Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-157

157. országos ülés 1907 május 17-én, pénteken. 201 rá, bogy mennyi retortán ment keresztül ez a javaslat, bogy gazdasági egyesületeket, gazdasági szakköröket hallgattak meg, hogy szaktanácskoz­mányok voltak, a melyeken az érdekelt gazda­körök a maguk kivánságát előterjesztették, {Zaj.) Egy hang (balfelöl): Nem kérdezték meg a demokratákat. Pető Sándor: Nagyon furcsa kritika, hogy a mondat közepébe bele méltóztatik kapasz­kodni, és nem várja be, a mig bevégzem, pedig talán akkor tetszeni fog önnek is. (Zaj. Elnök csenget.) Magam vagyok kénytelen magamnak rendet csinálni. Elnök (csenget): A képviselő urat figyel­meztetem, hogy az elnök megteszi a kötelessé­gét, de gondolom, a képviselő ur azt jelentette ki, hogy minden közbeszólásra kész a felelettel; csak szívességet tettem, hogy alkalmat adtam rá. (Derültség és taps.) Pető Sándor: Ezt a nyilatkozatomat azért, hogy beszédemet zavartalanul elmondhassam, visszavonom. (Derültség.) Elnök (csenget): r Méltóztassék folytatni. Pető Sándor: Én nagyon természetesnek találom, hogy sokkal inkább és sokkal behatób­ban foglalkoznak a cselédek szempontjából ezzel a kérdéssel, mert a cselédek sem a gazdasági egyesületekben, sem a különböző szakegyesüle­tekben, sem a parlamentben képviselve nincse­nek. És nemcsak a múltban, hanem a jelenben is ez az elnyomott osztály az, a mely leginkább védelemre és támaszra szorul, és leginkább szük­sége van arra, hogy istápolják. Förster Ottó : Jobb dolguk van, mint a kis­gazdáknak ! Pető Sándor: Erre rámutatott már az igen t. előadó ur is. a midőn szemrehányást tett beszé­dében a gazdáknak azért, hogy nem akarják el­felejteni, a jobbágyrendszer hagyományait és nem akarják elfelejteni azokat az időket, a mikor a földesuraknak csak jogai, a jobbágyoknak pedig csak kötelességeik voltak. Nem talált ugyan valami nagy és kedvező visszhangra az előadó urnak ezen kijelentése, mert megzavarták a közbeszólások, hogy ne hamisitsa meg a történelmet, ne piszkolja le a nemzetet. Át is tért mindjárt egy másik témára. Hát én egyáltalában nem találok semmiféle megbotránkoztatót abban, ha valaki visszatekint a múltra és megállapítja azt az igazságot, a melyet az előadó ur hangoztatott. Elvégre minden ország történetében vannak fény- és árnyoldalak, és az a hűbéri viszony, az a szolgasági viszony, a melyről az igen t. miniszter ur azt mondta, hogy Magyar­országon sohasem volt meg, megvolt nemcsak Magyarországon, hanem megvolt egész Európá­ban mindenütt. Ez nem egy specziális magyar történelmi, hanem ez világhistóriai adat. És épen azért sajnálom, hogy az igen t. előadó ur elijesztette magát a közbeszólások által, és ime, KÉPVH. NAPLÓ. 1906 1911. IX. KÖTET. ennek nyomán már az igen t. miniszter ur is azt a tényt állapítja meg, hogy az a hűbérrendszer, vagyis a gazda és cseléd közötti az a kegyetlen viszony, a mely egész Európában uralkodott, Magyarországon nem volt meg. Pedig megvolt nálunk is, ép ugy, mint mindenütt, ugy a mint megvolt Angliában, a hol a fülét vágták le, a kezét csonkították meg és homlokára sütötték a szé­gyenbélyeget annak, a ki a munkánál megtagadta a szolgálatot, vagy a ki az ura által megszabott munkabért elegendőnek nem találta ; a mint meg­volt az Németországban is. Hiszen Németország­ban még a nagy elméjű Luther Márton sem tudta magát ennek hatása alól kivonni, mert ő is azt hirdette, hogy a parasztra, a jobbágyra minél na­gyobb terheket kell rakni, mert különben pajkossá válik »würde sonst zu muthwillig«. így megvolt ez nálunk is, és különösen valahányszor gyenge volt a királyság és valahányszor túlerőre kapott az oligarchia, mindig rosszabbodott a jobbágyság helyzete. Erős királyok és erős országgyűlés min­dig megszerezték a jobbágyoknak a szabad költöz­ködést, gyenge királyok és gyenge országgyűlés alatt pedig megint elveszítették. Bocsánatot kérek, ha egy pár adattal támo­gatom az előadó ur álláspontját és azt az állás­pontot, a mely eUenkezik az igen t. miniszter ur által e részben előadottakkal. III. Endre az 1298-iki országgyűlésen csak ugy volt képes a jobbágyok szabad költözködését törvénybe iktatni, hogy kizárta az országgyűlés­ről a rakonczátlan főurakat és a köznemességgel hozatta meg ezt a törvényt. Utána azonban ismét elveszett a költözködés joga és Zsigmond király szerezte vissza a XIV. század végén, de termé­szetesen csak papiroson, azon oklevelével, a mely­ben következőleg szól (olvassa) : »Minden ember egy szülőpártól származván, egyenlő és szabad, és a szolgaság nem a természet, hanem az emberek által keletkezette (Ugy van !) A XIV. és XV. század szakadatlan harcz a jobbágyok és az ő földesuraik között. Ez a harcz oly intenzív és oly élénk volt, hogy Mátyás királyt, a ki jobbágy védő volt, a ki a népnek nagy barátja volt. . . (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Pető Sándor: ... az 1459-iki szegedi ország­gyűlésen fegyveresen megjelent főrendek kénysze­ritették arra, hogy a jobbágyoknak költözködési szabadságát legalább egy évre függeszsze fel. Ebből az időből mondja Várady, kalocsai érsek, hogy »Ugy bánnak a jobbágygyal, mint a barommal sem illenék.« Ilyen körülmények között érett meg a Dózsa­féle lázadás, a mikor már kisebb és nagyobb paraszt­lázadások az Árpádoktól kezdve napirenden voltak, noha akkor szocziálista izgatók még nem járták be az országot. (Zaj.) Ugron Gábor: Hát Európában mi volt? Németországban ki volt Götz von Berhchingen? Egész Európában parasztlázadás volt! Hány volt Francziaországban ! (Zaj.) 2tí

Next

/
Oldalképek
Tartalom