Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-172

160 172. országos ülés 1907 T. képviselőház! Es t. horvát testvéreim! Ne méltóztassék ezt az izgatást folytatni! Mert ezt mi egy ideig tűrjük, de sokáig tűrni nem fogjuk, mert ha akarnók, sem vagyunk képesek tűrni. (Igaz ! Ugy van !) A második követelmény pedig, a melyet mi a horvát képviselőkkel és Horvát-Szlavonországgal szemben kell, hogy felállítsunk, (Halljuk! Halljuk !) az, hogy a midőn mi nekik egy széleskörű autonómiát adtunk és törvényileg biztosítottunk, olyan autonómiát, a melyért Csehország, Galiczia, a szlovének megirigyelik őket; (Ugy van! ügy van!) a mely nekik módot ad arra, hogy nemzetiségüket erősítsék, kultúrájukat fejleszszék, s a mely lehetővé teszi azt, hogy összes szabadsági intézményeiket körülbástyázzák: akkor ezt az autonómiát ne használják fel arra, hogy olyan intézményeket létesitenek és olyan eljárást követnek, a mely nemcsak a magyar állameszme ellen, hanem egyenesen a magyarságnak kiszorítására irányul. (Igaz! Ugy van !) Ha ezt nem teszik, ha ettől tartózkodnak, akkor igenis lehet közöttünk a legjobb, legtestvériesebb viszony; de ha igy folytatják, méltóztassék meggyőződve lenni, akkor hiába hivatkoznak akármiféle paragrafusra — bizony lehetetlen, hogy mi ezeket honoráljuk (Igaz ! Ugy van ! Élénk helyeslés.) akkor, a mikor mi kénytelenek volnánk egyenesen Horvát-Szlavonország területéről ugy kivonulni, mint a hogy az uzurpátoroknak kell kivonulniuk, mert hiszen hátsó gondolatukban tulaj donképen mindig annak tartanak bennünket. Én tehát csak azt mondom, hogy t. horvát képviselőtársaim ne folytassák igy, hanem szívleljék meg egy olyan embernek a tanácsát, a ki épen ugy mondhatja magáról, hogy horvát, mint a hogy önök mondhatják magukról. Mert engedelmet kérek, magyar ember Horvátországban, ha magyar ember marad is, azért a horvátok nem tagadhatják meg tőle azt, hogy ő is részese még az ottani autonóm kormányzatnak és törvényhozásnak. (Ugy van ! Ugy van !) Ugron Gábor : Csak születési különbség! Nagy Ferencz: Szívleljék meg azoknak a régi horvát képviselőknek intelmeit és tanácsát, a kik itt ültek ebben a házban, a j elenlegi horvát miniszter úrral együtt. . . (Elénk éljenzés és taps. Felkiáltások : Éljen Josipovich !) Popovics Dusán: Cestitaino, g. ministre! Zagorac Stjepan : Pitajte njegove izbornike, sto ka»u. (Elnök csenget.) Ugron Gábor: Az a horvátság, hogy visszafessék nekünk ; az, hogy utálatos legyen előttünk — az a horvátság. (Zaj. Elnök csenget.) Testvéreknek mondják magukat! Ilyen emberek! (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Nagy Ferencz: ... a kit mi nem azért becsülünk nagjTa, mintha segédkezet nyújtana nekünk a horvát jogok megcsorbításában, hanem épen azért becsülünk, mert a horvát követeléseket és a horvát jogokat senki jobban nem tudja érvényejunias ii-én, kedden. siteni. mint ő — persze azzal a különbséggel, hogy nem megy olyan túlzásokba, mint a milyeneket önök képviselnek. (Igaz !• Ugy van! Zaj. Elnök csenget.) Ezeknek a régi horvát-magyar képviselőknek álláspontját és magatartását tessék követni, és kövessék különösen annak a horvát, illetőleg magyar képviselőnek a szózatát, a ki nem itt a magyar országgyűlésen, hanem a horvát országgyűlésen, Zágrábban mondotta azokat, miket bátor leszek itt felolvasni, (Halljuk! Halljuk!) a kiben volt bátorság a saját maguk körében is arra, hogy mogmondja, mi az igazság; a Id nem tántorodott vissza attól, hogy azt mondja (olvassa) : >>Horvát- és Magyarország egy egységes és oszthatatlan államot. alkot« ; (Igaz ! Ügy van !) a ki azután határozottan ráutalt arra, hogy »a horvát nemzet legfőbb érdeke, hogy a magyar nemzettel minél melegebb, minél bensőbb viszonyt ápolj on« ; (Elénk helyeslés balfelől.) a ki szivükre kötötte, hogy >>ez minden jó horvátnak szent kötelessége«. (Olvassa) : >>Mert téved ám ama horvát, a ki azt hiszi, hogy a magyarok nélkül szerencsések és boldogok lehetnek.« (Elénk helyeslés és felkiáltások balfelöl: Nagyon szép !) »Az nem barát j a a horvát nemzetnek, a ki a magyar és horvát nemzet közt a félreértéseket idézi elő.<< (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ugron Gábor: Ez az igaz! Nagy Ferencz: (olvassa) »Es rossz hazafi az, a ki a két nemzet közé gyűlöletet hint«. Es szívleljék meg, a mit ugyanez a horvát képviselő a horvát országgyűlésen — nem a magyar országgyűlésen—mondott a végén, a mikor igy szólt (Hálljuk ! Halljuk ! Olvassa): »Tessék végre belátni, hogy nekünk horvátoknak azon kell lennünk, hogy a magyarokkal jó viszonyban éljünk, mert csak nekik köszönhetjük, hogy horvát politikai lényünket megőriztük.* (Elénk helyeslés és felkiáltások balfelől: Ez az igaz l) »Ha őszinte barátai leszünk a magyaroknak, ha majd megszűnünk őket bántalmazni, ha majd abbahagyjuk a magyar állam szentélyeit, lobogóját, ozimerct, koronáját megbecsteleniteni, akkor hatalmasabb és erélyesebb segítséget is várhatunk, akkor az ő barátságuk is nagyobb lesz.« (Elénk helyeslés a baloldalon. Felkiáltások : Ki volt az ?) Ezt tessék megszívlelni. S érdekes és szomorú — ezt mondotta egy olyan férfiú, a ki minket a mi alkotmányküzdelmünkben nem támogatott, de a ki — nem lehet tagadni — az elsők közé tartozik Horvátországban, a kik a magyar barátságot őszintén elő akarják mozditani. (Felkiáltások: Ki volt az ? Derültség a Jwrvát képviselők padjain.) Supilo Ferencz : Darabont-miniszter! Nagy Ferencz: Ez Kovacsevics István, a ki ezt a horvát országgyűlésen mondta. (Taps a horvát képviselők padjain.) Épen az a szomorú, hogy egy darabont-miniszterre kell hivatkoznunk, a mikor a magyar álláspontot védjük, a mikor jogainkat önökkel szemben kimutatjuk. Ennél szo-