Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-159

246 159. országos ülés 1907 májas 2h-én, pénteken. Ámde én egy szocziálpolitikai törvénynek a hatását nem látom biztosítottnak a törvény megalkotásával. Az ilyen törvényeknél a törvény végrehajtásának módja szinte fontosabb, mint a törvény megalkotása. Ebben a tekintetben, fájdalom, azokkal az eszközökkel kell számolnunk, a melyekkel rendelkezünk, és én nem gondolnám, hogy még ha egyoldalú álláspontra helyezkednénk is, akkor is nézeteltérés lehetne abban, hogy a mai közigazgatás és a mai fiatal szolgabiró ilyen nagy szocziálpolitikai kérdések és feladatok ellátására nem épen a legalkalmasabb fórum és közeg. (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőtársam, Veres József tegnap nagyon szép beszédben felvetette azt a kérdést, hogy bizonyos, a gazdákból és a cselédekből alakult vegyes bizottságoknak a létesítésével, békéltető-bizottságok létesítésével kellene elejét venni az esetleg kitörendő .kellemetlenségeknek. Kétségtelenül emelni fogja ez az alsó néposztály önérzetét, emberi érzetét és közelebb fogja őt hozni a gazdához. Szász József: A. békéltető-biróság intézménye megvan! Kelemen Samu: De nem a mezőgazdasági cselédek dolgában! És hogy ez nem épen magának Veres József t. barátomnak — a mint itt szeretnék feltüntetni — az utópiája, arra nézve utalok Szatmárnémeti szab. kir. város egy feliratára, a melyet a napokban intézett a belügyminisztériumhoz a kivándorlás kérdésében, a hol szószerint a következők olvashatók (olvas-ta): »Választott bírói intézmény állítandó fel a munkaadók és a munkások között, — megjegyzem, mezőgazdasági munkásokról van szó — a mely szocziálpolitikai szemjjontból elvitázhatatlanul hasznos dolog és alkalmas arra, hogy a munkaadót és a munkást egymáshoz közelebb hozza, őket érdekeik kölcsönös felismeréséhez vezesse.* T. ház! Én ehhez még csak egyet fűzök hozzá. Méltóztassék elhinni, egyáltalában nem vagyok hive a hivatalok szaporításának. De Giesswein Sándor t. képviselőtársam egy nagyon szép, igazán magasröptű szocziálpolitikai beszédben utalt már annak a szükségességére, hogy ezek a szocziálpolitikai dolgok olyan erővel nyomulnak az előtérbe, hogy ezeknek az ellátására szükséges lesz épen ugy bizonyos felügyelői hivatalok rendszeresítése, mint a miként vannak iparfelügyeló'k rendszeresítve, a kik bizonyos vidéknek ipari érdekeit mozdítják elő. Ezek a gazda és a cseléd között előforduló összeütközések csak látszatra kicsinyek; lehet, hogy a tárgyuk kicsiny, lehet, hogy az embereknek az a része, a kiknek érdekkörét érintik kicsiny, ámde ezek a jövőnek nagy kérdései, ezekből fakadnak fel a legnagyobb ellentétek, ezek az. összeütközések azok, a melyeket a magyar nemzet nagyon, de nagyon fájdalmasan érez. Épen azért csak az lehet a jövő fejlődésének útja. hogy ezeknek az összeütközéseknek az elhárítását, elintézését olyan mély szocziálpolitikai belátással biró emberekre kell bízni, a kiknek ez az élethivatásuk, a kik tapintattal, szeretettel karolják fel a gazda és a cseléd érdekét egyaránt, és a kik átérzik ós átértik azt a hivatást, a mely ezen kérdések elintézésénél rájuk vár. Annak a fiatal szolgabírónak, a ki úgyszólván ma került ki az iskolából, a kinek nincs még meg a kellő tapintata, életbölcsessége, érettsége, a ki — mint nem egyszer láttuk például az orosházi esetnél, — egyetlen helytelenül kiejtett szavával lángra lobbanthatja egy egész vidéknek a nyugalmát, ennek a kezére én e kérdések megoldását állandóan és megnyugvással rábizhatónak, e kérdéseket általa elintézhetó'nek nem tartom. (Helyeslés a baloldalon.) Én, t. ház, a törvényjavaslat részleteinek a bírálatába nem bocsátkozom, hiszen a részletes tárgyalás alkalmával lesz erre alkalmam; hanem foglalkozni akarok röviden azokkal az ellenvetésekkel, a melyek egy és más oldalról, de különösen pártom egyes mélyen t. tagjai részéről a törvényjavaslattal szemben elhangzottak. (Halljuk!) Egyik igen nagyra becsült képviselőtársam, Pábry Károly pl. felemlítette a törvényjavaslattal szemben azt, hogy ez — szószerint idézem — »elviselhetetlen terhet« ró a gazdára. Méltóztassék elhinni, hogy ilyet állítani nem lehet s méltóztassék megengedni, hogy hozzáfűzzem azt, hogy nem is szabad. Nem szabad azért, mert a legjobb meggyőződés mellett és a legjobb szándékból is az izgatásnak és az izgatottságnak olyan elemeit halmozza fel a gazdaközönségben, a minőket fel akarnak most halmozni más oldalról a szocziálisták körében. Egyikünk sem tagadja, hogy ez a törvényjavaslat terheket ró a gazdaközönségre; ennek tudatában foglalkozunk vele, s hiszem, hogy ennek tudatában fogjuk megszavazni, nem riadva vissza bizonyos áldozatoktól, a melyek végeredményükben helyes tőkebefektetést képeznek ; de azt mondani, hogy az, a mit ezen törvényjavaslat akar, elviselhetetlen a gazdára; feltételezni azt, hogy egy kormány, a melynek úgyszólván minden tagja gazdaember, a magyar törvényhozásba, a magyar társadalom közé behoz egy törvényjavaslatot, a mely a magyar társadalomnak egyik igen értékes elemére nézve elviselhetetlen, az igazság érzetével nem lehet. (Ugy van! bal felől.) Annál kevésbbó lehet ez, mert épen ezek az állitások azok, a melyekkel egy másik ellentétes állítás találkozik. Egy és ugyanazon lélekzetvételben azt mondják, hogy erre a törvényjavaslatra nincs szükség, mert hiszen mindezt eddig