Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-149

42 Í49. országos ülés Í9U7 április 26-án, pénteken. hetjük hazánk gazdasági önállóságát és függetlenségét. (Élénk éljenzés.) A legnagyobb örömmel szavazom meg a törvényjavaslatot. (Elénk helyeslés és éljenzés. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést tíz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző: Simonyi-Semadam Sándor! Simonyi-Semadam Sándor: T. ház! A törvényjavaslatot pártom nevében elfogadom, (Helyeslés.) mert mindenki, a Iá utazik, ha nem is szakember, konstatálhatta azt, hogy az államvasutak üzemében sok minden szorul javitásra. Nem megyek bele a részletek, és különösen a technikai részletek birálatába, mert nem vagyok e téren szakértő. Meg vagyok győződve, hogy a kereskedelemügyi miniszternek van elég szakembere ahhoz, hogy ezeket az ügyeket kellően és pontosan tanulmányoztassa. Én csupán arra szorítkozom, hogy olyan dolgokra reflektáljak, a melyek nem szakértő ember előtt is feltűnnek. így kétségtelenül megállapíthatom és akárki, a ki utazott, láthatja, hogy vasutaink vendéglői nélkülözik azt a tisztaságot, a mely minden étkezőre ráfér, akár egészségügyi, akár egyéb szempontból. Én nagyon kérném, méltóztassék gondot fordítani arra, hogy a vasúti vendéglők legalább a legprimitívebb tisztasági igényeknek megfeleljenek. A nagyon felpanaszolt vaggonhiányon kivan segíteni ez a javaslat. Ezt én örömmel veszem tudomásul. Az előttem beszélt szónokok kifejtették ez irányban véleményüket és miután ehhez sem tudok mint szakember hozzászólni, lévén jogász, csupán megemlítem azokat az impresszióimat, a melyeket e téren Amerikában szereztem képviselőtársaimmal együtt, a kik 1904-ben künn voltak az interparlamentáris konferenczián. Azt hiszem, az egyetlen nagy dolog, a mely valóban meglepett bennünket, az áru- és személyforgalom lebonyolítása volt. Olyan óriási méretekkel találkoztunk ott, hogy nem is merjük egy napon és órában említeni a mi vasúti forgalmunkkal és berendezéseinkkel. Szokás Amerikából példákat hozni és igy, nem azért, hogy okvetlenül és azonnal utánzandó példának állítsam fel, — mert mint nem szakember, nem is tudom megbirálni, hogy lehetséges volna-e, vagy mily mértékben volna lehetséges azokat utánozni — felemlítem, hogy ott feltűntek nekem azok az óriási teherkocsik, különösen a nyitott teherkocsik. Nálunk tiz tonna, Amerikában pedig 45 tonna a teherkocsik hordképessége. Ugron Gábor: A sinek is olyanok! Simonyi-Semadam Sándor: Természetesen a sinek is ehhez mérten vannak készítve. Mondom, nem is azért hozom fel, mintha az a meggyőződésem volna, hogy ugyanazokat az intézményeket egyszerre hozzánk is át lehetne ültetni, mert óriási különbség van mindenben, de különösen a beruházott tőkében, és ebben mi, kétségtelen, nem kelhetünk versenyre az amerikai vasutakkal. De az is kétségtelen, hogy mindezekből a jövőre nézve bizonyos perspektívát lehet látni a vasutak fejlődésére nézve. A statisztika megmutatja azt, hogy a tiz év előtti állapothoz képest milyen óriási módon emelkedett a vasutak személyes áruforgalma. A befektetések lehetősége, az egyes kontinentális államok budgetje és teherviselési képessége jelzik azt a bizonyos határt, a meddig el lehet menni egyrészt a befektetések növelése, másrészt a tarifa leszállítása tekintetében. Mindenesetre van határ, a melyet nem lehet átlépni. Azt hiszem, olyan módon lehet azt a kérdést megoldani, hogy igyekeznünk kell a lehető legjobban kihasználni az anyagot és minél ujabb szerkezeteket alkalmazni, a melyek mellett a vasutak a befektetett tőkének kamatait meghozzák. Ezt czélozzák Amerikában a nagyhordképességű kocsik, a melyekkel junktim vannak az önműködő kiürítő készülékek. Mindezt oly helyeken lehet alkalmazni, a hol olyan tömegáruszállitás van, hogy egy egész tehervonat 45 tonnás kocsijait ugyanegy anyaggal, ugyanegy áruval állandóan meg lehet telíteni és szállítani. Ott meg lehet tenni azt, a mit nálunk nem lehet most eszközölni azon szabály miatt, hogy ha öt tonnáig megterhelnek egy kocsit, már az köteles menni. Nálunk tehát nem lehet arra gondolni, hogy 45 tonnás kocsikat futtassunk, a mikor a kocsinak esetleg már öt tonnával kell futnia, mert ha egy 45 tonnás kocsi csak öt tonnával jár, az ilyen szállítás eo ipso deficzittel végződik. Tudjuk, hogy ez az öt tonnát illető rendelkezés a földmivelés érdekében hozatott be. De arról lehet szó, hogy a jövő tekintetében meggondolás tárgyát képezze az a körülmény, hogy a mint Németországban átmentek fokozatosan a 15—20tonnás kocsikra, nálunk is megtegyék ezt és bizonyos relácziókban, mondjuk bányától kohóig, vagy bányától nagy széntelepekig, gyárakig, a hol állandóan bizonyos azonos árunak szállítása garantiroztatik, át lehet menni a nagyobb teherbírású kocsikra, de akkor is csak ugy, ha junktim azt az intézkedést, a mely az öt tonnás szállításra vonatkozik, megváltoztatják. Igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a sinek nem birják el. Ez kétségtelenül igy van. De a fővonalokon talán, a hol a mozdonyok maguk 87—90 tonnával járnak, meg volna a szükséges hordképesség. Ezt azért említem fel, mert az amerikai vasutak, a melyek magánvasutak lévén, az üzleti nyereséggel sokkal jobban törődnek, egy üzletileg be nem váló intézményt az ő nagy forgalmukba bizonyára be nem ilesztettek volna. Kétségtelen tehát ennek nyereséges volta ott, a hol az összes berendezések ahhoz vannak szabva. Jól tudom, hogy az önkiüritő kocsikhoz egészen