Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-172

148 172. országos ülés 1907 június 11-én, kedden. lényi József államtitkár urat jelentette be a házszabályok 214. §-a alapján. (Helyeslés.) Tudomásul szolgál. Következik a m. kir. államvasutak évi fizetéssel biró alkalmazottai illetményeinek rendezéséről (írom. 485, 521. és a vasúti szolgálati rendtartásról (írom. 486, 530.) szóló törvényjavaslatoknak általános tárgyalása. Mielőtt a tanácskozást folytatnék, minthogy tegnap a nagy zajban Hentaller Lajos és Olay Lajos képviselő uraknak több olyan közbeszólását, melyek a ház tekintélyével össze nem egyeztethetők, nem hallottam meg és csakis most utólag a naplóból vettem azokról tudomást, ezen közbeszólásaikért, a melyek a ház tekintélyével össze nem egyeztethetők, őket rendreutasítom. Folytatjuk a tanácskozást. Ki következik ? Ráth Endre jegyző : Nagy Ferencz ! Nagy Ferencz: T. képviselőház ! (Halljuk!) A szőnyegen lévő két kapcsolatos törvényjavaslat közül azt, a mely a vasutasok fizetésrendezésére vonatkozik, én is készségesen elfogadom és hozzájárulok ahhoz az elismeréshez, a mely itt a kereskedelemügyi miniszter ur irányában elhangzott, meg lévén győződve arról, hogy a magyar állam tényleg elment a legszélsőbb határokig, a meddig egyáltalán a financziális viszonyai között elmehetett, ugy hogy a vasúti tisztviselők ezzel a fizetésrendezéssel meg lehetnek elégedve. A másik törvényjavaslathoz, a mely a vasúti pragmatikáról szól, kissé behatóbban kivánok szólni, különösen azokkal a támadásokkal szemben, a melyek e törvén}

1

] avaslat ellen elhangzottak, még pedig meggyőződésem szerint méltánytalanul hangzottak el. (Halljuk !) Ezek a támadások különösen két oldalról jöttek. Először Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársamtól, a kihez bizonyos mértékben, bár általánosságban elfogadta a törvényj avaslatot, Zboray t. képviselőtársam is csatlakozott; másodszor a tisztelt horvát-szlavón képviselők részéről, a kikhez Polit t. képviselőtársam csatlakozott, sőt egy pontban Vázsonyi t. képviselőtársain is, a ki a horvátokat abban a pontban voltaképen még túlliczitálta. Engedjék meg, hogy először azokkal a támadásokkal foglalkozzam, a melyeket Vázsonyi t. képviselőtársam emelt a javaslat ellen. Ezek a támadások abból a központból indulnak ki, hogy a javaslat az állam vasúti tisztviselőket és általában a vasúti tisztviselőket büntetőjogi szempontból köztisztviselőknek minősíti. Ez az a kardinális pont, a melyből kiindulva t. képviselőtársam, mintegy sarkaiból akarja kiemelni a javaslatot. Ha Vázsonyi t. képviselőtársam ezt a sarkrendelkezést pusztán abból a szempontból kifogásolta volna, hogy vájjon szükséges, czélszerű-e ez, akkor lehetne vele vitatkozni. Hogy az, a ki, mint ő, a vasúti sztrájkot és a passzív resziztencziát nem tekinti olyan nagy bajnak, — mert hiszen, a mint ő magát kifejezte, a vasúti forgalomban a sztrájk hosszasabban amúgy sem sikerülhet — az talán azon meggyőződésben van, hogy semmiféle fokozott védelmet nem szükséges az ilyen eshetőségekkel szemben statuálni. De a ki, ugy mint én, meg van győződve arról, hogy egy vasúti sztrájk, még ha egy-két napig tart is, igen nagy károkat és veszedelmeket okoz, olyan károkat, a melyek a közbiztonságot, a közvagyonosodást támadják, és a ki láttam, — a mint különben ő is látta — hogy hiszen egy rövid ideig tartó sztrájknak is már micsoda veszedelmes kövektezményei vannak: azt hiszem, az mégis helyesen azt követeli, hogy az ilyen eshetőségekkel szemben a törvényhozás fokozott védelmet, sokkal nagyobb védelmet nyújtson, mint a minőt akár általában a sztrájkokkal szemben, akár bármely más törvényellenes cselekedetekkel szemben nyújt. (Helyeslés.) S e tekintetben tökéletesen egyre megy és eredményében ugyanaz, akár direkt intézkedéseket létesítsünk büntetőjogi tekintetben az ilyen sztrájkok vagy passzív resziztencziák ellen, akár pedig közvetve akarjuk azt a fokozott védelmet biztosítani az által, hogy a vasúti alkalmazottakat köztisztviselőknek minősítjük. Az eredmény ugyanaz ; a ki pedig azt akarja, hogy a czél eléressék, annak az eredményt ihyen értelemben is el kell fogadnia. Igaz, hogy Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam nemcsak a szükségesség és czélszerűség szempontjából támadja ezt a rendelkezést, hanem különösen épen büntetőjogi szemjjontból. S e tekintetben odáig megy, hogy valósággal rettenetesnek, keresztülvihetetl ennek tünteti fel ezt a rendelkezést, sőt még azt is mondj a, hogy

r ez fej etetej ére állitja büntetőtörvénykönyvünknek egész rendszerét. Hiszen, t. ház, a szuperlativusok a költészetben igen elfogadható szólásformák ; megengedem azt is, hogy például egy demokrata népgyűlésen nagyon helyénvalók arra, hogy az ember hangulatot csináljon. De itt a képviselőházban, a hol nekünk rettenetes hidegvérrel és roppantul objektív kritikával kell vizsgálnunk a javaslatba hozott rendelkezéseket, itt ezek a szuperlativusok, engedelmet kérek, még sincsenek helyén. Es én nem tehetek róla, de engem ezek a szuperlativusok egyáltalában nem tartanak vissza attól, hogy azt mondjam, hogy bizony tökéletesen hamis az a kép, a melyet Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam erről a rendelkezésről, a vasutasoknak köztisztviselői minősítéséről a ház elé tárt. (Helyeslés a jobboldalon és balfdől.) T. képviselőtársam abból indult ki és azt hajtogatta, hogy a büntetőtörvény a köztisztviselő fogalmát szűkebb értelemben veszi, mint a hogy mi általában a köztisztviselői minősítést képzeljük és tudjuk. Pedig épen az ellenkező áll : a büntetőtörvény nem szűkebb, hanem még tágabb értelemben veszi a köztisztviselő fogalmát. Hiszen nem kell másra utalnom, mint a büntetőtörvény 166. §-ára, a mely a hatósági közegek elleni erőszak tekintetében a hatósági közegek alatt például érti a nyilvánosan feláUitott katonai és polgári őröket, azután a rendőrségi személyzetet, ide szá-