Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.
Ülésnapok - 1906-159
238 159. országos ülés 1907 május 2h-én, pénteken. Következik a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló törvényjavaslat (írom. 451, 475, 476) tárgyalásának folytatása. Ki következik ? Várady Károly jegyző: Bottlik István! Bottlik István: T. képviselőház! Nem volt még szoczíális irányú törvényjavaslat, a melyet a mostanihoz hasonló aniinozitással iparkodott volna saját önző czéljaira félremagyarázni a napról-napra jobban terjedő izgatás. A szőnyegen lévő javaslatot rabszolgatörvénynek nevezték el, melyet az osztályparlament a földtulajdonosok javára és a cselédek rovására eszelt ki. holott ennek épen az ellenkezője áll, mert soha törvényjavaslat egyoldalimban nem terhelte meg a gazdasági élet egyik tényezőjét a másik érdekében, mint a minő egyoldalúsággal ez a javaslat megterheli a munkaadó gazdát a cseléddel szemben. (Igaz! Ugy van!) Az érvényben lévő cselédtörvény ellen az érdekelteknek különösen két fő kifogása volt. Az egyik a cselédé a törvény alajyján kifejlődött ama joggyakorlattal szemben, a mely szerint őt a gazda testileg is bántalmazhatta és igy emberi méltóságában megalázhatta; a másik a gazdáé, a kinek a törvény nem nyújtott elegendő garancziát a szolgálati szerződésnek a cseléd részéről való megtartására, miáltal a gazda és a cseléd közötti jogviszony bizonytalanná vált. Mindama panaszok, melyek a cselédek részéről ezen főszemponton kivül elhangzottak, nem annyira a törvény, mint inkább a törvénynek egyes esetekben igazságtalan végrehajtása ellen irányulnak. Nézetem szerint tehát a javaslatnak ezen két főszemponton kellett volna felépülnie, kibővítve természetesen mindazon intézkedésekkel, melyek a tapasztalat alapján a gazda és a cseléd közötti jogviszony szabályozására szükségeseknek bizonyultak. (TJgy van!) A javaslat azonban kicsapott a szükségszabta mederből és a jogviszony aprólékos szabályozása mellett a gazdára olyan megterheltetéseket állapit meg, a melyeknek a jogviszony szabályozásához közük nincsen s mélyen belevágnak a szerződéskötés szabadságába. A modern gazdasági élet egyik fundamentális elve a termelési tényezők szerződéskötésének szabadsága. A munkabéreket a termelési viszonyok mellett a kereslet és a kínálat egymáshoz való aránya állapítja meg s a .termelési tényezők akaratának eme természetes korlátai mellé mesterséges korlátokat az államhatalom csak felsőbb érdekből, tehát csak akkor állithat, ha a termelési tényezők erejének egyenlőtlensége, az egyik termelési tényező kizsákmányolását idézhetné -elő. Az ország jelenlegi gazdasági helyzetében azonban nincs mit tartani attól, hogy a gazda a cselédet kizsákmányolhassa, mert a kivándorlás folytán, mindenütt eselédhiány van, és igy a kereslet nagyobb lévén a kínálatnál, ezáltal a cseléd ellenálló erejében természetszerűleg megerősödött. Nem látom tehát indokoltnak, hogy a javaslat nem elégszik meg a jogviszony külső szabályozásával, hanem a gazdákra oly anyagi megterheltetéseket is oktrojál, a melyek a szerződéskötés törvényes folyományaiként állanak fenn még akkor is, ha a szerződő felek máskép egyezkedtek volna is meg. A javaslat nem bizza a szerződő felekre, hogy a gazda a cseléd gyermekeinek tandiját s bizonyos hozzátartozóinak gyógykezelési költségeit fizesse, hanem ezeket hivatalból felveszi a szerződés anyagi részébe. T. ház! A humánizmus az ember legnemesebb érzése, s ha ezen a szemüvegen keresztül olvassuk a javaslat idevonatkozó szakaszait, ugy csak üdvözölhetjük alkotójuk nemes szivét, de a törvényhozó humánizmusának gátat szab az egyesek joga, a melyet korlátozni nem szabad akkor, a mikor azt országos érdekek nem kívánják, sőt a midőn az a másik tényezőnek vérvesztését jelenti. (Ugy van! a baloldalon.) Sajnos, ugy a középbirtokos, mint a kisgazda rendkívül el van adósodva, és súlyos gazdasági helyzetét az évről-évre emelkedő munkabérek máris csaknem tarthatatlanná tették. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha már most a bérharcz mellett még az állam is a gazdát rezsije fokozására s bizonyos improduktív befektetésre kötelezi, ugy tartani lehet attól, hogy különösen a középbirtokos és az extenzive dolgozó kisgazda ezen ujabb megterheltetéseket elviselni nem fogja. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Nem akarom azt állítani, hogy az állam ne gyakoroljon humánizmust a cselédekkel szemben azon a határon túl is, a meddig a munkaadó gazdát teljesítőképességének méltányos figyelembe vétele mellett megterhelheti, mert itt másfél millió emberről, tehát egy számban hatalmas társadalmi osztályról van szó, a melynek gazdasági és kulturális ápolása eminens állami erdeket képez. Nem arról van tehát itt a szó, hogy a javaslatban kontemplált szoczíális intézmények feleslegesek, hanem csupán csak arról, hogy hol van az a demarkaczionális vonal, ameddig ezekkel a jogos magánérdek sérelme nélkül a gazda megterhelhető, s a melyen túl a munkásvédelem közfeladatot képez, (Ugy van! a baloldalon) mert a magyar mezőgazdasággal szemben nem alkalmazható az a szoczíális elv, mely szerint a munkaadó vállalkozó tartozik viselni mindazon szoczíális intézmények terhét, melyeket a munkásvédelem terén az állam közérdekből szükségesnek lát; mert nálunk a mezőgazdasággal való foglalkozás nagy általánosságban nem üzleti vállalkozás, hanem a tőkeszegény birtokosnak egyéni viszonyaiból kialakult azon hivatása, mely az. életfentartás mellett a föld tulajdonának megtartására irányuló törekvésben merül ki.. (Ugy van! a baloldalon.)