Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-140

252 IkD. országos ülés 1907 április 16-án, kedden. biek nem csupán alsó latin iskolák voltak, hanem az elemi oktatást is felkarolták ugy, hogy a tanulót hét éves kortól 16. évéig a tanulmányok első elemeitől kezdve előkészítették az egyetemi tanfolyamra. A városi iskolának kettős czélja volt: a kor követelményeinek megfelelő polgári műveltséget adni és előkészíteni az ifjúságot az egyetemi tanulmányokra. Ez utóbbi czél azonos lévén- a monostori iskoláéval, tanrendje is jóformán azonos volt azéval. Ebben is grammatika, zene és erkölcstan voltak a tanítás főtárgyai, melyekben vagy benfoglaltattak, vagy köréjük csoportosultak.« T. képviselőház ! Ilyen iskolát is többet emlit fel Békén Rémig egyetemi tanár ur ; ilyenek voltak pl. Bártfán, Bereghalmon, Beszterczén, Beszterczebányán, Bélabányán stb., szóval az ország minden vidékén, ugy hogy összesen 85-öt bírt összeállítani Békefi ur és ezek mind a katholikus egyház kezében voltak. A protestantizmus ezeket már itt találta magyar földön. Azt hiszem, eléggé bebizonyítottam a t. előadó urnak, hogy igenis a katholikus egyház nagyon is foglalkozott Magyarországon, Szent István korától kezdve, a tanítással, és pedig a szó szoros értelmében vett népoktatással, s majdnem ugyanazon tárgyakkal, mint a melyeket ma adunk elő a népiskolákban. Nem érheti tehát az egyházat az a vád, hogy csak katekizmus, hittan volt azon iskolákban, semmi más. Továbbá meg kell jegyeznem a t. előadó urnak, hogy én nem azt állitottam, hogy az állam minden hatalmát az egyháztól való átruházás által nyerte, sőt vallom és hirdetem, elismerem és folyton hangoztatom, hogy igenis az állam is és az egyház is egy-egy tökéletes társaság, — a »tökéletes« szót terminus technikusnak használván jogi kifejezés gyanánt — hogy mind az állam, mind az egyház független egymástól, hogy mind az egyház, mind az állam koordinált hatalom, és épen azért soha nem fogom elismerni azt, a mit hangoztatnak, miként a t. előadó ur is hangoztatta, hogy az állam önczél, hogy az egyház szubordinált hatalom. (Felkiáltások : Pedig ugy van !) A mit az átruházásra mondtam, azt kizárólag az iskolákra mondtam. Azt sem fogom elismerni soha, a mit a t. előadó ur állit, hogy a szülők csak az első nevelésben vehetnek részt, a többi az államhoz tartozik. Erre nézve felhozza a t. képviselő ur Macaulay-t, a ki azt mondja, hogy : »nincs más választás, mint a börtönmester és az iskolamester között«. T. képviselőház ! A ki ezt a szöveget, Macaulay-nak a szövegét olvassa, meg lesz győződve róla, hogy ez az idézett passzus egészen mást jelent, mint a mire a t. képviselő ur azt czitálta. Végül csak egy megjegyzésem van még, és ez Marjay Péter urnak szól, a ki felhozta, hogy ' én Rómára hivatkoztam és azt mondtam volna, hogy az mindenben helyesli az én álláspontomat, és azt is hozzátette, hogy nincs szükségünk külföldi beavatkozásra. Hát, t. képviselőház, senki ezt a törvényjavaslatot Rómába nem küldte, sem Róma arról nem nyilatkozott. Nem is ezért emlitem fel, hanem csak azért, mert talán az urak is, talán Marjay Péter ur is Bismarck herczeget, a volt kanczellárt és Briand-t, a mostani franczia kultuszminisztert elismerik olyan auktoritásoknak, a kik épen nem voltak nagy barátai a katholikus egyháznak. És lám, mindkettő azt állitotta, az egyik nem is régen, a másik már előbb, hogy a hol katholikusok laknak és vallásukról van szó, vagy vallásuk elveinek meghatározásáról, ott Rómáról mint idegen hatalomról soha beszélni nem lehet. Ezzel végeztem volna — nagyon is köszönöm a t. képviselőház engedelmét, s türelmét — azon ellenvetésekkel, a melyek az én beszédemre történtek. Volna még sok más, azonban nem akarom a t. képviselőházat fárasztani, (Helyeslés.) nem azért, mintha talán attól félnék, hogy nem lesznek kegyesek meghallgatni, hanem azért, mert ugy is tudom, hogy sem a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, sem a t. előadó urat, sem pedig talán a t. képviselő urakat nem fogom meggyőzni. (Felkiáltások : Ugy van !) Hanc veniam damus, petimusque vicissim. Ezen meggyőződésben nem akarok tovább azon ellenvetésekkel foglalkozni, a melyek tétettek. Áttérek a czimre. A czimben ez áll: »hitfelekezeti«. Ez a szó akkor származott, mikor az 1868. évi iskolai törvény megszületett, s a községi és hitvallásos iskolák közt különbséget alkotott. 'Mint az egész törvény, ugy ez a szó is a németországi áramlatoknak a következménye, és épen ezért a »hitfelekezeti« szót is onnan vették át, pedig nem helyesen és nem hűen, mert ott Confessionelle Schule-nak nevezik a hitvallásos iskolát, már pedig a konfesszió szó nem felekezetet, hanem hitvallást jelent. Midőn tehát mi megkülönböztetést akarunk tenni a hitvallásos és a községi és állami iskolákkal szemben, akkor, ugy vélem, nem ugy kellene ezt kifejezni, hogy »hitfelekezeti«. Valamint az állami iskolát azért hivják állami iskolának, mert az állam tartja fenn, ép azért kellene hivni a hitvallásos iskolát hitvallásosnak, mert a hitvallások tartják azt fenn. (Mozgás. Közbeszólás.) Bocsásson meg a t. közbeszóló ur, én egyházamat nem tartom felekezetnek, s mivel a javaslat részben a katholikus egyházra is vonatkozik, ép ugy mint minden más vallásra, izraelitára, protestánsra és unitáriusra, azért sokkal helyesebbnek találom, ha nem hit felekezetinek, hanem hitvallásosnak fogjuk nevezni. Ennek következtében módosítást vagyok bátor benyújtani, hogy a »hitfelekezet« szó helyett »hitvallásos« szó tétessék. Ez sokkal tágabb, sokkal inkább megfelelő a tartalomnak, miért is ajánlom elfogadásra. Raisz Aladár jegyző: Maniu Gyula ! Maniu Gyula: T. ház! Nagyon sajnálom és őszintén fájlalom, hogy az általános vita folyamán nem volt alkalmam felszólalni. Sajnálom ezt azért, mert ha alkalmam lett volna kifejezni azon aggodalmaimat, melyeket ezen törvényjavaslattal szem-