Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-146

398 lí6. országos ülés 1907 április 23-án, kedden. körülmények közt kivihetetlennek kell tekinteniök. Ép oly kevéssé, mint Bozóky Árpád képviselőtársam elleninditványát, tehetem magamévá Nagy Ferencz t. képviselőtársam indítványát, mert az utóbbinak elfogadása esetében a törvény egy, két, három magyarajku tanulónak a magántanitás kedvezményeit és előnyeit nyújtaná a tanulók többsége oktatásának rovására. A t. ház engedelmével még egy kérdést szeretnék szóba hozni, mert én azt gondolom, hogy ugy a törvényjavaslatnak, mint a 18. §-nak és az ahhoz beadott elleninditvány és módosításnak kiinduló pontja : az u. n. nemzetiségi törvény első szakasza. Ott t. i. az egységes magyar nemzetről van szó. Az 1868: XLIV. t.-cz. bevezetése azt mondja (olvassa) : »Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, a melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja.« Én azt találom, t. ház, hogy az egységes, oszthatatlan nemzet fogalmát gyakran tévesen értelmezik. Bozóky t. képviselőtársam elleninditványában nagy ellenmondást látok az oszthatatlan nemzet fogalmi egységével. Azt mondja t. i. Bozóky t. képviselőtársam (olvassa) : »A magyar állam területén, a horvát-szlavón terület kivételével, minden elemi népiskolában . . .« stb. Én némileg eltérő nézeten vagyok, mert én az egységes magyar állam álláspontján állok. (Helyeslés.) Én azt mondom, hogy Szent István koronájának területe egységes, t. i. az egységes magyar állam területe; egységes az állam törvényhozása és épen azért én azt mondom, hogy az 1868 : XXX. törvényczikk nem Magyarország és Horvát-Szlavonországok között kötött alapszerződés, hanem a magyar államnak alaptörvénye, a melyben kifejezésre jutott az egységes magyar állam egyöntetű akarata és ezen akarat létrejötténél HorvátSzlavonország képviselői is közreműködtek. Azért azt mondom, hogy Horvát-Szlavonországok nem lehetnek állam az államban, külön állam a magyar államban; azt mondom és azt tanítottam mindig, hogy Horvát-Szlavonországok az egységes magyar államnak tágkörű autonómiával felruházott tartománya, vagyis máskép kifejezve : a magyar állam egységes, de Horvát-Szlavonországok irányában erősen deczentralizált állam. Hiszen Horvát-Szlavonországok képviselői a parlamentben horvátul is beszélhetnek, joguk van erre az 1868. évi XXX. t.-cz. alapján. De mit jelent ez ? Azt, hogy a magyar parlament hivatalos nyelve kettő ? Nem ! A magyar parlament hivatalos nyelve a magyar, a horvát nyelv használhatása tehát csak kiváltság, privilégium a horvát képviselőkre nézve. Elnök : Ismét kérem a képviselő urat, méltóztassék a 18. §-hoz szólni. Nagyon érdekesek a fejtegetései, de a házszabályok nem engedik a tárgytól való eltérést. Lindner Gusztáv: Mindjárt befejezem. Csak azt akarom ebből levezetni, hogy itten egyáltalában a nyelv és a leszármazás nem szerepel, nem etnográfiai fogalommal állunk szemben, hanem poütikai fogalommal. Minden félreértésnek kiindulási és végpontja az, hogy mindig összetévesztik az etnográfiai és a politikai fogalmakat. (Ugy van ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Az elmondottak alapján sem a 18. §-t, sem pedig a szóbanforgó elleninditványt és módositást nem fogadhatom el, hanem a jelenleg létező jogállapot fentartásához ragaszkodom, mert attól tartok, hogy a nem magyar tannyelvű népiskolákban a tervezett intézkedések következtében a tanulók műveltségi foka jelentékenyen le fog szállani és hogy a törvényjavaslat számos határozmányainak végrehajtási módja és tényleges végrehajtása bőven folyó kutforrását fogja képezni az állami és egyházi hatóságok és közegek között támadó heves és veszélyes összeütközéseknek, a mi egyértelmű a közbéke folytonos kárthozó megzavarásával és a kulturharcz egy nemének előidézésével. Elnök: Ki következik szólásra ? Hammersberg László jegyző: Nagy Dezső ! Nagy Dezső: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nagy Ferencz t. képviselőtársam a tegnapi napon a 18. §-hoz egy módositást adott be, a mely azon sarkallik, hogy a nem magyar tannyelvű iskoláknál, a mennyiben nem 20 %-nyi vagy 20 növendék, hanem azon aluli számban lévő növendékek vannak is, . . . (Mozgás.) Elnök : Csendet kérek ! Nagy Dezső : . . . a magyar tannyelv ezekkel szemben okvetlenül használandó. Részemről helyeslem az ezen indítványban kifejezést nyerő irányt, azonban ki kell jelentenem azt is, hogy a végrehajtás tekintetében némi aggályaim vannak. Nevezetesen épen az ilyen nem magyar tannyelvű iskoláknál, különösen kisebb helyeken, megfelelő tanerőt találni, a ki a magyar nyelvű oktatást kellő módon tudja elvégezni — a kellő módon való elvégzés alatt értvén azt, hogy ugy tudjanak magyar nyelven oktatni, hogy magának az oktatásnak sikere ne veszélyeztessék — azt hiszem, szerfelett nehéz lesz. Igaz, hogy a törvény kimondja, hogy a tanitó köteles magyarul tudni, azonban fájdalommal tapasztaljuk és tudjuk, hogy a mai viszonyok között még ilyen tanitó kellő számban és az illető helyeken nem található. Ha tehát ezen módositást azon módon fogadnók el, a mint azt Nagy Ferencz t. képviselőtársam benyújtotta, azon esetben ismét lenne olyan törvényes rendelkezésünk, a minő törvénytárunkban, különösen a magyar nyelv oktatása tekintetében, számos van, a mely végre nem hajtható ; a mi ismét azt vonja maga után, hogy a törvény végrehajtása csak lazán történhetik, a minél fogva azután az állami életben az a preczizitás és következetesség, a. mely a törvények végrehajtása körül okvetlenül szükséges, el nem érhető, s a mely ennélfogva magának a törvény erejének lankasztására, gyengítésére szolgál. Azonban azt hiszem, hogy az említett módosítás- bizo-