Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.
Ülésnapok - 1906-175
302 ellenünk, ugy látszik, hogy azok a szép remények, azok a szép Ígéretek, a melyek bennünket a mai kormányhoz fűztek, feledésbe mentek azoknál, a kiktől elvárhattuk volna, hogy tisztelni, becsülni és méltányolni fogják a fennálló törvényt és a fennálló viszonyokat, hogy ezeket a viszonyokat minél jobbakká fogják tenni, a kölcsönös barátságot pedig minél inkább megerősíteni. Ámde lépten-nyomon találkozunk sérelmekkel, a melyek oly messzemenők, hogy még a jelentéktelen ügyekben sem veszik elegendően figyelembe a mi szükségleteinket és törvényes és jogos kívánalmainkat. Ez a javaslat ugy szól (olvassa) : »Meg nem engedhető a mellékfoglalkozás elvállalása, ha az a hivatali állás tekintélyével vagy a szolgálati kötelességek lelkiismeretes teljesítésével össze nem egyeztethető, vagy ha az által érdekeltségi viszony keletkeznék.* Uraim, én szeretném tudni, szeretném hallani ezen törvényjavaslat szerzőjétől, mit akart ezzel mondani, mert ez oly tág, hogy ez alá mindent lehet vonni, a mit az ember akar. A midőn itt az mondatik, hogy nem egyeztethető össze a hivatali állás tekintélyével, akkor minden tisztességes keresetre lehet mondani, hogy az nem egyeztethető össze a hivatali állás tekintélyével. S én azt kérdem, hogy ha nekem, hivatalnoknak nincs kenyerem, vájjon nem egyeztethető-e össze az én hivatali állásom tekintélyével, ha én tisztességes utón, kezem munkájával kenyeret keresek ? Lorkovics Iván : Hogyan fér össze az állam tekintélyével, hogy hivatalnokainak nincs mit enniök ? Budiszavijevics Bude: A társadalmi felfogás olyan, hogy a mi — mondjuk — Szterényi ur, ezen javaslat szerzője szerint nem egyeztethető össze a hivatali állás tekintélyével, az százezer más ember felfogása szerint, a kik ezen tisztességes keresetben nem látnak semmiféle szégyent, összeegyeztethető. Lorkovics Iván : Ma Szterényi Magyarország diktátora! Budiszavijevics Bude : Ha azon urak felfogása szerint, a kik bársonyban és selyemben járnak, valami nem is fér össze a hivatali állás tekintélyével, nekünk, közönséges embereknek egészen más felfogásunk van erről. (Helyeslés.) Ha némelyek azt hiszik, hogy ha pl. én mint hivatalnok nem tudok máskülönben megélni, és hozzáfogok valami kézimunkához, hogy ez nem fér össze állásom tekintélyével, akkor ezek az urak nagyon tévednek, akkor ezek az urak nem ismerik az életet, a világot egyéb részeiben, nem tudják, milyen felfogás uralkodik a legelőrehaladottabb, legműveltebb és legnagyobb nemzeteknél. A körülmények olyanok, hogy pl. Amerikában, ha valaki ma gazdag ember és milliomos és szerencsétlen munkájával és spekulácziójávai holnap koldusbotra juthat, egy csöppet se restelli az a mai milliomos, hogy holnap felgyűrje az ingujját és dolgozzék. Dolgozni nem szégyen, az embernek azonban tisztességesen és becsületesen kell dolgoznia és minden munka, ha ily módon keresi meg a kenyeret, meg- ' felel ugy az ember, mint a társadalom méltóságának (olvassa) : »Az alkalmazottnak ahhoz, hogy a háztartásában felügyelete alatt álló személyek kereskedelmi vagy iparüzletet folytathassanak, a felsőbbségtől engedélyt kell kérnie.« Egy hivatalnok, egy alkalmazott, egy szolga, kinek gyermekei, családja van, felebbvalója engedélye nélkül gyermekeinek ne engedhesse meg, hogy kereskedelemmel foglalkozzanak ! Ilyesmi, azt hiszem, uraim, a kultur Európában nincsen ! Keller István : Nem »Goszpodo moja«, hanem t. ház. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Budiszavijevics Bude: Az alkalmazottnak gyermekei nem foglalkozhatnak iparral és kereskedelemmel, ha ez felebbvalójának kedvére nincsen, illetve, ha az a felebbvaló, kinek utján az alkalmazott kérvényét beterjeszti, a felsőhatóságnak azt mondja, hogy ilyesmit gyermekeinek ne engedjen meg. En mindent inkább hihetnék, de hogy egy ily javaslattal, ily reakczionárius rendelkezésekkel ellentétbe fogok jutni, én mindamellett, a mit tudok, hogy miképen áll a szocziális törvényhozás Magyarországon, még álmomban sem hihetem, hogy ilyesmi a törvényjavaslatbabelefog jutni. Uraim, a 28. §. megengedi az alkalmazottnak, hogy törvény által biztosított politikai jogaival szabad meggyőződése szerint élhessen. Ez szép és ezt az ember csak örömmel üdvözölheti ; de ha tudjuk, hogy a már idézett szakaszok szerint, a melyeket felolvastam, milyen kegyelemtől függ az illető alkalmazott, akkor tisztán láthatják, meddig terjed az ö politikai meggyőződésének a szabadsága, meddig terjed, és miképen fogja ő meggyőződését kinyilváníthatni. Mert azon uraknak, a kik az ily liberális és emberséges rendelkezéseket belevitték a törvényjavaslatba, azt hiszem, nem lesz sem szivüknek, sem leiküknek nehéz, hogy ha egy alkalmazottnak, a ki nekik vétett, a ki nem ugy cselekszik, a mint ők akarják, nem adják meg azt, a mit tőlük kér, hanem még el is bocsátják, s ezer meg ezer alkalmuk van, hogy lépten-nyomon kínozzák. Uraim, (olvassa): »Az alkalmazottak fölebbvalójának vagy más alkalmazottnak nem szabad semminemű módon befolyásolnia oly irányban, hogy valamely politikai párthoz csatlakozzék, vagy valamelyik jelöltre szavazzon, sem pedig megakadályoznia abban, hogy politikai jogait saját belátása szerint« Jó volna ez, ha helyes volna és ha bizalmam volna azon urakban, a kik ezt a törvényjavaslatot hozták, hogy azt meg is tartják. De ha az mondatik, hogy az alkalmazottat, fölebbvalójának nem szabad befolyásolnia oly irányban, hogy valamely politikai párthoz csatlakozzék, ez akkor annyit jelent, mintha mondatnék: hogyha valamelyik alkalmazott beszél valakivel és politikai meggyőződésének szabadon kifejezést ad, ez neki rossz néven vétetik, és érte szigorúan felelhet. Tényleg a mi ezzel, mintegy adatik,, az