Képviselőházi napló, 1906. VIII. kötet • 1907. április 4–április 24.

Ülésnapok - 1906-139

17 április 15-én, hétfőn. 231 139. országos ülés 191 hogy ezek idegen ország szolgálatában ilyen eszméket istápolnának, (Folytonos zaj. Elnök csenget.) a leghatározottabban tiltakoztam már más alkalommal és tiltakozom most is a felekezeteknek ilyen erős meggyanusitása ellen. A mikor erről szó volt, t. ház, felszólítottam az igen t. előadó urat. . . (Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, t. ház ! Goldis László : ... és azfc mondottam, hogy méltóztassék bizonyítani, de bizonyítás nélkül a hazafiatlanság vádját nem szabad ebben az országban senkinek sem az arczába vágni. Akkor a t. előadó ur privát beszélgetés közben — azt hiszem, megengedi, hogy erre, kitérjek, hiszen nem volt titok, a mit beszéltünk — azt mondotta, hogy erre nem válaszol, hanem majd bizonyítékokat fog a ház elé hozni. En vártam ezeket a bizonyítékokat, de máig sem kaptam meg azokat. A t. előadó ur ismét csak általánosságokban mondotta, hogy vannak iskolakönyvek, a melyek magyar államellenes dolgokat foglalnak magukban. Szerettem volna, hogy idehozzon a ház asztalára egy ilyen könyvet és adja át egy bíráló-bizottságnak a többség köréből, olyan bizottságnak, a melyben szakemberek és hozzáértők vannak és azok állapítsák meg, hogy vájjon ezen iskolakönyvekben tényleg vannak-e ilyen hazafiatlan dolgok ? HÓdy Gyula : Hát a melyeket a vallás- és közoktatásügyi miniszter betiltott ? Vertán Endre előadó: A törvényszéknél kaphat a büntető osztálynál eleget! (Zaj.) Goldis László : Nem az a kritériuma valamely tankönyv hazafiatlan voltának, hogy azt a vallásés közoktatásügyi miniszter betiltotta. (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Lehetnek pedagógiai hibák, nem helyes kifejezések a könyvben, lehet a metódus rossz : ezek mind oly szempontok, a melyek miatt a miniszter egy könyvet kitilthat az iskolából. De, a mint mondottam, a t. előadó ur most is adós maradt a bizonyítékokkal, a melyekre támaszkodva, a felekezetekkel szemben ilyen erős vádat lehet emelni. Áttérek, t. ház, a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak pénteken elmondott nagy és — nincs okom véleményemet eltitkolni — igen szép beszédére, a melyben kerestem az érveket az e padokról felhangzott ellenvetésekkel szemben. A t. vallásos közoktatásügyi miniszter ur beszédét három részre osztotta. Az első rész vonatkozik a törvényjavaslat financziális oldalára, a második rész azon állami érdekekre, a melyeknek megvédését a törvényjavaslat czélul tűzte, a harmadik rész a törvényjavaslat általános politikai czéljaira. A mi az első részt illeti, a t. kultuszminiszter ur nem tudta meggyőzni a házat arról, hogy a törvényjavaslat financziális oldala nem kifogásolható. Többen, nemcsak e padokról, panaszolták, hogy méltánytalanság történik a felekezeti tanítókkal szemben, mikor a törvényjavaslat az ő fizetésüket alacsonyabb mértékben szabja meg, mint az állami tanítókét. Az igen t. kultuszminiszter ur nem. tagadta, hogy a felekezeti tanitók ugyanazt a missziót teljesitik, mint az állami tanitók, mert hisz ők is a nép nevelését eszközlik, és hogy ugy a felekezeti, mint az állami rendes tanítóknak egyforma képesítésük van. Ebből tehát az következik, hogy fizetésüknek is egyformának kell lennie. De ha kizárólag a felekezeteknek engedjük át a kötelességet, hogy a tanítót fizessék, ezt az egyforma fizetést nem lehet elérni, mert némelyik felekezet annyira szegény, hogy legjobb akarata mellett sem képes tanítóját ugy fizetni, mint az állam. Azonban, ha az állam magának tulajdonítja a jogot, hogy a tanítói fizetések mértékét megállapítsa, mely jogot különben Molnár János t. képviselő ur megtagadott, akkor egyszersmind azt a kötelességet is kell, hogy magára vegye, hogy, a mennyiben egyik-másik felekezet nem képes szegénységénél fogva ezt a mértéket biztosítani, sajátjából járuljon hozzá a fizetéshez. Ha már most az állam ezt a kötelességet elismeri, akkor ebből logikusan csak az következik, hogy egészítse ki a felekezeti és községi tanitók fizetését is oly mértékig, a milyen mértékben megadja a fizetést az állami tanítóknak. Ezt az érvet az igen t. kultuszminiszter ur csakis az ország financziális állapotára való hivatkozással akarta megdönteni. Azt mondotta, hogy ha egyformán rendeznék a fizetéseket, akkor, a hogy kiszámította, körülbelül 9 vagy 10 millió korona az a különbség, a melylyel megterheltetnék az államkincstár. Ez igazán gyenge argumentum. (Mozgás haljelöl.) Mert mikor a nép neveléséről van szó, akkor azt hiszem, hogy a legkevésbbé szabad takarékoskodni. (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Az ország financziális állapota, azt hiszem, nem lehet ok arra, hogy a népnevelésnek ügyét elhanyagoljuk. Múlt pénteken is egy közbeszóló megint az ágyukat emiitette s akkor az igen t. kultuszminiszter ur válaszában kijelentette, hogy ágyú is kell és arra nagyon szívesen adunk pénzt, ha a mellett nemzeti katona áll. Azt hiszem, hogy ha a nép nagy tömegeit kérdezzük meg, akkor a nép azt fogja feleim, hogy bizony ágyú akkor sem kell, hogy ha mellette nemzeti katona is van, iskolára sokkal szivesebben adunk. (Zaj.) Ha igazán demokratikus poütikát akarunk folytatni, akkor először is a néjmevelésnek ügyét kell előmozdítani, s erre mindig kell, hogy pénze legyen az országnak; inkább ágyura ne legyen pénz, mint iskolára, különösen a mai viszonyok között, a mikor az osztrák-magyar monarchia olyan szövetségben van, a mely egyáltalában minden külveszedelmet mintegy lehetetlenné tesz beláthatlan időkig. Hogy ilyen körülmények között ilyen ágyu-teóriával agyon lehessen ütni az iskolák érdekét, azt hiszem, ez nem válik az ország előnyére. Itt közbeszólások alakjában mintegy feszélyezni akarnak bennünket a görög-keleti román püspökök memorandumával. Már egyszer kijelentettem, s ehhez a kijelentéshez pártom is hozzá-