Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-133

r„s Í:Í3. országos ülés li)07 április 6-án, szombaton. fokát jelezné. Hiszen azok vannak a legnagyobb hálára kötelezve. Az a szegény dászkál eddig 150—200 forintért nyomorgóit családjával, most pedig tisztességes uri ellátásban fog részesülni. Természetesen a kormányzatnak meg kell ezután kivánnia nemcsak a nemzetiségi tanítóktól, hanem minden tanitótól, hogy a törvényhozásnak ezt a jóakaratát tisztességesen megszolgálják. Ez a figyelmeztetés nem szól azoknak, kik eddig is nagy ambiczióval, lelkesedéssel töltötték be tanitói hivatásukat, kik valósággal apostolai voltak a nevelés szent ügyének és a valláserkölcsi élet fejlesztésére irányuló munkásságnak, hanem szól a hanyagoknak, a kötelesség elől kitérőknek, a kik rossz napszámos módjára egyéb foglalkozással töltik el a tanitásra szánt időt. Ezekre nézve kell hogy a figyelmeztetés már eleve elhangozzék ebből a házból, hogy nem igy lesz ez után. Ezért kell már most azt az aggodalmamat fejeznem ki, hogy az ellenőrzés tekintetében semmi irányban nem látok kellő garancziát. A tanfelügyelői ellenőrzés a semminél alig valamivel több. Pedig rendkívül fontos dolog, mert ha helytelen az ellenőrzés, vagy nem elég életrevaló, akkor az egész pénzt hiába, eredmény és czél nélkül dobtuk el és csupán azt érjük el, hogy ez után az állam segitségén nagyobb kényelemben fognak a tanitók megélni, bár az eredmény nem lesz olyan, a milyent ezért a fizetésemelésért, ezért a figyelemért tőlük elvárhatnánk. Gondosan kell tehát a törvényben az ellenőrzés kérdését megoldani, mert ellenkező esetben nagy hiányok származhatnak abból. A t. nemzetiségi képviselő urak, mint uri emberek bizonyára akkor tennének hasznos szolgálatot a saját népeiknek is, ha azokat ezen törvényjavaslatnak mielőbb való elfogadása által ősi butaságukból kisegíteni törekednének, mert a közönséget, a népet csak az akarja az ősbutaságban megtartani, a ki annak tudatlanságát, járatlanságát a maga javára ki akarja használni. (Ugy van 1 balfelól.) Ez azonban ma már nem lehetséges. Az uj ezer esztendőben ez nem történhetik meg olyan könnyen, mint az első ezerben. (Mozgás a nemzetiségiek padjain.) Jó lesz tehát ezzel az iránynyal szakítani és odatörekedni, hogy jól fizetett, hazafias érzelmű és irányú tanitók a nemzetiségek gyermekeit is tanítsák meg az istenfélelem mellett és a valláserkölcsi életelveknek szivükbe csepegtetése mellett az általános emberszeretetre, (Helyeslés a baloldalon.) és alkalmazzák is azt: tanulják meg, hogy egy hazának gyermekei egymásnak nem ellenségei, ha más nyelven szólalnak is meg, a midőn a világra jönnek. (Nagy derültség.) Kérem, méltóztassék helyesen értelmezni a szavaimat. Azokat az elveket, a melyeket itt most egy kis gikszerrel előadtam, t. i. az általános emberszeretet elveit és azt, hogy egy országnak fiai egymást szeretni, az ország minden érdekét egyenlő jóakarattal, a hon földje iránti igaz szeretettel istápolni és védni tartoznak : ezen elveket kell a tanító uraknak az iskolákban érvényesiteniök, a felekezetek pedig a valláserkölcsi életre vonatkozó vallási oktatást ezen törvényjavaslat mellett is a legteljesebb szabadsággal gyakorolhatják és meg vagyok győződve arról, hogy ha ezen törvényjavaslat helyesen alkalmazva és jóakarattal kezelve a gyakorlati életbe átmegy, akkor el fogjuk érhetni azt, a mit egy régi kálvinista zsoltár ekként fejez Id : »Igy az Isten háza épül, Napról napra inkább szépül; Plántái virágozva nőnek.« A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Darányi Ferencz jegyző: Manojlovics János! (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek ! Manojlovics János: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk!) Társadalmunk összes osztályainak jelenlegi mostoha viszonyai között kiváló érdemeket szerzett magának a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur ő exczellencziáj a az által, hogy figyelmét és az állami tanitók fizetésének rendezésével az egész ország figyelmét azon társadalmi osztály anyagi helyzete felé fordította, a mely olyan fontos tényezője hazánk kulturális fejlődésének. A tanító a legszerényebb, a legigénytelenebb, de a legintenzívebb és legnélkülözhetetlenebb munkása a hazának. Bizonyára nincs e háznak oly tagja, a ki a tanitói fizetésnek felemelése ellen állást foglalna, sőt az ellen sem lehet bizonyára senkinek sem kifogása, hogy az állam segélyt nyújtson egyes iskolafentartóknak iskoláik íentarthatása végett, hanem igenis itt a házban is nagy, még inkább a házon kivül megszámlálhatatlan azoknak a száma, a kiknek alapos aggályaik vannak az iránt, hogy a nem állami tanitók fizetése itt az országgyűlésen országos törvény által szabályoztassék, valamint az iránt, hogy a nem állami iskoláknak nyújtott segély fejében, sőt a nélkül is, az állam az őt megillető felügyeleti jog határain túl az autonóm iskolák életében aktív beavatkozási, rendelkezési jogot követeljen a maga részére. így a szerb közvélemény a legnagyobb aggodalommal fogadta annak idején a Berzeviczy-féle törvényjavaslatot, valamint a Lukács-féle rendeletet és most a jelenlegi törvénytervezetet is. En a szerbek nagybecskereki népgyülésének megtisztelő megbízásából itt e házban hivatkozom 30.000 szerb honleánynak ezen két kötetben foglalt aláírására (Felkiáltások : a közéfen : Éljenek!), a kik anyanyelvük érdekében tiltakoznak ezen törvényj avaslatok ellen. Az emiitett két szempontból ezen törvényjavaslat támadást involvál magában a nemzetiségi jellegű felekezetek iskolái ellen, és ezen körülményben találjuk magyarázatát annak a parlamentarizmus történetében talán páratlan esetnek,, hogy a jelenlegi kormám', a mely különböző programmokat valló politikai pártokra tá-