Képviselőházi napló, 1906. IX. kötet • 1907. április 25–1907 június 4.
Ülésnapok - 1906-153
153. ORSZÁGOS ÜLÉS 1907 május 7-én, kedden, Rakovszky István elnöklete alatt. Tárgyat: Bizottsági jelentések benyújtása. — A mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen van: Darányi Ignácz. (Az ülés kezdődik d. e. 11 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezetni fogja Hammersberg László jegyző ur; a javaslatok mellett felszólalókat jegyezni fogja Raisz Aladár, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Várady Károly jegyző ur. Következik Markhot Aladár, az igazságügyi bizottság előadójának bejelentése. Markhot Aladár előadó: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az ország szent koronája egyik őrének megválasztásáról szóló 455. számú törvényjavaslatra vonatkozólag van szerencsém az igazságügyi bizottság jelentését (írom. 477) beterjeszteni, kérve ennek kinyomatását, szétosztását és az osztályok mellőzésével napirendre tűzését. Elnök: Méltóztatnak az előadó ur javaslatához hozzájárulni ? (Felkiáltások.: Igen!) Akkor határozatké]3en kimondom, hogy ezen jelentés ki fog nyomatni és annak idején napirendre fog tűzetni. Jelentést kivan tenni Bernát István, a munkásügyi bizottság előadója. Bernát István előadó: Van szerencsém a képviselőház munkásügyi és jjónzügyi bizottságának jelentését (írom. 475, 476) bemutatni a gazda és gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozására vonatkozó 451. számú törvényjavaslat tárgyában. Kérem, méltóztassék ezen jelentéseket kinyomatni, s annak idején az osztályok mellőzésével tárgyalásra kitűzni. Elnök: Méltóztatnak az előadó ur jelentéséhez hozzájárulni, igen vagy nem? (Felkiáltások : Igen !) Ha igen, akkor határozatképen kimondom, hogy ezen jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és annak idején napirendre fognak tűzetni. Bernát István előadó: Van szerencsém bemutatni a közgazdasági bizottságnak jelentését (írom. 478) a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet létesitése iránt Kómában kötött nemzetközi egyezmény beczikkelyezésére (írom. 416) vonatkozólag. Bátor vagyok kérni a t. képviselőházat, hogy ennek kinyomatását, szétosztását és az osztályok mellőzésével napirendre tűzését kimondani méltóztassék. Elnök: Méltóztatnak az előadó ur javaslatát elfogadni ? (Felkiáltások : Igen!) Akkor határozatképen kimondom, hogy ezen jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és annak idején napirendre tűzetnek. Következik Szmrecsányi György, a közgazdasági bizottság előadójának a jelentése. Szmrecsányi György előadó: T. képviselőház ! Van szerencsém bemutatni a közgazdasági bizottság jelentését (írom. 479) a kereskedelemügyi miniszter azon jelentéséről, a melyet a magyar királyi központi statisztikai hivatal 1907, évi munkatervének kiegészítése tárgyában (írom. 403) az országgyűlés elé terjesztett. Kérem a t. házat, hogy ezen bizottsági jelentést kinyomatni, szétosztatni és az osztályok mellőzésével napirendre tűzni méltóztassék. Van szerencsém továbbá bemutatni a közgazdaságibizottságjelentését (írom. 480) az 1907. évi pécsi mező- és erdőgazdasági, ipari- és mű veszeti országos kiállítás állami támogatásáról szóló 456. számú törvényjavaslat tárgyában. E jelentésre nézve szintén azt a kérést vagyok bátor a képviselőház elé terjeszteni, hogy azt kinyomatni és az osztályok mellőzésével napirendre tűzni méltóztassék. (Hehjeslés.) Elnök: Méltóztatik a t. háznak az előadó ur jelentését magáévá tenni, igen vagy nem ? (Felkiáltások: Igen!) Ha igen, akkor kimondom, hogy mind a két jelentés ki fog nyomatni, szót fog osztatni és annak idején napirendre fog tűzetni. 13*