Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-158

158. országos ülés 1907 szolgál, és törekedjék magát érdemessé tenni arra, hogy a gazda őt a következő évre is megtartsa, vagyis a szolgálati szerződést vele a következő évre is meghosszabbítsa. A ki ez ellen azt hozná fel, hogy ennek talán az lenne a következménye, hogy a gazdák az év végével mindig elbocsátanak összes cselédjeiket azért, hogy a következő évben rájuk ilyen teher ne háramoljék, annak én azt válaszolom, hogy nem ismeri a gazdálkodás viszonyait, és nem tudja, hogy milyen nagy értéke és becse van egy gazdaságban a hosszabb ideig szolgáló cselédnek. (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) . Anyagi áldozatokat minden gazda hajlandó hozni azért, hogy a cselédjét, a jó cselédjét, a kit legalább egy esztendőn át kipróbált és kiismert, állandóan magához kösse. Emiitettem, hogy nem tartom egészen igazságosnak, hogy a gyógykezeltetési teher kizárólag a gazdákra hárittassék, és e felfogásomban megerősít az, hogy mindenféle más termelési ágban a munkaadó a gyógykezelési költségekhez csak bizonyos hányadrészszel járul hozzá. Miért akarjuk hát épen ennél a termelési ágnál, a mely nálunk nemzeti szempontból is a legfontosabb, és a mely amúgy is a legsúlyosabb viszonyokkal küzd, az egész terhet a munkaadóra hárítani ? Az én felfogásom szerint a legszegényebb embereknek, a legkisebb exisztencziáknak gyógyításáról gondoskodni az állam feladata. Erről államilag kellene gondoskodni, és akkor a gazdákat ép ugy, mint más adófizetőket, egy bizonyos hozzájárulás terhelné. Ez volna igazságos megosztása a teherviselésnek, és akkor ez jótékonyan kiterjeszkednék nemcsak a cselédekre, hanem mindazokra, a kik a cselédekkel egyenlő szegény sorsban vannak. Nem tartozik ide és nem akarok a tárgytól elkalandozni, de önként kínálkozik, hogy e tárgyról szólva felvessük azt a kérdést, hogy tulaj donképen az az országos betegápolási alap, melyhez minden adófizető az ő állami adójának 5°/

0-ával hozzájárul, mire való, ha ily czélokra nem fordítjuk? Másik uj intézkedés a törvényben, a melyet szintén sokan terhesnek tekintenek, az iskoláztatás kötelezettsége. Ugyanabból a szempontból, a melyből igazságtalannak tartom a gyógyítási költségeknek a gazdákra hárítását, igazságtalannak tartom az iskoláztatás költségeinek is a gazdákra hárítását, mert tulajdonképen az iskoláztatás, vagyis a nép műveltségi színvonalának emelése, csak olyan állami feladat, a milyen a szegények egészségéről való gondoskodás. Magában véve anyagilag ezt a terhet valami túlságosnak ismét nem tekintem, de hát a gazdáknak helyzete nem is oly rózsás, oly erős, hogy valami nagy terhet elviselnének, és én tökéletesen értem azt, hogy az ilyen kisebb megterheltetések is nagy elégedetlenséget keltenek azért, május 23-án, csütörtökön. 213 mert ez az a sok kicsi, a mi végre is sokra megy. A kérdés helyes és igazságos megoldásának azt tartanám, hogy az iskoláztatás egytalán ingyenessé tétessék. (Helyeslés.) De addig is, a míg ez be nem következik, — remélem, hogy a legközelebbi jövőben ez a kívánságunk meg fog valósulni, — ezt a terhet nem a gazdákra kellene hárítani, vagy ha a gazdákra hárítjuk, akkor ép ugy, mint előbb a gyógykezelési költségekről mondottam, csak azon gazdákat terhelném vele, a kiknél a cseléd már ki van próbálva, bevált, s kik ennek következtében a cseléd szolgálati szerződését egy éven túl meghosszabbitották. Ugy a gyógykezelési költségek, mint az iskoláztatási költségek tekintetében felmerült az ggodalom, hogy ezen intézkedéseknek az lesz a következménye, hogy majd ázsiója lesz a gyermektelen cselédnek vagy a kevés gyermekkel biró cselédnek. Én ezt az aggodalmamat egészen alaptalannak nem tartom, mert tudom azt, hogy a gazdák túlnyomó része ilyen kicsinyes szempontoktól, — én elismerem, hogy ez a kicsinyes szempont — nem tudja magát emanczipálni ép azért, mert a gazdák súlyos viszonyai közt ez a sok kicsiny sokra megy és nagy terhet ró reá. Abban pedig tökéletesen igaza van a földmivelésügyi miniszter urnak, és azt hiszem, hogy ő a tapasztalás és a statisztika alapján beszél, mikor azt mondja, hogy a cselédségnek rendkívül joropagativ ereje van és ép ezt nagyra becsüli. Ebben tökéletesen igaza van, és én éjien ezt féltem a törvényjavaslatnak ezen két emiitett intézkedésétől, hogy azután a cselédségnek ez a nagy propagativ ereje, mely abban nyilvánul, hogy rendszerint a cselédnek van sok gyermeke, meg fog csappanni és oda fogunk jutni, hogy elő fog fordulni a cselédek közt is az, a mi eddig épen a cselédek közt még sehol elő nem fordult, és az az egy- és kétgyermekrendszer. (Igaz! JJgy van! bal felöl.) A törvényjavaslat egy harmadik és nagy hibáját látom én abban, hogy nagyon megszaporítja azon eseteket, mikor a gazda ós a cseléd közt felmerült differencziák hatósági elintézés alá kerülnek. A cselédperek száma oly végtelen mennyiségben fog felszaporodni, (Igaz! Ugy van! balfelöl) hogy én igazán teljes aggodalommal vetem fel azt a kérdést, vájjon hol van Magyarországon az a közigazgatási apparátus, mely mindazon differencziákat el fogja bírni intézni, a melyekkel eddig a kisebb és nagyobb gazdaságokban a gazdatiszteknek igen sok dolguk akadt? (Igaz! ügy van! balfelöl.) Fábry Károly : Ez nem deres-, hanem perestörvény lesz. Nem cselédtörvény, hanem cselédperrendtartás ! Okolicsányi Lászlő: Számtalan esetben kénytelen lesz ezentúl a gazda a hatósághoz fordulni, hogy magának elégtételt szerezzen, hogy