire jól fogta fel a politikát, a melyet Magyarországnak követnie kellene. A következőket mondja (olvassa) : »Az országok azon különös területi viszonyai, a melyek a dunai Kárpátoktól a Fekete- és Adriai tengerig terülnek el, nehézzé teszik egy nagy és egységes állam megalkotását. Kivánni való tehát, hogy ezen tájak, régi históriai államok, egymás között szövetséget alkossanak, a mely a »Dunai confederaezió« nevet nyerne. A közös érdekű kérdések kivételével, a melyeket a szövetséges hatalom rendezne, minden egyes állam a legteljesebb törvényhozói, igazságügyi és közigazgatási autonómiát élvezné. A széles körű deczentralizáczió segélyével a konfederáczió nemzetei szabadon és akadály nélkül fejlődnének, mindegyik faj pedig a nagy emberi családban azt a helyet foglalná el, a mely őt megilleti. A dunamenti országok uj közjogának tervezete az alakuló közgyűlésen képviselt nemzetek szabad részét képezné, vagy általános szavazati jog utján is juttattatnék kifejezésre. így például Erdély fel volna hivható, hogy általános szavazati jog utján döntse el, vájjon az egységes Magyarország egy részét képezze-e, vagy Magyarországgal és a többi szövetséges államokkal a teljes egyenlőség alapján mint autonóm-állam egyesüljön.« Uraim, felhiva figyelmüket arra, hogy Magyarország a természetadta helyzeténél fogva miként van a szláv-délre utalva és hogy ezen támasz nélkül nem exisztálhat, miként ama más államok sem exisztálhatnak, ha vele közösséggé nem társulnak, szépen mondja tovább Kossuth Lajos (olvassa) : »Esdekelve kérem összes magyar, szláv és román testvéreinket, hogy a múltra a feledés fátyolát vessék, hogy egymásnak kezüket nyújtsák, hogy egy emberként keljenek fel és hogy régi svájczi mondás szerint mindnyájan egyért, és egy mindnyájunkért küzdjenek.« Esdekelve kérem önöket, fogadják el ezt a javaslatot, mely semmi engedményeket magában nem foglal, hanem kétoldalú szabad szerződés tervezetét képezi. Minden egyes dunamenti nemzet, még akkor is, ha maga körül más törzsek részeit is gyűjti, egymagában alig alkothat másodrendű államot, függetlensége állandó veszélyben forogna s akarva, nem akarva, idegen befolyások •elá kerülne, mig ha a szövetkezett magyarok, délszlávok és románok, ha a fenti elveket elfogadnák, elsőrendű hatalmat képeznének, harmincz millió lakosból álló gazdag és hatalmas államot alkotnának, mely az európai mérlegben sulylyal birna. A. magyarok, románok és szlávok közötti egység, egyetértés és testvériesség — ez az én legmelegebb kívánságom, ez az én legősjutéhb tanácsom, — fényes jövő záloga mindezen nemzetek számára. Pribicsevics Szvetozár : Dicsőség Kossuthnak ! Popovics Dúsára: Kossuth Lajos már régen meghalt. BudiszavIjeviCS Bude: Egész életén át bizonyítgatta ő, hogy Magyarország vészes utón jár, hogy Ausztriával szövetségre lépett. Ö tanitotta, hogy ez a szövetség enyészetet hoz számára és hogy a kicsiny dunamenti királyságokkal való szabad szövetkezés sokkal jobban biztositaná részére a szabadságot és fejlődést, 1889. évben, mikor közte és Jókai, dicső magyar regényiró között polémiára került, azt mondotta, hogy Magyarország azon az utón járva, melyen akkor járt, a tűzvésznek ama színhelyévé fog válni, melyen vele együtt fog az osztrák sas elégni. Idéztem ezeket a szavakat, hogy lássák, hogy ezen nagy politikus fejében milyen eszmék forrongtak, hogy a magyar szabadság ezen nagy küzdőjének fejében milyen gondolatok születtek és hogy mindezen miként leng át egy nagy eszme : a kis nemzetek érdekeinek közössége. (Helyeslés a jobb közéfen.) Privicsevics Szvetozár: Most nem Kossuth, hanem Szterényi vezeti a szót. Budiszavljevics Bude: S midőn látom, hogy ez a törvényjavaslat mit rendel, akkor mély sajnálatomnak keU kifejezést adnom, hogy a nagy atya fia lemond azokról a nagy eszmékről, melyet az apa olyan hévvel képviselt. De, uraim, engedjék meg — én egy kicsit elszóltam magamat — s Kossuth miniszter ur ő