Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

142 tak. Nem fogom felolvasni, hanem csak fel fogom kőzni, hogy Kossuth miniszter ur a sztrájk tekintetében mit mondott, ö azt mondja, hogy az alkalmazottak között bizonyos elégedetlenség áll fenn, hogy a passzív rezisztenczia egy nemén működnek, de ő reményli, hogy a vasúti alkalmazottaknak jobbik és nagyobbik része a junktimos javaslatokkal be fogja érni, és hogy sztrájkra vagy passzív rezisztencziára nem fog kerülni a dolog. Ez a remény azzal van indokolva, — igy szól Kossuth ur — mert az államnak és az emberi társadalomnak különben rengeteg kár okoztatnék, ez pedig 40.000 alkalmazott és családjaik miatt nem köteles szenvedni. Nagyon szép, nagyon szép ! Sőt Kossuth miniszter ur azt mondta, ha passzív rezisztencziára kerülne a dolog, akkor ő ismerni fogja kötelességét, akkor ő erős miniszteri kezével fog ennek véget vetni. És miért ? Azért, uraim, mert — mondja ő — nem engedheti meg, hogy azoknak az intézményei ellen dolgozzanak, a kik ezeket az intézményeket fentartják és élelmezik. Hagyjuk egy pillanatra Kossuth miniszternek ezt az indokot, s helyezkedjünk az ember álláspontjára, mondjuk, egy bejegyzett kereskedelmi czég főnökének álláspontjára. Uraim, fogják-e önök a mindennapi életben megengedni, hogy egy bejegyzett czég főnöke az alkalmazottjainak viszonyaik javításáról való megbeszélésüket megakadályozhassa. Én azt hiszem, hogy önök mindnyájan kelnének fel ez ellen mint egy ember, sőt azt hiszem, hogy ezen törvényjavaslat minden indokolása daczára akadna Magyarországon társaság, a mely azt mondaná »olyan nincs, olyan nincs«, míg én a czégedben vagyok, engedelmeskednem kell neked mint főnökömnek, ha azonban én a te helyiségeid küszöbét átlépem, én szabad ember, szabad állampolgár vagyok, a ki minden tettéért felelősséggel tartozik, annyira, amennyire minden ember, mint ember tartozik felelősséggel, de nem mint a bejegyzett czég főnökénél való alkalmazott. Kossuth miniszter ur — és ezt épen nagyon sajnálom — csaknem azt mondta : Ti nektek, kik a vasutak kenyerét eszitek, nem szabad sztrájkolnotok, sőt össze sem szabad beszélnetek. Ezt mondja a 33. §. 3. pontja. Uraim, ha ilyen messze mennek el, akkor én nem tudom megérteni az alkotmányi biztosítékok utáni igyekezetüket, az azokérti küzdelmüket, a szabadságért és a teljes függetlenségért való küzdelmüket. Ilyen határozmányok mellett — s ezt kötelességem többször megemliteni — egy miniszternek ilyen expozéja mellett, én mint ember nem is gondolhatok ilyen javaslat elfogadására. Kossuth miniszter ur beszédjében megengedte a sztrájkot, megengedte azt mint eszközt, de milyen irányban, ezt nem mondta, mig azt a vasúti alkalmazottaknál egyáltalában nem engedte meg. Uraim, ha az egyik oldalon a sztrájk jogosultságának tért engednek, a nélkül, hogy közvetlen ellentétbe jutnának, kérdem én önöktől, mondják meg én nekem, mi ekkor a sztrájk ? Nem képezi-e az esetleg a teljes lemondást ? Akármi is történjék. De mikor lép fel a lemondás ? Csak akkor, mikor az ember minden lehető törvényes eszközt kimerít arra, hogy pótolja, a miről gondolja, hogy sérelmező rá nézve. Azt hiszem, hogy ezt Kossuth miniszter ur is tartotta expozéjában foglaltldjelentésében,a midőn mondta, hogy a sztrájknak tért engedne. Én azt mondtam, hogy ebben a tisztelt házban meglehetősen hosszú sztrájk folyt, mely a maga gyümölcsét is hozta meg és önök egyszer kaptak olyan minisztériumot, a milyen jót a lehetőség szerint csak kívánni lehetett. Es ez a minisztérium a kereskedelemügyi miniszter száján kinyilvánítja, hogy ő minden ember szabadságát fogja tiszteletben tartani mert ez a minisztérium a szabadság minisztériuma. Ha ez igy van uraim, magyarázzák meg nekem a kereskedelemügyi miniszternek a vasúti pragmatikáról szóló ehhez a »törvényjavaslathoz« való viszonyát. Hódy Gyula: Ez a körülménytől függ. Surmin György: Nem akarom önöket ezzel többet foglalkoztatni; önök maguk is fogják tudni, hogy ez szocziális tekintetben miképen veendő', figyelemmel azokra a körülményekre, melyek között ez a törvény létesült. Ki kell emelnem némely szakaszokat, melyeket senki sem érintett. A 34. §. ugy van megszerkesztve, hogy azt ugy lehet húzni, a mint akarják, ugy, a mint külső alakja után minden szakasz is. (Zaj. Halljuk! Olvassa): »Az alkalmazottnak a szolgálatból fegyelmi büntetésképen való elbocsátása csak a következő esetekben mondható ki.« Sok minden soroltatik itt fel, a mit én teljesen helyeslek, de felvétetett egy olyan pont is, hogy annak, a kit a vasútnál ittas állapotban találnak, ez alá a büntetés alá kell kerülnie, s mondjuk, uraim, hogy semmi szerencsétlenség sem történt, s az embert a, vasúton teljesített szolgálat közben ittas állapotban érik, hát azt mindjárt, mihelyt elsőizben ilyen állapotban érik, elbocsátani is fogják? Egyébiránt nem akarok ebbe belekötni, itt eltérők lehetnek a vélemények, s igen fontos dolgokról van szó, maradjon tehát ez a határozmány is ugy, a mint van. Ugyanezen szakasz nyolczadik pontja alatt továbbá mondatik (olvassa): »Ha aljas vagy becstelen cselekményt, vagy oly bűncselekményt követett el, a melyre a törvény mellékbüntetésként hivatalvesztést vagy a viselt hivatal vagy állás elvesztését állapítja meg, vagy a melynek folytán állására erkölcsileg méltatlanná vált.« Uraim, ki fogja azt meghatározni, hogy oly cselekményt követett-e el valaki, a melynek folytán állására erkölcsileg méltatlanná vált? Azt hiszem, hogy ezzel a rendelkezéssel ismét a felsőbb hatóságokra van bizva, hogy saját belátásuk szerint járjanak el. Uraim, van itt még sok szép paragrafusocska, a melyik sok effélét megvon a vasutasoktól és nem ad nekik semmit. Igy pl. 40.000 vasúti munkás nem részesül semmiféle fizetés-