Képviselőházi napló, 1906. X. kötet • 1907. junius 5–junius 20.

Ülésnapok - 1906-171

126 171. országos ülés 1907 június 10-én, hétfőn. kell őket ? Mert ha nem kell díjazni, akkor az ügyvéd ellen soha sincs kifogás, akkor szép és érdemes munkát végez ; (ügy van !) ha azonban díjazni kell, akkor az is szidja a végén, a leinek érdekében eljárt és a kinek részére sikert ért el. (Igaz!) De mindig elfelejtik, hogy az ügyvéd a társadalomban, közéletünkben, a múltban, a jelenben és hiszem a jövőben is mindig ott áll, a hol jogok megvédéséről van szó, és mindig exczellál abban a küzdelemben, melyet a nemzet .vívott jogai érdekében. (Igaz ! ügy van l) És ha arról van szó ilyen nagy horderejű kérdésben, hogy a vasúti alkalmazott megvédje becsületét, állását, hivatalát, kenyerét, hogy akkor ne engedjük, hogy ahhoz értő ember lehessen a védője, hanem azt akarjuk, hogy válaszszon vasúti alkalmazottat és ez a függő viszonyban lévő egyén minden jogi tudás nélkül vigye a védelmet, ez félrendszabály, (ügy van !) Kérve kérem tehát a t. kereskedelemügyi miniszter urat, hogy ha már elmegyünk odáig, hogy megengedjük a védelemben a képviseletet, hogy zugprókátorok lehessenek ott, akkor menjünk már odáig és vegyük be a törvénybe, a mint a jogállam fogalma megkívánja, hogy hozzáértő emberek, olyanok, kiknek ez élethivatása, védjék és istápolják jogi segélylyel az illetőket. (Helyeslés.) Kettős aggodalom lehetséges ezzel szemben. Az első az, hogy nem tudjuk, hogy Horvátországra való tekintettel mit csináljunk. Hát mondjuk ki, hogy a tárgyalási nyelv magyar és ez álljon, abban az esetben is, ha horvátországi jogi kép-viselők az ottani üzletvezetőség vagy igazgatóság területén előforduló ügyekben eljárnak. Egy másik aggodalom lehet, hogy sok titkos dolog kerül szóba az ilyen eljárásnál, olyan dolog, a mely hivatalos titkot képez. Bocsánatot kérek, az ügyvédi rendtartás világosan előírja, esküt is tesz rá az ügyvéd, hogy a titoktartás az ügyvédre nézve kötelező. (Igaz !) Nemcsak a vasutaknál lévő kérdésekben lehet erről szó, de méltóztassék csak megnézni az élet minden ágában, nincs ember e házban, a ki, ha kezét a szivére teszi, nem mondaná, hogy volt ügye az életben, a hol az ügyvédi tanács segélyt, anyagi és erkölcsi hasznot hozott, de hogy ügyvéd elárulta volna azt, a mit hivatása körében megtudott, arra nem igen van eset. (ügy van !) Legyen meggyőződve mindenki e házban, hogy bárha van kivetni való ügyvéd, de a legritkább esetek egyike akár a fegyelmi hatóság, akár a bíróság előtt, hogy ügyvédet azért panaszolt volna valaki, mert a titoktartást megszegte volna. Pedig százezrekre és milliókra menő üzletek megkötésénél jár el az ügyvéd és csak ebben az egy esetben lehetne szó arról, hogy a titoktartást megszegné. Hiszen ha ettől tartanak, méltóztassék egy külön szankeziót csinálni : tessék kimondani, hogy fogadalmat kell tennie a résztvevők valamennyiének, hogy a tárgyaláson történteket titokban fogják tartani. Ezzel azután meg volna oldva a kérdés. De mikor egy Kossuth Lajos, egy Werbőczy ügyvéd volt, a mikor Darányi ügyvéd volt, és több ilyen férfiak vannak, a kik a történelemben is felemlithetők az ügyvédek között, akkor az ügyvédeket elzárni a védelemtől oly kicsinyes indokkal, hogy majd elárulja a titkokat, vagy felesleges díjazást fog kérni működéseért, ezt nem szabad. Különben is ez a szakasz a titkot nem fogja megvédeni, mert ez erre nézve semmiféle biztosítékot nem nyújt, minthogy jogot enged annak a vasúti alkalmazottnak, hogy Írásban is védekezzék. Mit fog csinálni az illető ? Lemásolja a tanúvallomásokat és elviszi a fiskálishoz s az fogja neki írásban megcsinálni a védelmet, (ügy van! ügy van!) Ezzel csak azt érjük el, hogy a szóbeliség helyett Írásbeliséget hozunk be az eljárásba. (Igaz! ügy van !) Volna még valami, a mire megjegyzést kívánnék tenni, s ez a sztrájkra vonatkozó szakasz. Én a sztrájkot, ha szerzett jogokat nem sért, ha nem megállapodásellenes, megengedettnek tartom azért, mert mindenki megszabhatja a maga munkájának bérét, abban szerződésszerűleg megállapodhatik. Ellenben a sztrájkok kinövése, a bojkott, a zárlat többféle neme, már meg nem engedhető. Nálunk, sajnos, a viszonyok odafejlődtek, hogy már nem kenyérkérdés, hanem hatalmi kérdés lett a sztrájk a vezető egyének műveletlensége miatt oly esetekben is, midőn arra abszolúte szükség nem volt. Emlékezetünkben élhet még a gázgyári sztrájk. Ez azért támadt, mert egy pár keresztény szocziálista is volt köztük. Vagy ott van a Törley-féle eset, a mely napirenden van, a kinek nekimennek és minden ok nélkül bojkottálják, csak azért, mert egy pár pinczért nem alkalmazott. Bojkott alá helyezik az összes vendéglősöket és kávésokat és szorítják valamennyit arra, a mit ők elhatároznak. Tudok esetet, hogy ha valaki kilép a szakszervezetből, akkor bojkott alá helyezik az illetőt. Odáig jutottunk már, hogy nincsen semmi bizonyosság. Emlékezzünk a nagy nemzeti küzdelem idejében a nyomdászok sztrájkjára. Akkor valóságos czenzurát alkalmaztak. Nem tudom, hogy azok a megállapodások, Írásba foglalt szerződések fennállanak-e ma is, de mindenesetre tenni kellene ellene, mert ha sajtószabadságról gondoskodunk, akkor ki arra van hivatva, hogy kiszedje a szöveget, nem bírálhatja felül, hogy mit szedjen ki és mit ne szedjen ki. Emiitettem, hogy a közfunkczióknál nem tartom megengedhetőnek a sztrájkot. Miután a vasutakat ilyen közfunkeziót teljesítőnek tartom, itt sem tartom a sztrájkot megengedhetőnek. Ám ez a szakasz sem, de semmiféle szakasz sem fogja megakadályozni a sztrájkot, ha annak szüksége egy nagy kérdésben adott viszonyok között előáll, de megakadályozza azt, hogy könnyelműen, meggondolatlanul, csekélyebb hatalmi kérdésekért sztrájkba lépjenek az érdekeltek. Engem, midőn a vasutasok sztrájkja volt, az utolsó napokban felvittek közéjük. Mondhatom, szánalmas látvány volt. Egy mozdonyvezetőt le-