Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.
Ülésnapok - 1906-140
238 140. országos ülés 1907 április 16-án, kedden. van ahhoz, hogy minden megkérdezés és előzetes kihallgatás, ankétirozás nélkül javaslatokkal álljon elő, de ujabb időben szokásba jött az, hogy a kevésbbé fontos ügyekben is ily ankéteket szoktak összehívni és meghallgatni, így a sajtóügyben, az ügyvédi rendtartás ügyében és más javaslatokra nézve is. Annál inkább megkivántuk volna a jelen igen íontos törvényjavaslatra nézve, hogy ama felekezetek hatóságai, a melyek századokon keresztül az országban az iskolákat fentartották és azok fejlesztése czéljából nagy anyagi áldozatot hoztak, szintén hallgattassanak meg, illetőleg hivassanak meg ankétre, és nagyon sajnáljuk, hogy a t. vallásés közoktatásügyi miniszter ur erre a kifogásunkra egyáltalán nem is reflektált. A mi egyéb érdemi kifogásainkat illeti, a t. közoktatás ügyi miniszter ur a következőképen kezdi válaszát: »Minthogy a felhozott ellentétek legnagyobb része rám, megvallom, azt a benyomást teszi, hogy a kik azokat az érveket a legnagyobb erővel hangsúlyozták, a törvényjavaslatot el nem olvasták, vagy ha el is olvasták, meg nem értették, vagy ha megértették, érdekükben áll, hogy mások meg ne értsék.« T. ház ! Megvallom őszintén, hogy ez súlyos vád ránk nézve, a miniszteri székből, de megnyugtat minket az, hogy ez a vád nem felel meg a valóságnak. így nem felel meg a valóságnak azért, mert a törvényjavaslatot nemcsak hogy elolvastuk, de tanulmányoztuk, nemcsak mi képviselők, hanem tanulmán3 r ozták az országban az összes nemzetiségek értelmiségei, a nemzetiségi sajtó, és az országban a nemzetiségi vidékeken megnyilvánuló általános aggodalom, különösen a népgyűléseken hozott szakszerű és ide vonatkozó határozatok eléggé világosan bizonyítják, hogy mi e törvényjavaslattal, sajnos, de kénytelenek voltunk a legalaposabban foglalkozni és azt tanulmányozni. Azért nem is érdemeltük meg a szemrehányást a t. közoktatásügyi miniszter úrtól. De hogy érdekünkben állott volna ezen törvényjavaslatot meg nem érteni, — azt hiszem, egy minisztertől el lehet várni, hogy meg is mondja, miféle érdek az, magánérdek ? Azt hiszem, a t. miniszter urnak módja van meggyőződni arról, vájjon a nemzetiségi képviselők magánérdeküket követik-e akkor, mikor saját nemzetiségük védelme ügyében a házban megjelennek. Avagy más érdekeket ért a t. miniszter ur ? Én kérem, hogy e tekintetben sziveskedjék alkalomadtán világosan nyilatkozni, mert miniszteri székből nem lehet olyan könnyedén ily alaptalan, súlyos és igazságtalan vádakat emelni. Azt hiszem, hogy a vita rendjén felszólalt szónokaink világosan bebizonyították, hogy a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat a felekezeti iskolafentartók autonóm jogait mélyen sérti. Miben áll tulajdonképen a felekezeti iskolafentartók autonómiája, ha nem abban, hogy ők rendelkeznek a tanítók alkalmazása, a tannyelv megállapítása, a tanrend meghatározása tárgyában és a tanítókra nézve a fegyelmi ügyekben. Ezen hatáskör, s ezen intézkedések a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat értelmében tőlük elvonatnak. Kérdem, mi marad meg tulaj donképen az iskolafentartó hitfelekezetek javára, ha egyáltalában lehet mondani, hogy az autonómia jogából valami még megmarad ? így mi a törvényjavaslattal a kezünkben jogosan állithatjuk azt, hogy az mélyen sérti autonóm jogainkat. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur a felekezetek autonóm jogát elismeri, tényleg azonban máskép cselekszik akkor, mikor a javaslatba oly intézkedéseket vesz fel, melyek az autonómiát nemcsak meggyengitik, hanem úgyszólván teljesen megsemmisítik. Mi megengedjük, hogy az államnak jogában van a felekezeti iskolák felett felügyeletet gyakorolni, s ez áll azon felekezeti iskolákra is, melyek nem részesülnek állami segélyben. De azt mondtuk a vita rendjén, hogy ha elégséges ez az állami felügyelet azon iskolákra nézve, metyeket az állam nem segélyez, akkor elégségesnek kell lenni azon felekezeti iskolák tekintetében is, melyek a javaslat értelmében állami segélyben részesittetni fognak. Ez annyira világos és tiszta dolog, hogy ezt józan észszel másként felfogni nem is lehet. De a t. miniszter ur erre nézve uj teóriát állit fel, a mennyiben azt mondja, hogy az államilag nem segélyezett iskoláknál az állam a minimális felügyeleti jogot gyakorolja, mig az államilag segélyezett iskoláknál azt fokozott mértékben gyakorolja. A t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur nem akart egyebet elérni, mint azt a czélt, hogy ilyformán elhitesse az oiszággal, hogy mig egyfelől fentartja és respektálja az autonómiai jogot, addig másfelől az állam felügyeleti jogát is érvényesíteni fogja. De tényleg ez nem egyéb, mint ürügy arra nézve, hogy a felekezeti iskolák autonóm jogait ne csak gyengítse, de egyszersmind megsemmisítse. Természetes az a felfogás, a melyet érvényesítenek több oldalról, hogy ma már ezen törvényjavaslat értelmében tulaj donképen nem felekezeti iskolák lesznek, hanem felekezetileg segélyezett állami iskolák, a mennyiben csakis a kötelezettség marad meg a felekezetek részére, és pedig sokkal nagyobb mérvben mint eddigelé, a mennyiben a törvényjavaslat egyes intézkedései értelmében az iskolafentartó felelősséggel tartozik, ha a tanitó esetleg kihágást vagy bizonyos államellenes cselekedetet követ, el s ilyen esetekben az iskolafentartó fog büntettetni, a mi úgyszólván hallatlan a törvényhozásban, hogy a tanitó hibájáért az iskolát büntessék. Ennyit bátorkodom megjegyezni az iskolai autonómiára vonatkozólag. Az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter beszéde folyamán részletesen nyilatkozott a nyelvkérdésről. Hát, t. ház, csakugyan az egész vitában, a mely a törvényjavaslat felett folyt, a lényeg a nyelvkérdés, és ebben a tekintetben mi itt a ház-
