Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-140

240 Vifi. országos ülés 1907 április 16-án, kedden. Egy hang (bal/elöl): Molnár János nem ért egyet velünk! Miháli Tivadar: Minthogy tehát az a czél tüzetett a törvényjavaslat elé, hogy az egyetértéshez és az egységes állameszméhez közeledjünk, azt hiszem, hogy mindezekkel a legfényesebben be Yan bizonyítva az, hogy az állam egységéhez nem szükséges a nyelvegység. Vannak egyéb fontos érdekek, t. ház, és azt hiszem, hogy különösen manapság a közgazdaság, a kenyér kérdése sokkal fontosabb az ilyen elvont elveknél. Azt hiszem, hogy ha a kormány ilyen irányba terelné a kormányzatot, a magyar nyelv tanításának kérdését pedig csak fakultatív értelemben állítaná be a törvénybe, akkor sokkal jobb és üdvösebb eredményt érne el. T. ház! A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur beszéde folyamán azt mondta, hogy a jelen törvényjavaslat czélja a nemzeti szellem fejlesztése. Ujabb időben igen szokásos és divatos frázis ez, a nemzeti szellem fejlesztéséről, a magyar állam kiépítéséről és több efféle hangzatos jelszóról beszélni, a melyek csodálatosképen éjjen azon időpontban kezdtek uralkodni, a midőn a magyar faj nagymérvű kivándorlása kezdetét vette. Egyidejű tehát a magyar sovinizmus a magyar nép kivándorlásával. Sokat gondolkoztam ezen és természetes eszemmel nem tudom felfogni, hogy a magyar kormány és a magyar társadalom miért nem igyekszik előbb megmenteni saját faját azáltal, hogy gazdasági jólétet teremt és biztosítja annak a megélhetést. Csak biztosabb a saját faj, mint azok, kiket talán sikerül más nemzetiségekből beolvasztani, mert hisz az önök t állítása szerint a történelmi múlt is határoz. Én józan észszel nem tudom felfogni, miért akarják a nemzetiségeket tűzzelvassal beolvasztani akkor, . . . Markos Gyula: Bolond beszéd; ki olvaszt be tűzzel-vassal ? Miháli Tivadar: ... a mikor saját fajuk tulajdonképen pusztul, kénytelen a vándorbotot kezébe venni és kivándorolni Amerikába. Én nagyon üdvösnek tartanám az országra nézve, ha a közjogi kérdések helyett szocziális és közgazdasági kérdéseket tárgyalnánk, mert azoknak helyes megoldása esetén a kormány a kulturális kérdéseket is könnyebben oldhatná meg. Különben is biztosithatom a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat arról, hogy azt a czélt, a melyet ezzel a javaslattal maga elé tűzött, t. i. a jó egyetértés és harmónia előidézését, nemcsak nem éri el, hanem eléri annak ellenkezőjét. Látjuk az eredményt eddig is. Az egész országban megnyilvánult már az állásfoglalás e javaslattal szemben és higyje el a t. miniszter ur, hogy ha a jövőben keresztül akarja hajtani ezt a javaslatot, akkor bizonyos átmeneti intézkedéseket kell hogy tegyen, mert még akkor is, ha, mint monda, nem zárkózik el bizonyos intézkedések megváltoztatásától, a melyek — saját szavaival élek — nem ellenkeznek a javaslat szellemével, nagyon sokat kell enyhítenie ezen a javaslaton és annak végrehajtásán, hogy az előbbi béke és egyetértés helyreálljon. Nem fogadom el a javaslatot. Elnök: Következik sorrend szerint Vajda Sándor. Nincs itt. Következik Szkicsák Ferencz, a kit szintén megillet a zárszó joga. Szkicsák Ferencz : T. ház ! Szentiványi képviselő ur azt a kijelentést koczkáztatta meg, hogy itt e házban Ajjponyi beszéde után nincs értelme, ha felszólalunk, mert vagy nem értettük meg a miniszter beszédét és a törvényjavaslatot, vagy pedig nem ^karjuk azt megérteni. Hát ez nem való. Én különben azon csodálkozom, hogy épen Szentiványi képviselő ur mondotta ezt, a ki Apponyi minisztert ezelőtt mint pártvezérét megértette, sokáig híve volt, mikor azután a liberális pártból kilépett, akkor többé nem akarta megérteni és ő volt az utolsó, a ki pártvezére után a függetlenségi pártba belépett. Mi Aj>ponyi törvényjavaslatát igenis megértettük; de engedje meg nekünk Szentiványi képviselő ur, hogy ha ő, mint Apj)onyi párthíve, olyan későn értette meg a pártvezérét, hogy minket, nemzetiségi pártiakat, a kik nem vagyunk Apponyi miniszter urnak hivei, Apponyi nem tudott meggyőzni a maga igazságáról, sőt én azt mondom, a mit ki is fogok fejteni, hogy ép a miniszter ur beszéde volt mely minket a mi igazságunkban megerősített. Mindjárt azon fogom kezdeni, hogy elismerem, hogy gr. Apponyi Albert beszéde nagy és szép beszéd volt, csakhogy egy kis különbség van közöttünk ezen elismerés tekintetében. Mi ugyanis abban tartjuk nagynak és szépnek gr. A pponyi Albert beszédét és abban valóban nagy is, hogy azokat az igazságokat és argumentumokat, a melyeket mi, a nemzetiségi párt ezen vitában előhoztunk, azokat ő saját sovén és igazságtalan álláspontjának beigazolására akarta felhozni. Mindenesetre, a mint nagy értelem kell ahhoz, hogy valakivel az igazságot megismertessük, valóban nagy értelem, sőt mondhatom — ámbár nem akarom a miniszter ur magas személyét megsérteni — csalafintaság is kell ahhoz, hogy az igazságokat igy kiforgathassuk, hogy azokból az ő álláspontjának igazsága jöjjön ki. A beszéd ezen szofizmájáért és nem, azon reczept szerint, a melyet Szentiványi Árpád képviselő ur használt, hogy t. i. ubi bene ibi patria, bár ezt reá, mint tősgyökeres magyar emberre, nem lehet vonatkoztatni, hogy ubi bene ibi patria, én azt mondom, hogy rá lehet azt a közmondást vonatkoztatni, a melyet én találtam ki, hogy ubi bene ibi párt. S most rá fogok térni a miniszter ur azon legfontosabb kijelentéseire, a melyeket az állam és "a nemzet megerősítése érdekében tett, a ma-