Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-159

159. országos ülés 1907 május M-én, pénteken. 261 Érzem és tudom, hogy sokkal könnyebb, sokkal kényelmesebb és népszerűbb, ha egyszerűen azt az elvet hangoztatjuk, hogy a szocziális tér nagyon szép, igen nemes és igen humánus, de — fizessen mindent az állam. (Ugy van! Derültség.) De bocsánatot kérek, a szociálpolitikának ez a neme még sehol a világon nem honosodott meg, és magam sem óhajtanék megteremteni egy olyan specziális magyar szocziálpolitikát, mint a minő speczialitás a magyar szocziáldemokráezia. (Igaz! Ugy van!) T. képviselőház! Én tudom azt, hogy nagy és válságos idők fognak következni erre a nemzetre. A magyar nemesi osztály (Halljuk! Halljuk!) mindig megtalálta azt a kellő időpontot, a mikor jogaiból, előnyeiből a nagy tömegek javára le kellett mondania. (Igaz! Ugy van!) Bis dat, qui citp dat. Történelmi pillanatok felé közeledünk. És ha ezeket a történelmi pillanatokat elmulasztjuk; ha bizonyos szűkkeblűségből nem fogjuk most magunkhoz lánczolni a nagy tömegeket, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) akkor, t. képviselőház, az az idő, a midőn a kritikus pillanatok bennünket egyenlőtlenül, szertehúzva fognak találni: a történelmileg súlylyal biró magyar politikai pártokat ugy elsodorhatja és olyan sirba temetmetheti, a melyből soha, de soha nem lesz feltámadás. (Igaz! Ugy van! Taps.) És mert ugy hiszem, és ugy érzem, hogy ez a törvényjavaslat a nagy néptömegek előnyére és javára szólván, egyúttal meg fogja teremteni a gazda és a cseléd közötti barátságos viszony egységes, egyöntetű érzetét, ezen indokoktól vezéreltetve, ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Hosszantartó, &énk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot tömegesen üdvözlih.) Elnök: Az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Helyeslés.) (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Személyes kérdésben szót kért Mezőfi Vilmos képviselő ur. Mezőfi Vilmos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A vita folyamán bebizonyítottam, hogy nem igen vagyok érzékeny, és a felszólalt t. képviselő urak, a kik megtiszteltek azzal, hogy állandóan velem foglalkoztak, nem mondhatják, hogy személyes kérdésben igénybe vettem volna a t. ház türelmét és idejét. De a t. államtitkár ur már valóban nagyszabású beszédéhen, (Igaz! Ugy van! Éljenzés.) a melyben alapos tanúságot tesz arról, hogy legalább elolvassa a szocziáldemokrata irodalmat, (Derültség.) néhány oly dolgot mondott az én nevemmel kapcsolatban, a melyeket ha megjegyzés és helyreigazítás nélkül hagynék, akkor itt a házban vagy házon kivül elhihetné valaki, hogy valóban oly hazaáruló munkát végzek, mint a milyenre az államtitkár ur czélzott. A t. államtitkár ur beszélve a kivándorlásról, megemlítette a nevemet és oly megjegyzést tett, hogy ha figyeli a szöcziáldemokraták munkáját, akkor az a gondolat vagy gyanú éled fel benne, mintha a hazai szöcziáldemokraták valami idegen vállalat érdekében kivándorlásra csábítanák a népet. A mennyiben e megjegyzést rám vonatkoztatta volna, vagy arra a pártra, a melynek én szerény tagja vagyok, az újjászervezett szocziáldemokrata pártra, van szerencsém kijelenteni, hogy azt, ki ily dolgot művel, nyíltan és határozottan hazaárulónak tartanám; ily hazaárulásra mi kaphatók nem vagyunk. Hanem igenis, a mint minapi beszédemben kijelentettem, mi a kivándorlást végtelen nagy nemzeti szerencsétlenségnek, veszedelemnek tartjuk ; mi legalább a népet arra oktatjuk és buzdítjuk, hogy maradjon itt és itt küzdjön ki jólétet, jobblétet, hogy ne legyen kénytelen kivándorolni. Ez tehát épen ellenkezője annak, a mit az államtitkár ur mondott. A t. államtitkár ur a »Szabad Szó«-t, a melynek főszerkesztője vagyok, oly lapnak tüntette fel, a mely zöldséget ir, zöldséget árul. (Igaz!) Meg vagyok róla győződve, hogy a t. államtitkár urnak nyomban megváltozott volna a véleménye és nem állította volna a képviselőház elé mint zöldségáruló újságot a »Szabad Szó«-t, ha az a földmivelésügyi minisztérium működésének dicshimnuszokat zengene, (Zajos ellenmondás. Elnök csenget.) és a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatról nem azt irná, hogy deres-törvény, hanem azt irná, hogy a humanizmus netovábbja. (Zaj. Felkiáltások: Hát a nemzeti hadsereg! A nemzeti aspirácziók!) így tehát azt a szemrehányást és azt a vádat, hogy zöldséget ir a »Szabad Szó«, egész nyugodtan regisztrálhatom, a nélkül, hogy a legtávolabbról érintene engem vagy azokat, kik azt az újságot irják. Azt méltóztatott mondani, hogy külföldi szöcziáldemokraták, Bebel és Jaurés kijelentik, hogy ha hazájukat veszedelem fenyegetné, akkor ők és táborkaruk sietne a határokra fegyvert fogni és az ellenséget^ visszaverni. Erre közbeszóltam: »Mi is.« Állom és állítom, hogy ha Magyarországot, a mi hazánkat külveszedelem fenyegetné, akkor én és az én pártomnak bizonyára valamennyi tagja megtenné kötelességét a mi hazánk területi épségének megvédése szempontjából. Ha pedig mi azt mondjuk, a mint fel méltóztatott a »Szabad Szó«-ból olvasni, hogy nekünk nem kell magyar hadsereg — igenis, ezt abban az értelemben mondjuk, hogy mi szöcziáldemokraták mindenféle állandó hadseregnek ellenségei vagyunk. A nemzeti küzdelem idején, mikor egy császári abszolutizmussal szemben egy táborban vol-