Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-175

297 kokat kívánunk adni, hogy nemzetünk fejlőd­jék és hogy szava Horvátországban tökéletesen kifejezésre juthasson. Surmin György: A. sajtótörvény még mindig nincs szentesitve! Budiszavljevics Bude : Hogy ha igy dolgozunk, nem rajtunk múlik, hogy ha mi valamit haladó irányban teremtünk, ha az előzetes szentesítés nekünk nem adatik, vagy ha az előzetes szente­sítés meg is adatik, akkor a szentesítés nem adatik, vagy ha ugy az előzetes szentesítés mint a végleges szentesítés is már megvan, akkor az a baj történik, hogy azt itten visszatartják. (Helyeslés.) Surmin György: Elfelejtik. Budiszavljevics Bude: Nem a mi hibánk, tisztelt ház, mint már mondtam, és ennek foly­tán azért sem vonathatunk felelősségre, a mi a közelmúlt években a szocziáldemokratákkal tör­tént, minthogy mi is ugyanazon helyzetben voltunk. De én Mezőfi képviselőtársamat arra figyel­meztetem, hogy a mikor ilyen támadásokkal bennünket illetett, jobban kellett volna szemeit kinyitnia és akkor mindjárt észrevette volna, hogy az ő hazája sokkal több szocziálisztikus zavargásnak és szocziális elégedetlenségnek a színhelye. Nagyon jól tudja, hogy Magyarorszá­gon 1891,1894, 1897, 1898-ban és későbben nyilt szocziális zavargások voltak. Ezen baj ellen orvoslást kellene neki keresni. Mert, tisztelt uraim, nagyon csodálatos tünet, hogy ilyen zavargások Magyarországon nagyon gyakran fordulnak elő. Mezőfi képviselőtársauűnagyon jól tudja, hogyan üldöztetnek a szocziáldemokraták, hogy az ő sajtóbeli termékei hogyan koboztatnak el és semmisittetnek meg, legalább azt is tudnia kellett, hogy csak 1897 június 13-ától 1898 deczember 31-éig Magyarországon összesen 171 évi és 83 napi szabadságvesztésbüntetések mondattak ki, (Derültség a jobbközépen.) hogy a kiszabott pénzbüntetések összege 16.752 forint és ezenkívül 250 munkás be volt csukva ós hosszabb ideig vizsgájati fogságban sínylődött. Ezt tudnia kellett volna a cs. kir. demo­krata és cs. kir. szocziáldemokrata Mezőfi ur­nak, így állván a dolog, ilyenek lévén a társa­dalmi viszonyok Magyarországon, gondolom, hogy a mai kormánytól elvárható volna, hogy ezen nyomornak és szorultságnak útjába fog állani. Különben, uraim, a mostani kormány e te­kintetben ép ugy jár el, mint az ő elődei. A mostani kormány is készített törvényjavaslatot, a mely törvényjavaslatról én, tisztelt uraim, ép most beszéltem, t. i. a cselédségről szólóról; a jelen törvényjavaslatot is készítette; mindezen törvényjavaslatok pedig, a mi a szellemüket és haladásukat illeti, teljesen megfelelnek a munka­adók és a mezőgazdasági munkások közötti jog­viszonyokat szabályozó 1898: II. t.-czikeknek, KÉPVH. NAPLÓ 1906 1911. X- KÖTET. a mely megint semmi más, mint az 1876: XIII. t.-cz. V. fejezetének megrosszabbitott kiadása. A mint, tisztelt uraim, tudni méltóztatnak, Magyarországon háromféle munkás van, t. i. cselédség, továbbá azok, a kik hónapra sze­gődnek és a napszámosok. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék a tárgyhoz közeledni, a képviselő ur már egy órája beszél körülbelül és azóta a tárgyhoz még ugyszólvá semmit nem szólt. Budiszavljevics Bude: Igen tisztelt elnök ur! Az én szándékom az, hogy előadjam, hogy Magyarországon a törvényhozást milyen szellem hatja át általában, ezen törvényjavaslatra vonat­kozólag pedig különösen. (Helyeslés a jobb­középen.) Be akarom bizonyítani, hogy a vas­úti szolgálati szabályzatról szóló törvényjavas­latot is ugyanazon szellem hatja át, mint ezen törvényjavaslatot, hogy benne is a reakczioniz­mus tükröződik vissza. Ép azért mondtam, hogy a vasúti szolgálati szabályzatról szóló ezen javaslat a legkisebb mértékben sem lepett meg, minthogy tudtam, hogy milyen a szocziális tör­vényhozás Magyarországon egyáltalában. Azt hiszem, hogy ez a legjobb bizonyíték, minthogy ez mind egy egészet képezvén, ha a magyar törvényhozásban uralkodó szocziális szellemről beszélek, ezáltal még nem léptem át azon ha­tárt, a mely engem mint szónokot megillet. (Helyeslés a jobbközépen.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a házszabályok 222. §-a értelmében az elnök által tett figyelmeztetés vita tárgyává nem tehető. Budiszavljevics Bude: Tisztelt ház ! Vannak ezen törvényben olyan rendelkezések is, a melyek, ha például valaki a szerződésben meghatározott időben munkába nem áll, vagy ha eljön ugyan, azonban nem ugy dolgozik, a mint a munka­adó gondolja, uogy dolgozni kellene, erőszakkal, sőt csendőrökkel is munkára kényszeritheti, a kötelmi jogot csendőrök segélyével kiterjesztheti. Ép ugy, a mint továbbá a munkásoknak megtiltatik, hogy nem szabad gyűlésezniük, ugyanezen • törvényjavaslatban is benfoglal­tatik. Pribicsevics Szvetozár : Csak még rosszabb, még nehezebb. Budiszavljevics Bude : És ép ugy, mint amott a mezőgazdasági munkásokról szóló törvény­javaslatban szigorú és drákói rendszabályok alkalmaztatnak, ugy, hogy ha például a munkás szerszám nélkül jelenik meg, 60 napig terjed­hető elzárásra Ítéltethetik, továbbá az, a ki a munkások összejövetelére segédkezet nyújt és pl. a mezőgazdasági munkásoknak e czélból a helyiségét rendelkezésre bocsájtja, 60 napig terjedhető elzárással és 400 koronáig terjedhető pénzbirsággal sujtathatik, a mely bírság 48 óra alatt beszedendő, ép ugy ezen törvényjavaslat is ilyen drákói és inkvisitorius rendszabályoktól hemzseg. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom