Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.

Ülésnapok - 1906-156

156. országos ülés 1907 május 16-án, csütörtökön. 171 Ez az intézkedés rossz helyzetbe hozza a cselédet, de rossz helyzetbe hozza a kisgazdát is, mert az a kisgazda, a ki 200 koronánál kevesebb adót fizet, nem fog cselédet kapni. Az általa felfogadandó cseléd előbb majd az adóhivatalba megy be megtudni, hogy nem fizet-e 200 koronánál kevesebb adót és ha igen, akkor nem áll be hozzá, mert az lebeg a szeme előtt, hogy megbetegedés esetén az orvosszerek árának felét levonják a béréből. Ebből nyilvánvalóan látszik, t. ház, hogy ez a rendelkezés sújtja ugy a kisgazdákat, mint a cselédeket egyaránt. Ott van azután ennek a javaslatnak a 32. §-a, a mely az iskolai beiratás kérdésével foglalkozik. Ennek a 32. §-nak a tartalma az, hogy a gazda köteles cseléde gyermekeinek iskolai és beiratási dijait megfizetni. Az eredeti javaslat szerint csak a felét volt köteles, a munkásügyi és a földmivelésügyi bizottság módosítása értelmében azonban az egészet volna köteles befizetni. Engedelmet kérek, ez a kisgazdák szempontjából ismét egy rendkivüli hátrányos intézkedés. (Helyeslései:.) A nagybirtokosokat nem mondom, hogy sújtja, azoknak az uradalmán talán valószínűleg iskola is van, őket nem érdekli, hogy cselédeiknek mennyi gyermeke van és mennyi után kell a beiratási dijat fizetni. De a kisgazda, a ki talán a saját gyermekét sem tudja iskoláztatni, az ugyan meg kell, hogy nézze, hogy a cselédjének hány gyermeke van és hányat kell majd beíratni. (Igaz! Ugy van!) Ezzel az intézkedéssel, t. ház, az egygyermekrendszer végzetes réme, a mely idáig csak a Dunántúl jelentkezett, átszorittatik az Alföld szivébe és ajánlatossá teszi annak a cselédnek, hogy hagyjon fel a családalapítás czéljával, neki nem való ez a szép jaasszió, mikor az élet tulajdonképeni czélját, az önfentartást sem tudja magának biztosítani. (Helyeslések.) Ismétlem, t. képviselőház, hogy a javaslat más nagy organikus kérdésekkel, a melyek szintén megoldandók, összefüggésben nincsen. Hiszen az ingyenes oktatás igen ideális dolog és én azt javaslom, méltóztassék ezen javaslattal kapcsolatosan itt, a hol a gazdasági cselédek gyermekeinek iskolai beiratásáról van szó, kötelezővé tenni az állami iskolai ingyenes oktatást az egész vonalon: méltóztassék megpróbálni az ingyenes iskoláztatást és senki sem fog az ellen szemrehányást tenni a kormánynak, hogy a szegény elhanyagolt néprétegek ingyen részesülhessenek a kultúra gazdag áldásaiban. Ha így néz ki a javaslat ebből a szempontból, nézzünk kicsit körül a vívmányokban. A javaslat nagy vívmánynak tünteti fel, — az indokolás külön hangsúlyozza — hogy a testi fenyítés joga a gazdától elvétetett; hogy a gazda ezentúl nem fog élhetni az 1876: XIII. t.-cz. 45-—46. §-ban számára biztosított testi fenyítés jogával. Ezzel a kérdéssel azonban, t. képviselőház, ugy állunk, hogy mikor a javaslat ezt nagy vívmánynak tünteti fel, mindjárt le is szállítja azt 50°/o-ra, a mennyiben a gyermekeknél már is megengedi a 18 éves korukig. De hogy ez nem is vívmány, azt a bíróságnak egy ítéletéből fogom dokumentálni. A Curia 8801/906. sz. ítéletében kimondotta, hogy az 1876: XIII. t.-cz. 45—46. §-ban foglalt intézkedésekből kifolyólag a gazdát csakis a megdorgálás, illetve fizetéslevonás illeti meg, ellenben sem a gazdát, sem helyettesét a cseléd felett nem illeti meg a fegyelmi jog olymérvű gyakorlása, hogy a cselédet bottal verje, és rajta testi sértést ejtsen. Tehát a Curia a törvény alapján igenis már előbb életbe léptette azt, a mit ez a törvényjavaslat mint nagy vívmányt tüntet fel. Ha e kitűnő és nagy vívmányok után tekintetbe veszem az emberi jogok, az egyéni szabadság kérdését, akkor, a mint már előbb kifejtettem, kénytelen vagyok rájönni, hogy itt egy oly büntető kodexxel állunk szemben, a mely modern Briareusként mindenbe beleüti orrát a jíolgári szabadságok ártalmára. Ha t. képviselőtársaim nem hiszik ezt el nekem, kit talán tulradikálisnak tartanak ebben a dologban, (Ellentmondások-.) engedjék meg, hogy idézzem egy gazdasági egyesület tagjának munkáját, a mely helyettem méltó szavakkal fogja elmondani a magam kritikáját arra vonatkozólag, hogy mit lehet büntetésekkel és börtönnel elérni. A győrvármegyei gazdasági egyesület átiratot intézett G-yörmegye törvényhatóságához — hogy ott mi történt vele, azt nem tudom — és ezt az átiratot, a mely röpirat alakjában is megjelent, Lijjpay Zoltán nagybirtokos fogalmazta, a ki se nem szocziálista, de még csak nem is demokrata. Ez az átirat a következőket mondja: »Ismerjük jól a múltban megalkotott intézkedések azon sorozatát, hol a munkaadók érdekvédelmét vésték a törvénytáblába. Orvoslást pedig mégis csak a közgazdasági fejlődés hozhat és ennek nem ellentállni, hanem ehhez nekünk alkalmazkodni kell. Gazdasági egyesületünkben nem arra vagyunk hivatva, hogy bizonyos, az idők folyamán létrejött birtoktermeléseket és munkaszervezeteket illető felfogások konzerválásában lássuk a summum bonumot, hanem megtalálva, felismerve a gazdasági átalakulások utvonalát, ugy vezessük azon az általunk képviselt agrikulturérdekeket, hogy ne összeütközésekben pazarlódjék el idő és erély, de ellenkezőleg, a haladásnak nehéz munkájában való egyesülés hárítsa el a kolliziókat az ez idő szerinti természetes érdekellentétek között. Mindenféle oly velleitással azonban, mely büntetendő kihágásnak akarja minősíteni a inunkabérérdek propagátorainak azon irányú működéseit, melyekkel a munkásosztály helyzetét önön belátásuk szerint javítani czélozzák, 22*