Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-132

50 132. országos ülés 1907 április 5-én, pénteken. az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége, s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik*. Ez tehát azt jelenti, hogy az összes magyarországi nyelvek egyenjogúak a magyarral; más értelme ennek nem lehet, a törvény legalább azt mondja, de hozzáteszi, hogy a mennyiben az ország egysége, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás érdeke megköveteli, a magyar nyelvre nézve kivétel tétetik, a mennyiben ezen magasabb fórumokban kizárólagos használati jogosultságot ad a magyar nyelvnek. S a magyar nyelvnek ezt a hegemóniáját, ezt a kiváltságos helyzetét szívesen elismerjük. (Zaj.) De azután követeljük, hogy ennek a törvénynek azután a másik oldalra vonatkozó részeit is mindenki elismerje. (Zaj.) Sokszor gondolkoztam azon, hogyan lehetne röviden, rövidre fogva kifejezni a nem magyar nyelveknek joghatárait Magyarországon. És találtam egy szerenesés formulát, a mely, azt hiszem, teljesen preczize kifejezi azokat a határokat, (Halljuk ! Halljuk !) a melyeken belül okvetlenül el kell ismerni a nem magyar nyelveknek jogosultságát Magyarországon. Ezt én akkép fejezem ki, hogy : minden nép a maga nyelvén műveltessék, minden nép a maga nyelvén nyerje meg a maga közigazgatását és minden nép felett a maga nyelvén bíráskodjanak. (Zaj.) Hogyan értem én ezt? Ugy értem, hogy az oktatás az illető nép nyelvén történjék, kizárólag az elemi oktatás, de a felsőbb fokokban is, egész az akadémiai képzésig, nevezetesen a középiskolákban is gondoskodás történjék arról, hogy az illető nép a saját anyanyelvén is művelhesse magát. (Zaj.) Ez vonatkozik a művelődésre. Micsoda jogot követelünk mi a nem magyar nyelveknek? Azt, a melyet a törvény is különben kiköt, hogy minden növendék a maga anyanyelvén nyerjen oktatást, az állami iskolák kizárólagos oktatási nyelve csakis a gyermekek anyanyelve lehessen. De menjünk tovább, A közigazgatástól azt követeljük, hogy a közvetlen érintkezés a néppel annak a nyelvén történjék, ugy Írásban, mint szóban. Megköveteljük azt, hogy attól a hivatalnoktól intézményszerűieg kívánják meg, hogy a nép nyelvét értse, de ne bízzák kényére-kedvére. Hiszen mi történik Arad vármegyében, a hol 80 százalék a románság? Alig van egy főszolgabíró, a ki tudna románul. És azt mondják, hogy mi a nemzetiségi törvényt végrehajtjuk, csak a nemzetiségek nem akarják végrehajtani. Minket az nem elégíthet ki, ha miniszteri Ígéreteket kapunk, a mint kaptunk a miniszterelnök úrtól is a mostani ülésszak kezdetén, hogy gondoskodni fog arról is, hogy a községek keretén belül az illető nép a maga anyanyelvén kapjon hivatalos értesítéseket. Mert ennek az ígéretnek 12 hónapja van, de semmiféle intézkedést nem látunk abban a tekintetben, hogy a miniszterelnök ur ezt keresztül is akarja vinni. Barta Ferencz : Majd az önök kedvéért elcsapják a magyar tisztviselőket! Goldis László : Most is van egy eset Arad vármegyében ; az aradi magyar lapok irják. Sajnálom, hogy nincsenek itt aradi képviselőtársaim, a kik szavaim igazságát bizonyíthatnák. A főszolgabíró jegyzőt választatott meg, a ki egy betűt sem ért románul, pedig tiszta román faluról volt szó. (Zaj.) Barta Ferencz: A nép választotta, nem nevezték ki! Goldis László: Nem kinevezett tisztviselő, hanem lehet az iránt intézkedni, hogy a kurzus tantervébe felvegyék az illető nyelvet és elbuktassák azt, a ki nem tesz belőle vizsgát. így lehet annak elejét venni, (Zaj.) hogy ilyen anomáliák történjenek. A bíráskodás terén a volt igazságügyminiszter ur is kijelentette, hogy ő nagyon jól tudja, mit jelent az, mikor tolmács utján szolgáltatnak igazságot. Mi azt követeljük, hogy a ki közvetlenül érintkezik a néppel, köteles legyen annak nyelvét ismerni és ne legyen ez a kényére-kedvére bízva. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak ! Goldis László: Követelik azt, nogy a nem magyar népek megtanuljanak magyarul. Ez először is igazságtalanság és a jogegyenlőség legnagyobb megsértése. Milyen gondolatokat ébreszt a nem magyar népekben az a követelés, hogy neki még egy másik nyelvre is szüksége van, hogy saját hazájában boldogulhasson. (Felkiáltások: A magyar hazában !) Ez a magyar haza mindazoké, a kik itt laknak. Épen ugy hazája ez a szerbeknek, a kik itt laknak, mint a románoknak, a tótoknak. (Felkiáltások : Mint magyar állam/polgároknak!) Igazán nem hazafias dolog azt a gondolatot ébreszteni fel a magyarországi nem magyar népeknél, hogy saját hazájukban saját nyelvükön nem boldogulhatnak. Ez olyan képtelenség, a melynek párját nem találom sehol. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Az idő amúgy is előrehaladt, ne méltóztassanak tehát a szónokot zavarni. Goldis László : Azt a különös helyzetet teremti ez, hogy Magyarországon a polgárokat két osztályba lehet osztani. Vannak I. osztályú és II. osztályú polgárok. (Felkiáltások : Ezt már hallottuk !) Azon szerencsétlen nem magyar népek ugyanis, a melyek egész tömegekben nem tudnak magyarul, ahhoz, hogy I. osztályú polgárokká lehessenek, meg kell, hogy tanuljanak még egy második nyelvet. Hol van itt a jogegyenlőség ? Hiszen akkor a magyaroktól is meg lehetne kívánni, hogy tanuljanak meg németül is. Azt mondják, hogy erre azért van szükség, hogy a nép gyermekei is hozzájuthassanak az állam jótéteményeihez, hát én nem tudom, hogyan lehet a nyelv utján jótéteményekhez jutni. Ha veszszük azok perczentjét, a kik a nép közül látogatják a középiskolákat, azt találjuk, hogy alig 3%-ot tesz ez ki, holott a földmiveléssel