Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-156

180 156. országos ülés 1907 májas 16-án, csütörtökön. Először is csodálom ismét, liog}^ a t. képviselő ur nem tanulta meg, mert megtanulhatta volna, hogy egész egyszerűen az 1876 : XIII. t.-czikk 121. §-a szórói-szóra igy disponál azon különbséggel, hogy a belügyminiszter van megbízva a szabályrendelet felülvizsgálásával. És mennyiben áll az a kifogás, hogy a magánjoggal ellenkezik a törvényhatóság szabályrendeletalkotási joga ? Az egy pótló jogforrás, a melynek helyi érvénye van, helyileg érvényes és a mint jóváhagyatott, ép oly kötelezővé lesz jobbra és balra, akár mint maga a törvény. A mi pedig azt illeti, hogy a szabályrendeletalkotási joggal vissza fognak élni, egyre hivatkozom. Az 1898 : II. t.-czikk is hasonló felhatalmazást tartalmaz. Én mint Csanád vármegye volt tisztviselője az 1898 : II. t.-czikk ezen felhatalmazása alapján két szabályrendeletet alkottam : az egyik szólt a robotnak eltiltásáról a terménymunkáknál, a másik szólt a munkássegélyalapoknak olyatén való létesítéséről, hogy kimondottuk, hogy minden kiváltott munkásigazolvány után 1 korona évi befizetés történjék adó alakjában, de a mely adó azon czélból, hogy a munkás és munkaadó érdeke kifejezésre jusson, csakis földadó után lesz kivetve és csakis a tiz katasztrális holdon felüli birtokosokat terhek. Ez az az osztálygyűlöletre valló hatósági szabályrendelet, a melyet pl. Csanádmegye alkotott és a milyent — meg vagyok győződve — az ország többi megyéi is a szükséghez képest alkotni fognak. •' Én tehát ellenkezőleg, fontosnak, sürgősnek és sokban kitágitandónak találom a megyei szabályrendelet-alkotási jogot, mert ha van hibája ennek a javaslatnak, ez nem abban rejlik, hogy a derest akarja behozni, hanem abban, hogy túlságosan kauzuisztikus, túlságos sok dispozicziót tartalmaz s ezért bajosan hozható arányba az ország különböző vidékeivel. Mert az a viszony, a mely pl. nálunk Csanád, Békés, Csongrád megyében teljesen jó, az teljes lehetetlen pl. Erdély egyes részeiben, vagy Árva megyében és megint mások a viszonyok pl. a Dunántúl. Itt tehát az áll elő, hogy voltaképen helyeselhető a német rendszer, a mely csak általános dispozicziókat tartalmaz és azután ortsstatutlich oldja meg a cseléd és a gazda közti viszonyt. Tehát ha lehet arról szó, hogy itt valamilyen hiányok vannak, ugy ezek csak abban áühatnak, hogy a törvény túlságosan generalizál ott, a hol a legmesszebbmenő ellentétek állanak fenn, kulturális, szanitárius és minden más szempontból. Példát mondok. Az orvoskérdés t. barátaim közt nagy aggodalmat okozott; egyesek abban látják a birtokososztály legközelebbi veszedelmét, látják azt, hogy annak következményeként most már a gazdák fognak kivándorolni, En megengedem, hogy ez az állítás túlzott, de ott megállhat, a hol tényleg kedvezőtlenek az orvosi viszonyok. Én a saját vidékemen ezt nem tapasztaltam, tehát nem is birtam fogékonysággal ezzel az aggodalommal szemben. De hát mondom, igy állhat a dolog a többi vármegyékben. És én ezt azért emlitem, mert óhajtom ennek a szakasznak feltétlen fentartását, sőt a mennyiben a részleteknél bizonyos módositások szükségessé válnak, esetleg azok megállapítását lehet az autonóm jogkörnek biztosítani és talán elérhetjük azt, hogy az általános, helyes diszpozicziókon felépült törvényjavaslat részleteiben is ugy lesz kiépítve, a mint az minden vidék helyi szokásainak és igényeinek leginkább megfelel. Nem akarom a t. ház figyelmét tovább és sokáig igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy e törvény megalkotásában, ha nem is tettünk valami különösen nagyot, valami dicsőségeset, —nem kivánjuk ezt olybá feltüntetni — de mindenesetre iparkodtunk hasznos törvényhozási alkotással hozzájárulni az ország viszonyainak javításához. Látjuk és érezzük mindnyájan, hogy ma az országnak épen a perifériáin a töltések teste süppedni kezd és hogy voltaképen az aggódásnak, az aggálynak olyan ki nem fejezhető momentumai vannak a levegőben, a melyek preokkupálják ugy a gazdát, mint a cselédet és a munkásosztályt. És ha én attól félnék, hogy ez a törvény tényleg akár a gazdákat túlságos teherrel sújtaná, akár pedig a cselédekre vonatkozólag olyan inhumánus intézkedéseket tartalmazna, akkor engem semmiféle melléktekintet nem vezetne arra, hogy ezt a törvényjavaslatot megszavazzam. Én érzem azt, hogy magával e törvény alkotásával — ha ez nem lesz kiegészítve más disponáló törvényekkel, olyanokkal, a melyek a materiális élet terén javitják a gazdaosztály sorsát, olyanokkal, a melyek az igazgatás terén, szanitárius téren stb. a kulturállamok nivójára emelik az ország minden sarkát és olyanokkal, a melyek az általános műveltség terjesztésével több műveltséget öntenek ugy a gazdák, mint a cselédek szivébe egyaránt — bizonyos tekintetben hézagok maradnak fenn ! De mikor ezt a törvényt alkotjuk, ne beszéljünk egymással a gyűlölet hangján, hanem gazda és cseléd, gazdag és szegény ugy álljon egymással szemben, mint a kik egymásra szorulnak, egymásra szorulnak nemcsak mint munkás és munkaadó, de egymásra szorulnak elsősorban a nemzeti érzület kapcsolata folytán, mert hiszen olyan kevesen vagyunk, hogy éreznünk kell, hogy nincsen az az utolsó cseléd, a kinek élete és f enmaradása ne képezne fontos tőkét a hazára, éreznünk kell, hogy ezt a fontos tőkét mindnyájunk szerény tehetsége szerint ápolni és fejleszteni kell, erősbiteni a cselédben az emberi érzést, erősiteni a megélhetését, erősiteni azt, a mi a magyar állam alapját, épületét képezi. (Elénk helyeslés.) Idézem ebben a tekintetben Werbőczy szavait, a Id azt mondotta: »In omni enim iudicio coniunctae sünt clementia et virtus id est iustitia, et in harum coniunctione consistit aequitas.« Én azt hiszem, ezen törvényjavaslatban vannak szakaszok, a melyek a jóságnak, a könyörületnek a